Nemzeti közösségeinkre egyre nagyobb árnyékként vetülő jelenség a ‘mindenhez értés’, így sokan azt hiszik, ha tudnak imádkozni, már teológusok, ha labdába rúgni, focisták, ha pedig beszélni, politikusok: nos, ami például az elsőt illeti, alighanem elsősorban vezető teológusok mulasztásából (amiért is nem ismertetik a tiszta tanítást) mintha egyre többen lennének, akik, legalábbis nyilatkozataik alapján, egyáltalán nincsenek tisztában hittani alapfogalmakkal, mint például a mégoly kiváló szívsebész professzor, Papp Lajos, aki szerint ‘a katolikus anyaszentegyház legnagyobb tévedése az volt, hogy nem fogadta el a természettudományt és eredményeit’.
Járai Judit vele készült riportkönyvét (Quo vadis, Domine?, 2011) olvasva megismerhetjük meghökkentőbbnél meghökkentőbb gondolatait a kereszténységről, mindenekelőtt a katolicizmusról: szerinte ‘teljesen mindegy, hogy milyen templom az, ahová betérek, mert mindegyik templom Isten háza’, továbbá ‘ha választani kellett igazság és szeretet között, akkor én mindig a szeretetet választottam és nem az igazságot’, végül, de nem utolsósorban, hogy ‘a katolikus anyaszentegyház legnagyobb tévedése az volt, hogy nem fogadta el a természettudományt és eredményeit’. Mivel felbecsülni sem tudjuk, hányszor halljuk ezt nemzetiszínű ateistáinktól is, állandó vesszőparipájukként emlegetve a Galilei-esetet, amolyan Hunhír-ötpercben lássuk a tényeket!
Először is, a teológia tárgya, természetéből fakadóan, az isteni kinyilatkoztatás megismerése, értelmezése, az egyház feladata pedig a társadalom Krisztushoz való visszavezetése, nem pedig a természettudományok tökéletesítése, ez azonban még egyáltalán nem zárja ki, hogy képviselőik ne műveljék azokat: alighanem vaskos köteteket lehetne megtölteni természettudományokban kimagasló klerikusok vívmányainak ismertetésével. (Akik részletesebben szeretnének erről tájékozódni, azoknak elsősorban Giczy József könyvét (A katolikus papság érdemei hazánk és az emberiség történetében, technikai találmányai és tudományos felfedezései, 1933) ajánljuk.)
Másodszor, ha akadtak is papok, teológusok, akik természettudományos kérdésekben tévedtek, nem hivatásukból eredően tették, ráadásul az ilyen esetek száma egyenesen eltörpül az ellenpéldák milliói közül, sőt azok, akik a katolikus egyház és a természettudomány viszonyát azzal intézik el, hogy az előbbit állandóan kerékkötőnek nevezik, ennek igazolására jóformán egyedül a Galilei-esetet hozzák fel, különösen is hivatkozva II. János Pál pápa (mellesleg nem dogmatikus természetű, azaz kötelező elfogadás alá nem eső) bocsánatkérésére az ‘egyház bűneiért’.
Harmadszor lássuk, mégis miről szól a Galilei-eset! Nem igaz, hogy Galileo Galilei (1564-1642) felfedezését, mint olyat, az egyházi tanítóhivatal elítélte, hanem csak azzal szállt szembe, ahogyan érvelt állításai mellett, mivel azokat rendre szembeállította a Szentírással, ráadásul az akkori tudományos világban érvei a Föld mozgásáról még valóban nem voltak meggyőzőek, sőt bolygónk forgásának igazi felfedezője nem is ő, hanem Nikolausz Kopernikusz (1473-1543) lengyel kanonok volt. Mese, hogy megégették, vagy hogy Rómában börtönbe vetették, miként az is (gondoljunk csak Jókai idevágó regényére!), hogy egyházi bírái előtt nagyot dobbantva azt mondta, ‘mégis mozog a föld!’. Egyébként mélyen hívő katolikusként élt és halt meg, igazi barátai túlnyomórészt jezsuiták voltak. Kétségtelenül tévedett abban, hogy (amint Bangha Béla találóan írja (Világnézeti válaszok, 1940)) ‘csillagászati véleményeit a Szentírással ellentétbe helyezte, holott erre nem is lett volna szüksége, mert a Föld forgása a Nap körül csak látszólag áll ellentétben a Szentírással: Kopernikusz ezt nem tette s azért az Egyház őellene sohasem lépett fel, ráadásul Galileivel szemben sem egy elavult fizikai nézetet, hanem a Szentírás tekintélyét akarta védelmezni’.
Ennyit a tényekről, akiknek pedig belőlük ennyi sem elég, azoknak alighanem Jézus Krisztus is hiába érvelne.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info