Sokak szerint a radikalizmus a hőzöngés, a hőbörgés, a délibábkergetés, a célok nélküli vágyak és álmok alapján való politizálás szinonimája, a világnézeti megalapozottság, a támadhatatlan tudás hiányának emocionális kompenzálása, azonban eleink tudatában, a szó eredendő értelmében, valójában a dolgok mibenlétének kutatását, a gyökereiig való lenyúlást és az ebből következő határozott cselekvést, a felismert igazság kendőzetlen kimondásának a várható következményektől független kényszerét jelentette, amiért is Benedek Elek fiát arra figyelmezette, hogy ‘mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra’, nem is szólva Ady Endréről, aki pedig arra, hogy ‘kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan lehet’. (A képen Benedek Elek)

‘Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy ‘vad magyar’, mint ‘szelíd hazafi’. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra.’ – figyelmeztette fiát a legendás székely mesemondó, tudva, hogy a latin radix magyarul gyökeret jelent, így a belőle képzett fogalom például korántsem a tüntetések efemer sikereit hajhászó ‘radikális proliság’ megfelelője, hanem a keresztény etika meghatározása szerint a sarkalatos erények (virtutes cardinales) közül az erkölcsi jót értelmünk benső világában biztosító okosság (prudentia), a helyes akaratot cselekvésünkben szabályozó igazságosság (iustitia), az azzal szembeni akadályok leküzdésében megerősítő bátorság (fortitudo) és a testi-szellemi törekvéseinket megfékező mértékletesség (temperantia), vagyis maga az ‘aurea mediocritas’, az arisztotelészi aranyközép, a két véglet közötti igazság megtalálására való ösztönös törekvés, így mondjuk a gyávaság és a vakmerőség véglete közt a bátorság választása.

Igen, aki valóban radikális, mindig a dolgok, jelenségek miértjeit, jó vagy rossz voltukat keresi, utóbbiak esetében megváltoztatásukat pedig inkább evolúciós, mint revolúciós úton kívánja elérni, megfogadva az evangéliumi intelmet (‘legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok’ (Mt 10, 16)), amiért is például a globális világ elleni valódi radikalizmusának jele korántsem a bankok előtti abcúgoló, netán kavicsdobálásos tüntetések szervezésében, hanem a tőlük való egzisztenciális függőség felszámolására irányuló hathatós törekvésekre találásában és azok ajánlásában rejlik, így ennek megfelelően taktikáit sohasem áldozza fel az etika oltárán, mindig sziklaszilárd és nyílegyenes, Fülep Lajos 1919-ben Szabó Dezső regényéről, ‘Az elsodort falu’-ról írt kritikája reá vonatkozó fogalmazásával ‘igazságfanatikus’, vagy Ady szavaival a ‘Tűz csiholója’, aki tudja a költővel:

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek,
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info