Korunk szómágiájában a (korántsem ógörög értelmű) demokrácia az ideák ideálja, ami meg is látszik rajta, hiszen a hamis, a felvilágosodás korában egyedül üdvözítőként meghirdetett egyenlősdi meg is szülte mai korunkat, amelynek talán legégbekiáltóbb vétke, hogy nem ismer értékorientáltságot, különbségtételt jó és rossz, igaz és talmi között.
A mindmáig sötétként emelgetett ókorban és középkorban felismerték, hogy csak a lelki-szellemi kiválóságok által való irányítás bizonyul maradandónak, mert életképtelen bármely rendszer, amelyben vakok vezetnek világtalanokat, ahol így az írástudóknak és írástudatlanoknak egyaránt szavazati joguk van, így nem a demokratikus, az arisztokratikus rendszer a legjobb.
Ezért talán sohasem volt annyira ijesztően időszerű Xenophón, mint most, aki szerint a legjobb rendszer az arisztokratikus, a legjobbakban ugyanis a legkevesebb a zabolatlanság és az igazságtalanság, és a legtöbb az éleslátás a nemeset illetőleg; a népben viszont a legtöbb a tanulatlanság, a fegyelmezetlenség és a hitványság; mert részint a szegénység viszi őket inkább a rút dolgokba, részint a műveletlenség és a tudatlanság, ami egyes embereknél megint az anyagi eszközök hiányának a következménye: akik nem a népből valóak, mégis azt választották, hogy inkább demokratikus államban laknak, mint arisztokratikusban, azok gazságra készülnek, mert rájöttek, hogy a gazember könnyebben rejtve tud maradni a demokratikus államban, mint az arisztokratikusban.
Éppen emiatt az újkori értelemben vett demokráciát, mint médiamanipulációra épülő csőcselékuralmat, eleink arisztokratikusan megvetnék, felismerve, hogy csak a lelki-szellemi kiválóságok által való irányítás bizonyul maradandónak, mert életképtelen bármely rendszer, amelyben vakok vezetnek világtalanokat, ahol így az írástudóknak és írástudatlanoknak egyaránt szavazati joguk van, akik közül az utóbbiak uralma a kozmosz káosszá változtatását jelenti, amint erről Alföldi Géza verse (A patkányok dala) tanúskodik:
Éljen a halál! Éljen a pusztulás!
Éljen a szenny, a mocsok, a szemét!
Piszokról, bűzről zengjen most dalunk,
Mert mi vagyunk a kiválasztott nép:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
Ahol rothad, erjed, gennyed, ami szép,
S csatornákban szennyvíz possadoz,
Vidám dalunkkal odarohanunk,
Hol dögöket az ár hulláma hoz:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
Megrágjuk mi az élőt is, hogyha rab,
Ha védelemre nincs már ereje.
A rothadásnak hű színt mi adunk,
Mert mi vagyunk a vége s kezdete:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
Hogyha új hajót épít a szorgalom,
Ki elsőnek ver benne új tanyát,
Mi vagyunk! Mi! Mind rája rohanunk,
S a korhadásig szétrágjuk falát:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
S ha málló roncs, mert szétrágta fogunk,
A süllyedést mi tudjuk legelébb,
El is hagyjuk, haj, futva rohanunk,
míg életet remél a kerge nép,
mert mi a híres patkányok vagyunk!
Ahová egyszer betettük a lábunk,
Minden szépet és jót szétrombolunk,-
Erre rendelt a sors, Dicső Fajunk!-
Nincs, amit szét nem rág fogunk:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
Szétrágunk mi Istent, templomot, hazát,
Családot és a szent becsületet,
Szennyes a bőrünk, szagunk és szavunk,-
Mégis urak e nagy világ felett:-
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
Átkoz, sároz, mocskol, hej a balga nép,
Kiirtana, de ki nem irtható.
Csak gyarapszunk, de ki nem halhatunk,
A tisztaság is hiábavaló,
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
S míg a világ világ, mi csak leszünk!
Rombolunk, irtunk, rágunk, szennyezünk.
Mindig a világ réme maradunk,
Mert a sátán, a bűn, a szenny velünk,
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
Te hülye, ki szebb jövőről álmodol,
Vedd le előttünk gyűrött kalapod,
Tedd Istenné rút, utált alakunk,
S tőlünk a hírt, a fényt is megkapod,
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
Mert Isten nélkül felépülhet a világ,
De patkány nélkül nem élet a lét,
S mi kegyelmet az égnek sem adunk,
Dalold hát hittel fajunk szent nevét:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
A szobrunk álljon minden utcasarkon,
Költő csak rólunk zengjen éneket!
Az ég üvöltse dicsérő dalunk,
Mert úr lettünk az ég s a föld felett:
Mert mi a híres patkányok vagyunk!
Ehhez csak annyit tehetünk legfeljebb hozzá, hogy a nevezettek, akik Herczeg Ferenc színműve (Bizánc) szavaival addig rágták a ház alapját, amíg rászakadt, hiába visítanak ijedten, Isten, tégy csodát!, nem fog tenni a kedvükért!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info