Hiába bizony s hogy mennyire, elég újraolvasnunk a legendás német lapkiadó, Theodor Fritsch (1852-1933) mindmáig elhallgatott, megcáfolni mégsem sikerült gondolatait, aki pontosan ugyanarra a következtetésre jutott népe velük szemben való örökös önvédelmi küzdelmeiben, mint nálunk Prohászka Ottokár, aki szerint az antiszemitizmus ‘nem holmi kisebbrendűségi érzésből fakadó meddő gyűlölködés, hanem az őket befogadó nemzet emelése, szellemének ébresztése, nemzeti öntudata felkorbácsolása, elvégre a zsidó az emberiség ostora: ha buta és lusta vagy, rád ver’.
Fritsch eleinte ‘Der deutsche Müller’ (‘A német molnár’) címmel adott ki szaklapot, majd figyelme egyre inkább a cionista térnyerés, a szabadkőműves mozgalmak és az egyházi szervezetekben már akkor is megmutatkozó befolyásuk felé fordult. Két folyóiratot (Deutsch-Nationale Blätter, Hammer) és egy kiadóvállalatot (Hammer Verlag), alapított, melynél gyors egymásutánban jelentek meg szigorúan tényeken alapuló, tudományos igényű elemzései és ismeretterjesztő kötetei. Közülük ‘antiszemita katekizmusá’-val (1887) és ‘a zsidó siker titká’-ról írt (eredetileg 1928-ban Ferdinand Roderich-Stoltheim álnéven (újabban anyanyelvünkön nálunk is) megjelent) felvilágosító művével kora német nemzeti-keresztény értelmiségét kívánta felráznia, a zsidókérdésről írt, 1944-ig 49 kiadást megért kézikönyvét (Handbuch der Judenfrage) pedig a Mein Kampf írója minden német számára alapműnek tekintette.
Talán legidőszerűbb ezen, a ‘zsidó siker’ titkát felfedő kötete, amelyben bemutatja térhódításuk megannyi, leginkább mégis a gazdasági és kereskedelmi életben fellelhető fortélyát, megállapítva, hogy a héber növeli a pénzforgalmat (‘ahol belenyúlt a kereskedelembe, nem elégedett meg az igények nyugodt kielégítésével: a vevőt előnyös ajánlatokkal és mindenfajta ígérettel akarta magához vonzani, mindenekelőtt áruja olcsóságát hangsúlyozva, és a vevőt szuggerálva, hogy ebből neki milyen nagy előnye van’), élettel tölti meg az üzleti életet (‘jogának tartotta, sőt kötelességének népével szemben, hogy az összes forgalomból annyit rendeljen magához, amennyit csak képes, a nem zsidó konkurenciától annyi vevőt vonjon el, amennyit csak tud, továbbá felismerte annak előnyét, ha a közkézen forgó pénzből annyi van nála, amennyi csak lehetséges, hogy ezáltal hatalma és ereje legyen a gazdasági életben’), mobilizálja a szunnyadó értékeket, nyugvó erőket hív életre (‘tele van igyekezettel, hogy mindent folyékonnyá, pénzzé tegyen, mobilizáljon: ettől a törekvéstől hajtva mindenütt arra törekszik, hogy a természet és az emberi élet kincseiből merítsen, ami természetesen gazdagítja és megnöveli az életet, föléleszti a civilizációt’, ugyanakkor, ‘nomád természeté’-ből következően, ‘hiányzik belőle a szervező áttekintés: nem gondolkozik el azon, hogy milyen következményei lesznek figyelmetlen, kizsákmányoló viselkedésének’), rablógazdálkodást folytat a természettel és az emberi erőforrásokkal (kíméletlenül pusztítja a fát, az ásványkincseket és mindennemű természetes energiaforrást, uzsorakamattal a társadalmakat, miközben nem alkot ‘új anyagi értékeket és tényleges gazdagságot’, hanem ‘csak annak mestere, hogy mások jólétét saját birtokába vegye’).
Mindmáig ismerős üzleti taktikájukat példák sorozatával leplezi le. Íme egy: ‘Egy jómódú idős házaspárnál fölösleges lett egy lakáj és annak az új libériája is. A háziasszony ezért meghirdette eladásra. Másnap kora reggel megjelent egy zsidó, hogy megnézze a libériát. Kritikusan megvizsgálta és végül 50 márkát ajánlott érte. Mivel az új libéria sem került sokkal többe, az asszony meglepődött, hogy a kereskedő egy ennyire nem keresett darabért ilyen magas árat tud ajánlani. Úgy gondolta, hogy ezzel érdemes üzletet kötni, és még egy halom ruhát odahozott, melyeket szintén fölajánlott eladásra. A héber mindent megnézett és nagyon figyelemre méltó árakat ajánlott. Úgy tűnt, hogy mindent tud használni. A hölgy örült, hogy ruhásszekrényét megtisztítja a fölösleges tehertől és mind több ruhát hozott. Ezekből is a legtöbb megfelelt a hébernek és egy nagy halomra fektette őket. Egyedül egy elegáns nyári ruha, melyet tulajdonosa egyetlenegyszer hordott, mert nem tetszett neki, nem tetszett a hébernek. Félretette: ‘Már nem divatos, senki sem vesz ma ilyet.’
Mikor minden más ruhát halomra rakott és igen jó árat ajánlott értük, megkérte a hölgy, hogy vegye meg a nyári ruhát is. Szerette volna eladni, mert férjét bosszantotta ez a ruha. Végül rá tudta venni a hébert, aki 5 márkát ajánlott érte. Az egész halom ára 200 márka volt. ‘De ennyi pénz nincs nálam’, mondta a zsidó udvariasan, ‘mert nem számítottam ekkora vételre. Rögtön elhozatom a ruhákat, és elküldöm a vételárat. De adok Önnek 5 márka foglalót, és hogy ne teljesen fölöslegesen tegyem meg az utat, elviszem ezt a nyári ruhát.’ Ezzel elment és máig sem jött vissza.
Az asszony, akivel ez történt, elmesélte az esetet, és nem tudta magának elmagyarázni a történteket. A zsidó biztosan beteg lett vagy valami közbejött neki, mert különben biztosan visszajött volna, ‘mert egész tisztességes benyomást tettŤ. Fájdalmat kellett, hogy okozzak a hölgynek, arcába nevettem, és így világosítottam föl a dolgok állásáról: ťA zsidó számára csak a nyári ruha jelentett értéket, csak ezt akarta megvenni. A többit sohasem akarta megvenni, csak hogy biztos legyen dolgában, azért ajánlott olyan jó árakat értük. Így akarta az Ön bizalmát fölébreszteni, hogy ne vegye észre, hogy miként csapja be a szép nyári ruhával. Jó üzletet ütött nyélbe, és Ön soha nem fogja többé látni.’.
Sokáig tartott, amíg ez a derék asszony bele tudta élni magát ebbe a gondolkozásmódba, de aztán meglepődve, szinte csodálattal kiáltotta: ‘Istenem, milyen okos ez az ember!’ – Nem, tisztelt asszonyom’ -válaszoltam -, ‘ez nem okosság, hanem örökölt és betanult technika, ez régi recept, amellyel a zsidók már évszázadok, sőt évezredek óta dolgoznak, annak a művészete, hogy az üzlettársat miként lehet az üzlet folyamán becsapni a saját szándékát és az áru értékét illetően.’.
Részletesen sorra veszi további megtévesztő fogásaikat, az üzletszerű csődteremtést, a részletfizetéses vásárláshalmozást, a vevő becsapására irányuló áruházi trükköket, befolyásukat a nőkre, szerepüket a leánykereskedelemben, végül leszögezve, hogy az ellenük való védekezés ‘csak akkor lehetséges, ha sikerül a nemzet teljes szellemiségét megváltoztatni’, vagyis ‘ha sikerül népünk szellemi vezető rétegeiben megértést ébreszteni a lelki befolyásolás művészete iránt, a lélekirányítás iránt, egy művészet iránt, melyről a szellemileg legjobb képességű németeknek is meglepően kevés fogalmuk van’. A nép szellemének ‘helyes vezetésére’ pedig egy lehetőség kínálkozik, a tőlük független könyv- és lapkiadás: ‘A német szellemű becsületes könyv ma szinte az egyetlen mód arra, hogy a német szellemet ápoljuk, és a lelkeket erősítsük. Kár, hogy a legbelátóbb és legbecsületesebb németek sem tudják ennek a jelentőségét kellően értékelni.’
Végkövetkeztetése megfogadásától függ létünk: ‘A népek és fajok harcát végső soron nem a fegyverek és ágyúk döntik el, hanem a szellem.’. Ezt tudatosítja könyve, amely, mint írja, elég anyagot ad minden gondolkozó embernek, hogy átlássa a zsidót, annak szegényes lelkét, és ez elég ahhoz, hogy megvédjen a zsidó támadások ellen. Meg fog arra tanítani, hogy undorral kerülje el a leprásokat, és becsületes szeretetből óvjon minden igaz embertestvérét tőle. Akiket nem lehet óvni és tanítani, azokat hagyni kell, hogy menjenek útjukon. Ezek nem szolgáltak rá másra, mint hogy a lélek fojtogatójának áldozataivá legyenek.’
Száz szónak is egy a vége: hiába tiltakoznak a konzervatívok, hogy nem antiszemiták, nekik mindenki az, aki köreiken kívüli, amint a legendás német lapkiadó, Theodor Fritsch (1852-1933) iménti, mindmáig elhallgatott, megcáfolni mégsem sikerült gondolatai is mutatják, aki éppen ezért pontosan ugyanarra a következtetésre jutott népe velük szemben való örökös önvédelmi küzdelmeiben, mint nálunk Prohászka Ottokár, aki szerint az antiszemitizmus ‘nem gyűlölködés, hanem a nemzet emelése, szellemének ébresztése’, a nemzeti öntudat felkorbácsolása, elvégre Fritsch szavaival ‘a zsidó az emberiség ostora: ha buta és lusta vagy, rád ver.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
