A rovatunkban többször leleplezett Kácsor Zsolt legújabb Népszabadságban közölt kesergőjében várja annak bepótlását, amit három éve elmulasztott, hogy leköphesse azt, aki szerint eleink nem lőtték őket a Dunába. Úgy tűnik, nem lehet elégszer megismételnünk, hogy noha szerintük 1944-1945 fordulóján halomra lőtték őket a Dunába a ‘vészkorszak’ démonjai, ennek hiteles forrásigazolásával azonban valahogy mindmáig adósak, szemben mivelünk, akik viszont dokumentumok sokaságával tudjuk bizonyítani, hogy 1919 133 napja alatt ők lőtték a mieinket abba!
A lap 2012. október 16-i számában ‘gyilkosainkra várva’ címmel azon kesereg, hogy egyenesen ártatlan gyermekeket egykor lesben lövő gyilkosok között él, mert ugyebár ebben az országban mentegetik a gyilkosokat, sőt!
‘Azokat is, akik itt, a cigánysoron lőttek három éve, meg azokat is, akik a Duna-parton, negyvennégyben. Nem ők voltak, ők nem lehettek, magyarok ilyesmit nem csinálnak. Hanem biztos a Gyurcsányék csinálták, hogy a társadalmat a szélsőjobb ellen fölhergeljék. Az Izraelből irányított titkosszolgálatok. Azok. Nem mi. Mi, magyarok, soha. Mi nem lövünk ártatlan gyereket. Csak a Gyurcsányék és a zsidók.
S ha a szélsőjobbot kérdőre vonod, még ők hőbörögnek, hogy negyvennégyben nem ők lőttek, nem ők a felelősök. Még ma sem értik, hogy az újnyilasok nem negyvennégyért felelősek, hanem azért, hogy még egyszer az ne történjen meg.
A gyilkosokat várom, s eszembe jut, hogy a négy vádlott közül az egyiket gyakran láttam Debrecenben. Egy 88-as szám díszeleg a tarkóján, erről meg lehetett ismerni. Úgy három éve lehetett, mentem mögötte a Péterfia utcán, s azon tűnődtem, megszólítom. Azt akartam megkérdezni, hogy miért. Egy magyar fiatalember a huszonegyedik században a hitlerájt miért élteti? Mit tud róla, mit meséltek be neki? Ment előttem, s nagyon ki volt gyúrva, ha kérdőre vonom, megüt, erre jutottam.
Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy ilyen gyáva voltam. Tudom már, hogy ha mindenki odament volna hozzá az utcán, aki annak idején gyáva volt, és mindannyian szembeköptük volna, kik nem mertük, talán nem halt volna meg annyi ember. Talán. Nem tudom. De az az igazság, hogy most szégyellem magam, hogy nem léptem oda. Harag, ha van bennem, emiatt, s csakis magamra.
Néha csak egy emberen múlik, nem lehet mindent a többiekre hagyni. Hogy majd ők, a többiek, azok közül valaki majd megteszi. Néha elő kell lépni, ki kell állni, és ha más eszközöd nincsen, akkor a véleményedet a cikkeidben meg kell írni, s nem névtelenül, hanem arccal feléjük. Itt van az arcom, nézzétek, és most köpök, köpök rátok, ti megveszett bűnpártolók, névtelen barbárok.’
Ennyit a gyűlöletbohóc mai terméséből, ami pedig a Dunába lövetéseket illeti, úgy tűnik, hogy az erre korábban rovatunkban adott válaszunkat nem lehet elégszer megismételnünk, vagyis azt, hogy noha szerintük 1944-1945 fordulóján halomra lőtték őket a Dunába a ‘vészkorszak’ démonjai, ennek hiteles forrásigazolásával azonban valahogy mindmáig adósak, szemben mivelünk, akik viszont dokumentumok sokaságával tudjuk bizonyítani, hogy 1919 133 napja alatt ők lőtték a mieinket abba!
Elég legyen ezúttal csak Váry Albert vizsgálóbíró, koronaügyész-helyettes ‘A vörös uralom áldozatai Magyarországon’ és Gabányi János ‘Mártírjaink’ című forrásmunkája alapján a jeles magyar katolikus teológus, Luzsénszky Alfonz ‘A zsidó nép bűnei’ című történelmi tanulmányából idéznünk:
‘1919. április 20-án végezték ki Budapesten Dobsa Miklós 19 éves zászlóst a ‘Lenin-fiúk’. Húsvét vasárnapján apjával a Duna-korzón sétált, amikor igazolásra szólították föl. Minthogy szerencsétlenségére igazolványát elveszítette, a vörösök bevitték Schön-Goldberger politikai megbízott elé. Dobsa védekezése közben véletlenül mosolygott s ezért levitték a pincébe, össze-vissza verték a karját, állkapcsát eltörték, azután agyonlőtték s hulláját a Dunába dobták.
A vörös uralom utolsó gonosztettei közül ki kell emelnünk a legbrutálisabbat, Fery Oszkár csendőraltábornagy, továbbá Borhy Sándor és Menkina János csendőrezredesek legyilkolását [április 22-én – Ifj. T. L.]. Névtelen följelentésben ellenforradalom szervezésével vádolták meg a derék tiszteket. Három napig vallatták őket, mialatt hozzátartozóik minden követ megmozgattak, azonban még Romanellinek [utalás a Dunába lövőkkel leszámoló Guido Romanelli (1876- 1973) olasz alezredesre – Ifj. T. L.]sem sikerült megtudnia, hol tartják őket fogva. Háromnapi kínzás után éjnek idején egy Mozdony utcai pincében akasztották fel őket a vízmelegítő csőre. A kötelet maguknak kellett a nyakukra tenni s még azután is kínozták, pofozták, szurkálták őket, holttestüket pedig teherautóra rakták s bedobták a Dunába. A tettesek közül Cserny József, Schőn-Goldberger Gábor, Groó Géza, Mészáros Sándor, Lőbl Mór, Steiger János, Papp Sándor, Küvér Lajos, Max Miksa, Bonyháti Tibor, Kakas Ferenc, Csomor Gábor, Neumayer Géza és Löscher Márton életével lakolt a gaz gyilkosságért.
Április 23-án éjjel Budapesten Cserny József különítményes nyolc budai polgárnak túszként való letartóztatásával bízta meg egyik legvérengzőbb segédjét, Lázár Andor 25 éves sábeszes terroristát. A nyolc túsz közül csak négyet találtak otthon s ezért féltek, hogy Cserny nem lesz munkájukkal megelégedve. Két túszt tehát, a két Hollán Sándort agyonlőtték s holttestüket a Dunába dobták. Cserny ezért megdicsérte őket s cigarettával kínálta meg.
Május 3-án Budapesten Bodnár Gyula ácsmestert elhurcolták s meggyilkolták, hulláját a Dunába dobták. A tettesek közül kettőt kivégeztek.
Június 18-án Sarud községben Kovács Jánost lőtték agyon, június 10-én a fővárosban Effinov Grigory és Jukelsohn Isay ukrán tiszteket Kun Béla egyenes parancsára elfogták, levezették őket a Duna partjára, levetkőztették, kezeiket összekötözték és miután köveket akasztottak nyakukba, beledobták őket a Dunába.’
Ki tudja, hány hasonló eset történt, annyi azonban így is bizonyos, hogy ők aztán, élükön Kácsor Zsolttal, valóban a bűnátruházás bűvészei, vagyis saját bűntetteiket mindig másokra ruházzák át, mint a tolvajok, akik azokra haragszanak, akiket megloptak.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info