Történelemtanításunk függvénye, miként viszonyulnak nemcsak múltunkhoz, hanem jelenünkhöz is diákjaink, ezért soha eléggé nem hangsúlyozható a történelemtanárok felelőssége, akiknek hivatalos fedőszerve, az őseinket görbe hátú bunkókként jellemző Glatz Ferenc holdudvarába tartozó Történelemtanárok Egylete egyenesen tiltakozik a Hoffmann Rózsa által tervezett új történelmi kerettanterv ellen.
Azért, mert szerintük reá „a nemzeti identitástudat nacionalista túlhajtása”, a „nemzeti és honvédő tematika felülprezentálása” és a kiegyezés utáni „demokratikus követeléseket megfogalmazó ellenzék”, kiváltképpen a „hazai szociáldemokrata párt” tevékenysége bemutatásának mellőzése, pláne a Horthy-korszak pozitív ábrázolása jellemző.
A Történelemtanárok Egylete 2012. október 25-én saját honlapján tizenhárom pontban közzétett állásfoglalása elfogadhatatlannak tartja, hogy történelemtanításunk új tervezetében „nem vagy alig jelenik meg a szociális érzékenység, a demokratikus értékek és intézmények tisztelete”, viszont „annál inkább a nemzethez (annak vezetőihez) kritikátlanul hű alattvaló képe”, különösen, ami régmúltunkat, így II. Rákóczi Ferencet illeti, pedig káros „a nemzeti identitástudat nacionalista túlhajtása”, a „nemzeti és honvédő tematika felülprezentálása” és a kiegyezés utáni „demokratikus követeléseket megfogalmazó ellenzék”, kiváltképpen a „hazai szociáldemokrata párt” tevékenysége bemutatásának mellőzése, pláne a Horthy-korszak pozitív ábrázolása.
Az ország valamennyi történelemtanára nevében közzétett nyilatkozat valahogy kísértetiesen emlékeztet a hazai szabadkőművesek példaképei egyikének tekintett Vázsonyi (Weiszfeld) Vilmos (1868-1926), a (harmadik) Wekerle Sándor vezérelte kormány igazságügyi minisztere
Még 1903-ban a debreceni Kereskedelmi Csarnokban a párbajkérdésről tartott előadásában elhangzott panaszára, amelyben a magyar történelemoktatást kárhoztatta, amiért a serdülő ifjú „nem hall nagy szellemekről, tudósokról, hanem a hős Kinizsiről, aki fél kezével emelgette a malomkövet, húsz törökkel vívott egyszerre s egy-egy megölt törököt fogott a kezébe, egyet a fogai közé és úgy táncolt”, holott ha „az ifjúság folyton a vérontás glorifikációját [dicsőítését – Ifj. T. L.] hallja és olvassa, természetes, hogy benne föléled a vérszomj s a szelídített kultúrbestia ver gyökeret”.
A történelemtanárok persze már akkor sem tiltakoztak, helyettük fővárosi magyar diákok követelték fővárosunkban tartott tüntetéssorozatukkal Vázsonyi képviselőházból való azonnali távozását, sikertelenül, s úgy tűnik, Hóman Bálint kultuszminiszterünk alábbi, 1938-ban megfogalmazott („Magyar sors – magyar hivatás” című, 1942-ben megjelent kötetében olvasható) gondolatai is süket fülekre találtak s találnak, miszerint „a történettanítás célja a társadalom műveltségének kiegészítése a nemzet és az emberiség múltjának ismeretével, kiegészítése az iskolai tanulmányok során felvázolt világképnek, ami nélkül nincs eligazodás korunk bonyolult életformái és súlyos problémái közepette, célja továbbá a keresztény erkölcsiségtan és a nemzeti gondolaton épülő erkölcsi világszemlélet megvilágítása és alátámasztása”.
Tiltakozzon a Glatz Ferenc holdudvarához tartozó Történelemtanárok Egylete bármennyire is a Hóman Bálint-i gondolatot újrafogalmazó új történelmi kerettanterv ellen, bízunk benne, hogy zsigeri magyarellenessége egyre sűrűbb kinyilvánításai után eljön az idő, amikor annyira elege lesz tevékenységéből a most még elhomályosult szemű, de végsőkig el nem vakítható tanároknak s diákoknak, hogy szedheti sátorfáját, s oda kerül, ahová való.
Ifj. Tompó László – Hunhír.hu
