Huszadik századi történelmünk elfeledett papkrónikásai közül az 1863. szeptember 2-án Szepetneken született (és 1937. május 27-én Budapesten elhunyt) Mihályfi Ákos cisztercita teológiai tanár 1946-ban bezúzásra ítélt könyvében (Lélekmentés a nagy világégés után, 1920) egy olyan igazságra mutatott rá, melyet a kor krónikásai általában rendre elhallgatnak, arra, hogy Trianonhoz vezető 1918-as összeomlásunkat eleink kaftános kereskedőktől eltanult áruuzsoráskodásainak is köszönhetjük, arra intve ezzel, hogy legyünk különbek közismert ellenségeinknél viselkedésünkkel!
Igen, ugyanis korántsem csak a cionista, a pánszláv-pángermán és szabadkőműves szervezetek vezettek az 1918-as összeomláshoz, hanem legalább annyira a ‘Hinterland’, a ‘hátország’ millióinak erkölcsi megromlása, amelynek fő jeleként, amint írja, az óriási áruuzsorát nemcsak ‘batyus zsidók, hanem földesurak és asszonyok, a jámbor falusi nép is éppoly lelketlenséggel űzték, mint a kaftános kereskedők’: politikusaink és értelmiségijeink elfeledték a jézusi igazságot, hogy ‘keressétek először az Isten országát és az Ő igazságát’ (Mt 6, 33), így ‘a háború utolsó esztendeje teljesen materialistává tette az egész társadalmat: a fényűzés, az élvezetvágy sohasem látott mértékben uralkodott el a ‘mándlis’ falusi leányok és asszonyok körében is’, ennélfogva nem következhetett be más, mint összeomlás, az 1918. október 30-i forradalom, majd 1919. március 21-től a csőcselékuralom.
Úgy tűnik, már a tudós cisztercita korában sem volt másként, mint ma: legyen valaki konzervatív vagy liberális, többnyire egyikük sem ismer erkölcsi etalont, és ami a legszomorúbb, az előbbi, miközben persze elparentálja az utóbbit, mégis hozzá simul, elfeledve Prohászka Ottokár Mihályfi idézett sorait nemcsak alátámasztó, hanem ki is egészítő igazságát, miszerint ‘nem azt kívánom, hogy üsd a zsidót, hanem hogy korbácsold fel a magyar tunyaságot’, vagyis hogy csak akkor különbözünk közismert ellenségeinktől, ha különbek vagyunk viselkedésünkkel náluk, éspedig korántsem csak retorikában, hanem gondolkodásban is.
Pontosan ez utóbbi az, ami ma annyira hiányzik, amikor az önmagukat konzervatívoknak vallóknak (tisztelet a kivételeknek!) valahogy nincsenek világosan definiált ideológiai alapjai, melyekhez körömszakadtig ragaszkodnának, ezért aztán világnézeti kiforratlanságuknál fogva – mondván, nekik mindenféle nézet iránt ‘toleráns’-nak kell lenniük – aligha különbek közismert ellenségeinknél.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
