Korunk konzervativizmusa egyre elszürkülőbb mivoltának legfőbb oka alighanem az, hogy képviselőiknek valahogy nincsenek világosan definiált ideológiai alapjai, melyekhez körömszakadtig ragaszkodnának, ezért aztán világnézeti kiforratlanságukban még odáig is képesek eljutni, hogy kijelentsék, nekik mindenféle nézetet be kell fogadniuk, így, tisztelet természetesen a kivételeknek, képesek egy gyékényen árulni a liberálisokkal.
Erre iskolapélda a társadalomlélektani vizsgálódásai (ennek jeleként különösen a Kovács Mónika Erikával közösen szerkesztett monográfiája (A magyar népesség életminősége az ezredfordulón, 2006)) alapján kétségtelenül kimagasló tudományos eredményeket elért Kopp Mária (1942-2012), a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézete néhai tudományos igazgatóhelyettesének egykor a ‘168 Órá’-nak adott (Karácsony Ágnes riportkötetébe (Közéleti közelharcok, 2011) belekerült) kissé meglepő nyilatkozata:
‘A nemzeti liberalizmusnak éppen az a lényege, hogy mindenféle nézetet próbál megérteni, befogadni. Ugyanakkor nem csak a baloldalnak kellene toleránsabbnak lennie. A jobboldalnak is nyitottabbá, elfogadóbbá kellene válnia. Például ne ítélkezzen felületesen a filozófusokról [célzás az általa saját bevallása szerint nagyra becsült Heller Ágnesre – Ifj. T. L.], inkább ismerjék meg a műveiket. Ha valaki másképp gondolkodik a hazáról, még nem jelenti azt, hogy hazaáruló. A merev, szélsőséges jobboldaliság tőlem ugyanolyan távol áll, mint a szélsőbal.’
Mindez óhatatlanul kérdéseket vált ki. Először is, mi a ‘nemzeti liberalizmus’, mitől azonos bármiféle nézet megértése és befogadása, például a konzervatív családcentrikus miért lenne köteles elfogadni a liberális családmegvetését, netán egyenrangúnak tartani Arisztotelészt Heller Ágnessel? Azután, ismerve a (főleg itthoni) liberálisokat, a haza részükről való megszámlálhatatlan megtagadása csupán róla való ‘másként gondolkodás’-t jelent? Végül mitől minősül a konzervatívnak alapelveihez körömszakadtig való ragaszkodása szélsőségességnek?
Mindaddig, amíg az érintettek nem tisztázzák önmaguk számára az iménti kérdéseket, a konvertita Simone Weil mondatát (Ami személyes és ami szent, 1983) ajánljuk nekik ehhez segítségül, miszerint ‘az emberi lét minden súlyos kérdésében választás egyedül a természetfölötti és a rossz között van’, más szavakkal, egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, Isten ellenségeivel (pláne büntetlenül) egy gyékényen árulni.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
