A mai számítástechnikai, innovációs és logisztikai lehetőségek bőségében talán nem is gondolnánk, ezek híján is annyira fejlett volt elődeink kommunikációkészsége, hogy váraikból a hírek egy órán belül messzi tájakra is eljutottak, melyek így valóságos információs hálózatot képeztek: éjjel fény-, nappal füstjelekkel folyt közöttük a kommunikáció.
Kiváló példa erre a Torockótól csupán néhány kilométerre lévő Torockószentgyörgy tizennegyedik-tizenötödök században épült, 1704-ben osztrák császári csapatok által felrobbantott lovagvára, amely, amint Kőváry László írta (Erdély régiségei és történelmi emlékei, 1892) írta) még romos állapotában is ‘oly nagyszerű, oly ép, hogy egy részén úgy látszik, mintha csak fedele hiányzanék’, történelmét pedig így foglalta egybe:
‘Mint állítják, Toroczkai Vencel alvajda építtette, még pedig azonnal, hogy a Torockó feletti várból a székelyek megszabadíták. S csakugyan, a várral szemben egy kutat ma is vajda kútjának, egy mást Loránd kútjának neveznek. Ez idő óta a Thorockai család ősfészke volt. A XVI. Század elejéről tudni akarják, hogy a nép birtokosa, Torockai Ferenc ellen fellázadt, a várat ostrommal bevette és leégette. Azonban ismét felépült. Alkalmasint tőle maradt a családra a kokusdió kehely, melyet ezüstbe foglaltan a család, mint ereklyét tart, melynek egyik oldalán írva van: Sub tempore Johannis Zápolya, a másik felén négy szív s e felirat: aki tizenkét ilyennel megiszik, megrészegedik, mely felirat magyarázatára elég megemlítenünk, hogy a kehely félkupás.
Később itt sajátságos esemény folyt le. Bocskai magyarhoni győzelmei után Erdély felé nyomult. 1605 első napjaiban Hoffchirch osztrák tiszt azt veszi fejébe, hogy ő, ha egy Básta-féle csapattal elébe megy, Erdélyt Bocskai ellen felköltheti. Megindul tehát Déváról, eljő Tordáig: mindenfelé írogat, sehonnan sem gyűl népe. Tordáról megtér, felmegy Szentgyörgyre, ott Toroczkai Istvánné udvarába beül, s farsang levén, lakomához kezd. A nép a hívatlan vendégeket nem tűrheté tovább, összegyűlt, rácsapott, s a félszázadra olvadt csapatát elfogta. Az eddigi tréfa komollyá változott. Lekísérték őket Enyedre, de nem vevék át, visszahozák, azonban útközben bőszültségük elragadta, hogy mindnyájokat leölék.’ Méltán lehetünk tehát büszkék kommunikációkészségükben is élenjáró várépítő- és védő elődeinkre!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info