1795. június 3-án hunyt el Losoncon (az 1769. március 14-én ugyanott született) Kármán József, kora mára csaknem teljesen elfeledett írója, aki „A nemzet csinosodása” című írásában nem győzte eléggé ostorozni közállapotainkat, közéletünk tunyaságát, azt, hogy a magyar, értelmiségével az élén, ül ősei babérjain, de azokat sajáttal nem gyarapítja: ha valamikor, e gondolatok manapság különösen időszerűek, amikor is nemzetvezetésre hivatott értelmiségijeink többnyire elefántcsonttoronyba visszavonuló megélhetésiek.
Keserűen tapasztalta, hogy főnemeseink rendszerint csak vadászattal foglalkoznak (amúgy is, de különösen az ő házuknál a könyv, szemben a „játékkártyával” vagy „üsző”-vel, a „legutolsó jószág”), ha pedig közülük valaki mégis a tudományokat kívánja művelni, kivetik maguk közül (így „a tehetségek halva feküsznek”), költőink pedig csak amolyan formaművészek, a „l’art pour l’art” hívei, ráadásul maradék szellemi elitünk megelégszik idegen művek szolgai fordításával, mintsem hogy eredetieket írna:
„Eredeti munkák gyarapítják a tudományokat, csinosítják a nemzetet és emelik fel a nagy nemzetek ragyogó sorába. Nagy akadálya az nálunk a tudományoknak, hogy nálunk termett eredeti munkák még eddig nincsenek.”
Noha kortársai megrótták túlzásaiért (mindenekelőtt azért, amiért szerinte nem új szavakat kellene alkotnunk, hanem csak az idegeneket megfelelően tolmácsolnunk), mégis osztoztak aggodalmában, hogy „ki lesz hazánkfiai közül, aki rávegye magát arra, hogy a tudományoknak életét és egész erejét felszentelje, ha arra reá sem látszatik ügyelni a haza”: sorai kísértetiesen emlékeztetnek az őseinket amúgy görbe hátú bunkókként, az ásatag nacionalizmus elefántcsonttornyába begubódzó mítoszkergetőkként jellemző történész, Glatz Ferenc alig több mint két évszázaddal később elhangzott szavaira:
„Politikusaink elmerülnek szükségszerűen a pártpozíció, a parlamenti kretenizmus technikáiban és egymás mocskolásában, megélhetési politikusok lettek, ahogy mi is megélhetési értelmiségiek vagyunk: visszavonulunk az elefántcsonttornyunkba, apró kis szakmai problémákról írjuk dolgozatainkat, mert azáltal lehet doktori, akadémikusi címet kapni. És aztán itt van ez a szegény Közép-Európa a maga politikusaival, akik pártmókusok, szekértáborokba rendeződve vívják harcaikat egymással, és a legjobb szándékuk mellett sem arra iskolázódtak, hogy egy nemzeti közösség egészének érdekeit tudnák megfogalmazni.”
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
