L. Simon Lászlót aligha kell már olvasóinknak bemutatnunk, mégis, hogy most ismét tollhegyre tűzzük, csak azért van, mert végre megszólalt „A hatodik koporsó” bemutatása ügyében: szerinte a közönség és a szakma dolga, hogy ítéletet mondjon a művészi alkotásokról, nem szabad ugyanis, hogy a politika befolyásolja a művészi szabadságot, mindenkinek joga van kimondania a véleményét „addig a határig, amíg az alkotásával másoknak alkotmányos alapjogait nem sérti”, vagyis amíg nem bírálja a kultúrkampfos gyűlölködőket.

A „Magyar Hírlap” 2012. szeptember 2-i számában közölt iménti nyilatkozata alighanem egyenesen nyelvpolitikai bravúrba beillően adta tudtul, hogy bár a hír szent, a vélemény szabad, s hogy a politika ne befolyásolja a művészi szabadságot, mert „nem ez a dolga”, ámbár ebből nem következik, hogy „a politika mindig képes önkorlátozásra” ugyebár, elvégre ha egy dráma leleplezi a mindenkori kultúrkampfos gyűlölködőket, már nincs helye a teátrumban, hiszen ezzel „mások alkotmányos alapjogait” sérti.

„Mondjon a közönség ítéletet a műalkotásokról, és mondjon a kritikai élet, a szakmai közönség szakmai vagy akár a szakmai ítéleten túlmutató, akár politikai dimenziókat is felmutató ítéletet” – fogalmazott végül a kulturális államtitkár, azt ajánlva, hogy „ha a közönségnek nem tetszik valami, például egy előadás vagy egy kiállítás, akkor “bojkottálja” azt, ne vásároljon rá jegyet”.

Ne bizony, de akkor ne is ítélkezzen élők és holtak felett, amiért neki nem tetsző darabra mások viszont vásárolnak, ezúttal egy olyanra, melynek szerzője mellesleg 2007-ben, még jóval most letiltott darabja megírása előtt, egy vele készült interjúban (szövege „Ellenállás” című, 2008-ban megjelent kötetében olvasható) félreérthetetlenül fogalmazott:

„Antiszemitizmusom, mint olyan, nincs. Senkit sem gyűlölök a származása miatt, de senkinek a bűneit, és különösen a magyarság elleni ártásait nem hallgatom el a származása miatt. Annak kimondása, megírása, bizonyítása, hogy Magyarország az 1982-es IMF-be lépés óta egyre fokozódó nemzetközi zsidó nyomás alatt áll, és ennek végső célja a magyar élettér megszerzése, amit megkönnyít a megszállók számára a magyarság tragikus fogyása, nem antiszemitizmus, hanem tény.”

Tanulság? Nyilatkozhat egy államtitkár akármennyit arról, hogy „a politika ne befolyásolja a művészi szabadságot”, a Csurka posztumusz darabja letiltása után is folytatódó kultúrkampfos gyűlölködők mára elérték, hogy bár ugye elvileg mindenkinek joga van kimondania a véleményét, gyakorlatilag azonban csak annak, aki nem bírálattal, hanem hódolattal illeti őket, elvégre amiért engesztelhetetlenül gyűlölik Csurkát, imént idézett mondata: „Senkit sem gyűlölök a származása miatt, de senkinek a bűneit nem hallgatom el a származása miatt.”.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info