Nemzeti önazonosságunk megőrzésének jelképes gesztusai közé tartoznak a képviselőiknek állított szobrok, ezért csak elismeréssel nyugtázhatjuk, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom szobrot állítana a kortársai által ‘praeceptor Hungariae’-ként, Magyarország tanítómestereként tisztelt Prohászka Ottokár püspöknek, ezzel is kifejezve azon talán nem is oly kevesek kívánságát, akik elfeledett igazi, Kapisztrán Szent János-i hősiességű papi arcéleinkre igenis büszkén néznek fel, rámutatva jelen összefoglalásunkban egykori fővárosi szobra létrejötte és ledöntése körülményeire, különösen az utóbbi két fő tettesére, Károlyi Mihályra és Faludy-Leimdörfer Györgyre, kívánva, legyen végre szobra mindazoknak, akik hozzá hasonlóan álltak őrt hitünkért és hazánkért.
Szobrát egy erdélyi művész, Fülöp Elemér (1882-1946) készítette el és 1934. június 17-én ünnepi keretek között avatták fel a fővárosi Károlyi Kertben. Az alkotás megrendítően fejezte ki, mit jelentett kortársai zömének Prohászka: fehér talapzatán a daliás megjelenésű reverendás püspök jobb kezében kelyhet tart, bal karját szívéhez szorítva a fiatal nőként ábrázolt Hungária térdeplő alakjához fordulva, így kifejezve, hogy hazánk segítségért Hozzá, a főpásztorhoz esdekel, különben aligha tudná felemelni a lábainál összeroskadt, végső kimerültségében nemzeti címerünket kezéből kiejtő férfit. E rendhagyó kompozíción, amint egy útikönyv megállapította (Medvey Lajos: Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez, 1939), ‘a leboruló férfi körvonala a címerrel együtt Nagy-Magyarország térképéhez hasonlít: ezt legjobban homályban lehet látni’.
Az avatáson Wolff Károly, az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke beszédében rámutatott arra, hogy a nagy püspök ‘ma nemzetének közkincse, de ha a művelt nemzetek meg fogják ismerni hátrahagyott munkáit, tudom jól, az egész emberiség egyetemes értéke lesz: azért mondám, itt fog újból buzogni Prohászka Ottokár ércbeöntött alakjánál az élet forrása’. Ezzel szemben a múltat végleg eltörölni akarók már 1945-ben szobordöntögetésekbe kezdtek, megsemmisítve így Pázmány Péterét, Werbőczy Istvánét, Tisza Istvánét, Andrássy Gyuláét és Görgey Artúrét, majd magáét Prohászkáét, akiére 1947. április 26-án éjjel tizenegy órakor került sor, amikor is a kert tulajdonosa, Károlyi Mihály, felbérelt egy csoportot erre, hogy így álljon bosszút, amiért őt a püspök 1918-as tetteiért ‘farkastorkú gazember’-nek nevezte, elfeledve, hogy ő eskette össze feleségével.
Tehát már 1945 elején is akadtak, akik le akarták dönteni szobrát, de a kommunista párt ezt taktikai megfontolásból megtiltotta, azonban a fővárosi Polgármesteri Hivatal 1945 őszén megbízta a Vignali céget, szerelje le a kőtalapzatról a püspök reliefjét és helyezze el a Károlyi Palotába, ám két évvel később, halála huszadik évfordulóján a Székesfehérváron és Budapesten tartott ünnepségek óriási hatására lapjaikban, főként a Népszava, Világ, Haladás hasábjain, már nemcsak gyalázták, hanem szobra eltávolítását is követelték (különösen Rónai Mihály András), sőt ennek érdekében maga Károlyi többször írt levelet a Budapesti Érseki Helynökséghez, kérve, hogy a saját kertjéből az illetékes egyházi hatóságok szállíttassák el szobrot, felajánlván a szállítás költségeinek kifizetését is, választ azonban nem kapott, miként azok sem, akik a Központi Szemináriumba való elhelyezésére kértek ugyanonnan engedélyt.
1947. április 27-én a Magyar Katolikus Püspöki Kar a Károlyi Kert tőszomszédságában kívánt megemlékezni halála huszadik évfordulójáról, amikor a napot megelőző éjszakán a ‘farkastorkú gazember’ hívei kötelekkel, rudakkal, vassodronyokkal ledöntötték a püspök szobrát, majd miután a szociáldemokraták bár stratégiailag jogosnak, taktikailag kissé mégis elsietettnek tartották a történteket, a kommunisták alpolgármestere, Fodor Gyula egyértelművé tette pártja akaratát ( a ‘Kis Újság’ 1947. május 4-i számában), miszerint helytelen, hogy ‘az eltávolítandó szobrok még mindig régi helyükön vannak’, ugyanakkor az ÁVO megígérte, nyomozást indít eltüntetett szobra miatt, melyből persze nem lett semmi, aztán évtizedeken át hallgatás övezte a fő tettesek kilétét, így főként Faludy (Leimdörfer) Györgyét, aki, hasonlóan Rónai Mihály Andráshoz, egyenesen démoni alaknak tartotta Prohászkát.
Még 1988-ban is azzal indokolta tettét, hogy így kívánta kifejezni szavakba nem foglalható ellenszenvét a keresztény kurzussal és annak kulcsfigurájával szemben, amit ma is helyesnek tart, ezzel csak azt tanúsítva, mennyire nem vicc ama történet, miszerint amikor Jézus leszáll a földre, hogy megnézze, mi történt az elmúlt kétezer évben, Londonban bekopog egy házba, és egy kisgyermek nyit ajtót, aki amint meglátja, bekiabál szüleinek, hogy egy vándor van itt, hívjuk be és osszuk meg vele a vacsoránkat, mire ő örül, lám, nem hiába feszítették keresztre, majd Berlinben próbálkozik, ahol szintén bekopog egy külvárosi házikó ajtaján, itt is egy gyermek nyit ajtót, jelezve, egy vándor az, eresszük be, kínáljuk meg valamivel, amire ismét büszke, végül Jeruzsálemben is bekopog egy házba, ahol egy öreg kaftános szakállas ember nyit ajtót, majd hátrakiált: asszony, hozd gyorsan a szögeket, ez már megint itt van!
Kapcsolódó cikkünk:
Prohászka-szobrot a Károlyi-kertbe! (2005. december 12., G. Németh Éva)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
