Különös kísérőjegye közéletünknek, hogy a nemzetromboló erők elleni felvilágosításban a politikusoknál gyakorta ezerszer hatásosabban fellépő értelmiségiek közül is rendszerint az egzakt mérnöki-, műszaki- és természettudományok képviselői járnak élen, amire példa a kétszázegy éve, 1811. december 31-én Pécsett született (és 1892. július 5-én Budapesten elhunyt) Nendtvich Károly természettudós elhallgatott politikai pályája: az egykori országgyűlési képviselő egyike volt azoknak, akik szerint a zsidóság tömeges bevándorlása teljes kifosztásunkhoz fog vezetni.
Látva, hová vezet egyre mértéktelenebb bevándorlásuk, így a természettudományos világban már közismert tudós (aki 1857-ben a József Műegyetem kémiai tanszékének lett a vezetője, majd 1873 és 1874 között az egyetem rektora volt) 1884 és 1887 között az alpokaljai zurányi kerület országgyűlési képviselőjeként vett részt közéletünkben az Országos Antiszemita Párt programjával: németül megjelent könyvében (Die Judenfrage in Österrech-Ungarn. Eine kulturhistrorische Studie, 1884) meglehetősen részletesen számolt be gazdasági és politikai térnyerésükről szerzett elkeserítő tapasztalatairól.
Amint kifejti benne, a zsidókérdés elsősorban nem vallási, hanem etikai kérdés: a zsidóság faj, amelynek nincsenek pozitív elvei, csak negatívak, így célja a keresztény társadalom aláásása (Untergrabung), sőt megsemmisítése (Vernichtung), viselkedését kizárólag a hasznosság, a célszerűség és az elvtelen megalkuvás határozza meg, e tulajdonságaik pedig mivel változatlanok, ezért asszimilálhatatlanok, azután a velük való együttélés eleve kudarcra ítéltetett, már csak azért is, mert amíg mások nem támadják vallási tanításaikat, ők viszont a többiekét, kiváltképpen a katolikusokét, annál inkább.
Minderre való tekintettel azt javasolta, hogy a keresztények esküvel legyenek kötelezendők a zsidók által alapított vállalkozások (mindenekelőtt a bankok, takarékpénztárak, mulatók) elkerülésére, bojkottjára, újságaik lemondására, azután a magántársaságokból, bírói-ügyvédi kamarákból kizárandók, a falvakban a pálinkakereskedéstől eltiltandók, birtokaik utódaik általi öröklése megakadályozandó, végül az államnak határozottan meg kell tiltani nekik, hogy a Talmud legyen tevékenységeik hivatkozási alapja, e rendelkezéseket pedig mielőbb be kell vezetni, mert különben teljesen kifosztják hazánkat.
1884-ben egy parlamenti beszédében arról szólt, hogy a Felső-Magyarországról történő kivándorlás legfőbb oka betelepedésük, majd rá három évvel arról, hogy a népnyomor melegágya a pálinkamérések elszaporodása, amellyel zömében közülük való tulajdonosaik a népet „eleinte szellemileg, azután vagyonilag és testileg teszik tönkre”, mert ezáltal „ráveszik a népet az adóság csinálására: amikor az adósság annyi, hogy visszafizetéséről többé szó nem lehet, elárvereztetik a földet, amelyet ily módon potom áron szereznek meg és a volt birtokossal a földet, amely nemrég még sajátja volt, nyomorult napszámban műveltetik”.
Amint pályafutását értékelő munkájában Bosnyák Zoltán írta (A magyar fajvédelem úttörői, 1942), „ha a szenvedély el is ragadta néha, mondanivalóit és megállapításait kézzelfogható tényekre, adatokra és bizonyítékokra” építette, melyeket viszont a korszak politikai történelmét tárgyaló hivatalos történetírásunk nem is létezőknek tekint (üdítő kivétel Gyurgyák János e tárgyban nélkülözhetetlen, közéleti pályafutását hűen egybefoglaló kézikönyve (A zsidókérdés Magyarországon, 2001)), noha napjaink történéseit átélve aligha kérdéses időszerűségük, különösen, amikor országunkat való folyamatos lejáratásaik közepette úgy tűnik, sohasem tanulják meg, hogy (Gogolt idézve) talán mindig nem a tükröt kellene okolniuk orruk ferdeségéért.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
