A magyar lelkiség egyik legsajátosabb vonása a női nem csaknem szakrális tiszteletének részeként az életadó édesanyák előtti, korántsem csak Anyák Napján való hódolat, amiért mindig Ők adnak életet az életért, sőt ők adnak ‘egy tépett honnak nyitott sebére balzsamot’, amint erről költőink, íróink, sőt pap eleink alkotásaikban oly sokszor vallottak.
Az előbbiek közül a legtöbben mindjárt Petőfi Sándor versére, a ‘Füstbement terv’-re vagy József Attiláéra, a ‘Mamá’-ra gondolnak, azonban két világháború között megjelent, alkalmi versekből egybegyűjtött antológiáinkban e napra köszöntőversek sokasága állt rendelkezésre, így közülük most egyet idézünk Vollay Ferenc debreceni polgári iskolai tanáréból (Új Nagymagyarországért! Egyetemes szavalókönyv. Válogatott hazafias, vallásos és vegyes költemények gyűjteménye 1918-1936, 1936), az akkor országosan igen népszerű Móra László költőét, budapesti iskolaigazgatóét (‘Magyar anyák’):
Magyar anyák, virágos ágak,
Köszöntöm asszonylelketek!
S míg morzsa, selymes rózsaszálak
Fonják át tiszta kebletek
Én áldom csendben azt a házat,
Hol gőgicsél a kisgyerek.
Magyar anyák, virágos ágak,
Köszöntöm asszonyszívetek,
Amely fölött ott szundikálnak
A glóriázott kisdedek –
És áldom csendben azt a házat,
Hol gőgicsél a kisgyerek.
Kik boldogan vonjátok ölre
A szívetekből nőtt magot,
Ti adtok fénnyel tündökölve
E fáradt földnek új Napot,
Reménysugárt – s egy tépett honnak
Nyitott sebére balzsamot!
Magyar anyák! A szíveteknek
Beszédes álma Égig ér!
Hallom jövését új seregnek,
Mely új csodájú fényt ígér.
És áldom mind, mind azt a házat
Hol ember-angyal gőgicsél…
Magyar anyák, virágos ágak,
Köszöntöm asszonylelketek
S a harmatszívű kisbabákat,
Akikre fényt leheltetek –
És áldom őszinte imával
A szebb jövőt: a gyermeket!
Kortársai közül alighanem Dsida Jenő vallomására (‘Hálaadás’) emlékeztet verse:
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg Ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban,
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
Nem kevésbé vallott minderről náluknál meghittebben Mindszenty József bíborosunk az Örök Édesanya, az Istenanya és általa a keresztény s magyar anyaideál előtti hódolatát kifejező könyvében (Az Édesanya, 1940-1942):
‘Az anya láng, a gyermek a világosság: a világosságból ítéljük meg, minő erős a láng.
Az anya a szőlőtő, a gyermekek a szőlő: a szőlőről ismerjük meg, minő fajta a tő.
Az anya a tőke, a gyermekek a kamat: a kamatból következtetünk a tőke nagyságára.
Az anya élőfa, a gyermekek a gyümölcs: az Üdvözítő szerint a gyümölcsről ismerjük meg a fát.
Az anya, a gyermekek a mutatók: ezek mutatják, hogyan is jár az óra.
Az anya írótoll: a gyermekek az írás: a vonásokból ismerjük meg a szerzőt.
Az anya evező, a gyermekek a hajó: ez oda megy, ahova irányozzák.
Az anya a trombita, a gyermek a visszhang: ez mutatja a trombita jóságát.
Az anya királynő, a gyermekek az alattvalók: ezek boldogok okos anyjuk jogara alatt.
Az anya szent deszkaszál, megvédő pajzsunk: megment az élet tengerén, felfogja a támadásokat.
Az anya az élet forrása, a gyermekkor napja, tanító, papnő, az örök szeretet fáklyája, maga a hűség, Isten kertjének kertésze: út, csillag, kikötő, vigasz a halálban.’
Járjunk tehát emelt fővel, amiért a magyar lelkiség egyik legsajátosabb vonása a női nem csaknem szakrális tiszteletének részeként az életadó édesanyák előtti, korántsem csak Anyák Napján való hódolat, amiért mindig Ők adnak életet az életért, sőt ők adnak ‘egy tépett honnak nyitott sebére balzsamot’, amint erről költőink, íróink, sőt pap eleink alkotásaikban oly sokszor vallottak.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
