Amint nemrég beszámoltunk róla, Gerő András leantiszemitázta kollégáját, Romsics Ignácot, amiért az megírta a népbiztosok zömének zsidó származását, és „a bosszúszomjas fiatal zsidó-kommunista értelmiség szerepét a második világháború utáni ideológiai átállásban”, azonban, ismerve könyveit, nyilatkozatait, végül is kár volt leantiszemitáznia, hiszen már megint azt halljuk, ezúttal tőle, amit Gyurcsánytól, hogy nem számítunk nagy nemzetnek, ezért nem büszkének kell lenni, hanem sikeresnek.
Ezt nyilatkozta a „Népszabadság” 2012. július 16-i számában Székely Anna vele készített, „Nem büszkének kell lenni, hanem sikeresnek” című interjújában, abból az alkalomból, hogy „izgalmas könyve jelent meg a napokban az Osiris kiadónál”, amelyben „a ma fellelhető dokumentumok és széles körű kutatások eredményei alapján, tömören, mégis sokrétű elemzéssel mutatja be Magyarország huszadik századi sorsfordulóit a nemzeti tragédiát jelentő trianoni döntéstől a rendszerváltásig”.
Megtudhatjuk belőle, hogy Károlyi Mihály csak naiv volt legfeljebb, de semmiképpen sem hazaáruló, így Trianonért legkevésbé sem tehető felelőssé (még akkor sem, ha „részletkérdésekben talán módosíthatott volna” rajta), hiszen a kiegyezés utáni soknemzetiségű birodalomeszmével szemben mindig is a török hódoltság óta megkísértő „nagyhatalmi lét utáni sóvárgás”, a „régi nagy dicsőségünknek” az emléke ásta és ássa meg ma is sírunkat (elvégre „arányérzékünkkel, lehetőségeink reális felmérésével mintha ma is baj lenne”), no meg persze a keresztény Európa megvédése címen, hogy képesek vagyunk támadásra, amint tettük ezt 1941-ben a Szovjetunióval, holott ezzel (és ugyebár „a magyarországi zsidóság kétharmadának deportálásá”-val, amely „túlnyomó többségük halálához vezetett”) nem a kontinenst, hanem a „náci Németország”-ot védtük (amely aztán így „megalapozta a Szovjetunió későbbi hajthatatlanságát: maradjanak a trianoni határok, amit a magyar vezetés tett, annak következményeit az egész magyar népnek viselnie kell”).
Aki csak egy kicsit is ismeri közelebbről Romsics könyveit, előadásait – függetlenül attól, mit gondol róluk Gerő –, mindezeken persze nem csodálkozik, azon viszont annál inkább, hogy most, amikor az interjúban lakonikusan kijelentette, „a „mindent vissza” csak jelszó volt, a komoly politikusok tudták, hogy az 1918 előtti Magyarország nem lesz helyreállítható”, mégis miként viszonyul egy korábbi könyve (Volt egyszer egy rendszerváltozás, 2003) alábbi passzusához, amelyben arról írt, hogy „a magyar értelmiség túlnyomó többsége – egy 1989-es felmérés szerint 83 %-a – igazságtalan döntésnek tartotta az első világháborút lezáró békét, sőt a válaszadók egyharmada úgy vélte, hogy nem kizárt az akkori rendezés Magyarország szempontjából előnyös újragondolása”, amiért is, tekintettel arra, hogy „az elmúlt negyven évben viszont erről a tragikus eseményről sokáig nem lehetett nyíltan írni és beszélni, megemlékezni róla pedig még az 1980-as években sem szabadott, érthető hát, hogy 1989-1990-ben sokakból elementáris erővel törtek fel az addig elfojtott indulatok, és az is, hogy akadtak, akik arra gondoltak: a jaltai megosztottság felszámolásával egyidejűleg talán Trianon módosítására is sor kerülhet”, főleg, miután maga Antall József 1991 június 2-án, az MDF harmadik országos gyűlésén kijelentette, hogy „lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke” kíván lenni.
Szóval akkor, 1991-ben (és 2003-ban, könyve megjelenésekor) még érthető volt, hogy akadtak, éspedig nem is kevesen, akik legalább részleges revíziót szerettek volna, mint eleink 1938 és 1941 között a felvidéki, erdélyi, délvidéki országrészek visszatérésével, most, 2012-ben viszont már nem, sőt olyannyira nem, hogy amint az interjú zárásaként elmondta, példát vehetnénk a finnekről, akik „soha nem akartak nagyobbnak látszani annál, mint amekkorák”, mi ellenben „szeretjük azt hinni, hogy ha területi és politikai értelemben nem is, kulturális és tudományos téren továbbra is nagy nemzetnek számítunk, romló mutatóink azonban – sajnos – nem erről tanúskodnak”, ami alighanem igaz, legalábbis, ha az ilyen szellemiségű műveket vesszük alapul.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
