Bizony, történelmünk tragikomédiája, hogy akadt nálunk protestáns főpásztor, akitől nem volt idegen, ha „püspök elvtárs”-nak szólították, miként feleségétől sem állt távol, hogy férje szerinti „következetes evangélikusága” ellenére a marxista politikai gazdaságtant tanítsa, a KGST-t, ma pedig a monetáris gazdaságpolitikát, az EU-t ajánlja. Hiába, püspök vagy elvtárs, püspökné vagy elvtársné egyre megy, hiszen, amint Márai Sándor megírta, eszméjük ugyan megbukott, mégis nehéz tőlük megszabadulni, pláne utódaiktól, mert ők már csak a zsákmányt védik.
De kikről is van szó? Először is Káldy Zoltán (1919-1987) evangélikus püspökről, néhai pécsi evangélikus lelkészről, aki az eddigi levéltári kutatások egybehangzó tanúsága szerint a III/II-es ügyosztály „Pécsi” fedőnevű embereként tette tönkre egy életre lelkésztársai életét, akitől – amint a Magyar Rádió „Arcok a közéletből” című műsorában Krassó György vele 1981. március 7-én készített és az „Evangélikus Élet” 1981. március 22-i számában közzétett interjújából kiderül – egyáltalán nem volt idegen, ha fővárosunk tizenhetedik kerületi országgyűlési képviselőjeként „bizonyos emberek” egyenesen „Püspök elvtárs!”-nak vagy „Káldy elvtárs!”-nak szólították:
„Hát itt bizonyos emberek még zavarban is vannak. Van, aki „Főtisztelendő Püspök Úrnak” szólít. De hallottam már ilyen megszólítást is, hogy Püspök elvtárs! Káldy elvtárs! És itt meg kell mondanom, hogy az én számomra ez nem idegen, mert úgy érzem, hogy ezek a kommunista emberek meg akarnak tisztelni engem ezzel a megszólítással. A maguk megszólítása alapján szinte rangot akarnak adni nekem.”
Nos, ami a rangokat illeti, itt lép be a képbe felesége, Esze Magdolna, aki nem maradt el ebben tőle, éspedig olyannyira nem, hogy Káldynéként már a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen tanított, amint erről 1985 márciusában Friderikusz Sándor vele készül beszélgetésében (amely aztán „Hallhatatlan interjúim” című kötetében meg is jelent) így nyilatkozott:
„A feleségem – és ez nem titok – keresztény világnézetű, miközben közgazdasági egyetemen tanít. De én, mint püspök, ebben nem látok semmi kivetnivalót. Az, hogy feleségem a marxista politikai gazdaságtant vallja és tanítja, természetes. Más kérdés, hogy világnézetében következetesen megmaradt evangélikusnak. Amikor külkereskedelmet tanít, nem azzal kezdi, hogy „emberek, van ám Isten és Jézus Krisztus, meghalt a kereszten, majd feltámadott, hiszitek-e?”. Nem ez a feladata. A dolga az, hogy megtanítsa, hogy mit jelent a KGST. Sokszor lelkesebben tanítja, mint ahogy azt a hallgatók vállalják.”
Ha a KGST el is tűnt, a helyébe lépett EU iránti, eszerint hallgatóit lenyűgöző lelkesültsége viszont nem, ugyanis egy közgazdász hallgatóknak írt, ma is használatos tankönyv (Integrálódó Európa II, 2010) egyik szerzőjeként, sőt „alkotószerkesztője”-ként s nem utolsósorban immáron a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának tanáraként – amint annak fülszövegében olvassuk – „az európai integráció elméleti és gyakorlati kérdéseit immáron közel negyven éve oktatja-kutatja”, így most már a Brüsszelhez való integrálódást javasolja gyógyírnak bajainkra, „az ember, az emberi méltóság, az emberi jogok tiszteletét, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet, a szolidaritást, a társadalmi kohéziót, a nemek közötti különbségeken alapuló diszkrimináció elutasítását”:
„Európa meghatározó jellemzője a kultúrák sokszínűsége. Európa félti, tiszteletben tartja, megőrzi a nemzetek kulturális sajátosságait, biztosítja további gyarapodásukat. Európa a kulturális sokféleséget integrálja, azt az egyesülés, az összetartozás alapjának tekinti.”
Persze azért a „tiszteletben tartás”-nak is vannak határai, elvégre jócskán akadnak, akik és amik egykor Moszkvának voltak oly elfogadhatatlanok, ma pedig (legalább annyira) Brüsszelnek:
„Az EU küzd az európai identitás gyakran felbukkanó torzulása ellen. Az Unió céljainak megvalósítását gyengítheti a nemzeti identitás túlzott hangsúlyozása, a nacionalizmus, a másságtól való félelem, a fajgyűlölet, az idegengyűlölet. Az európai identitás ellen hat a helyi, regionális érdekek túlzott előtérbe kerülése, gátolhatja kialakulását, ha az emberek félnek attól, hogy nemzeti identitásuk, kultúrájuk az integrációban feloldódik, veszélybe kerül.”
Hiába, bőven van még mi ellen harcolniuk a brüsszeli jogbajnokoknak, akiknek pedig, mondjanak bárkik bármit, eszük ágában sincs a nemzeti identitás korlátozása, pláne felszámolása:
„A sokféleség tiszteletben tartásának elve azt jelenti, hogy a szociális ellátórendszerek területén megmarad a nemzeti szabályozás elsődlegessége a közösségi joggal szemben.”
Még hogy rendszerváltozás? Amikor a „püspök elvtárs” felesége egykor a KGST-t ajánlotta, ma pedig az EU-t? Hiába, püspök vagy elvtárs, püspökné vagy elvtársné egyre megy, hiszen, amint Márai Sándor megírta, eszméjük ugyan megbukott, mégis nehéz tőlük megszabadulni, pláne utódaiktól, mert ők már csak a zsákmányt védik.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
