Nem lehet elégszer emlékeztetnünk a Károlyi szobrának eltávolításába bele nem törődők Führerje alighanem minden korábbit felülmúló történelemhamisításának köztudatban való továbbélésére, arra, hogy szerinte Trianonért nem ő, Horthy a felelős!
Kezdjük sorjában! Amikor tavaly a Jobbik Magyarországért Mozgalom szobrának eltávolítását követelte, felháborodásában először is kijelentette, hogy „Károlyi és Tisza hittek Magyarországban, a magyar népben, és mindketten mindent megtettek azért, hogy megőrizzék ezt az országot úgy, ahogy azt az előző nemzedéktől, az országépítőktől, negyvennyolcasoktól és Deáktól átvették”.
Nos, aki csak egy kicsit is ismerős a kor történelmében, az tudja, hogy Károlyi engesztelhetetlenül gyűlölte az őt támogató szabadkőművesek által meggyilkolt Tisza István miniszterelnököt, róla pedig Tormay Cécile „Bujdosó könyv”-ében ezt olvassuk: „Vérrokonok korcs fia, farkastorokkal és nyúlszájjal született. Nagykorúságával birtokába jutott Magyarország egyik legnagyobb hitbizománya. Elhitte magáról, hogy rendkívüli ember és elképzelte, hogy rendkívüli sorsra van predesztinálva. Korlátlanul rendelkezett hatalmas jövedelmek felett, féktelenül költekezett.” De Herczeg Ferenc szerint is kiszámíthatatlan kárt okozott az országnak és mérhetetlen gyalázatot hozott a nemzetre: „Sohasem volt demokrata, ő csak egy lecsúszott arisztokrata volt. A demokráciában nem az egyenlőséget, hanem a vezérséget kereste. Nem tudott azonban fölemelkedni a magyar néphez, a helyett lesüllyedt a pesti utcához. Kiválóan veszedelmessé tette önhittséggel párosult tudatlansága, erkölcsi korlátokat nem ismerő fegyelmezetlensége. Egyszerűen kivégezte Magyarországot, amelyet nem tudott hatalmában tartani: úgy bánt el az országgal, mint a huszár, ki agyonlövi a kedves paripáját, hogy ne kerüljön az ellenség kezére. Soha a legbizalmasabb hívei sem tartották jelentékeny politikusnak.”
Feldmájer arról sem szólt persze, hogy Károlyi már 1918 november elején, amikor ugrásra készen álltak a cseh és román csapatok hazánk megszállására, lefegyverezte akkor még ütőképes honvédségünket, amiért is, amint Tormay 1918. november 18-án feljegyezte, amikor Franchet d’ Espéray tábornok Szalonikiből repülőgépen Belgrádba érkezett a fegyverszüneti tárgyalásokra, amelyen Károlyi lemondott hazánk területeinek megvédéséről, társaival sportsapkával, térdnadrágban jelent meg, mire a francia tábornok „meglepetve mérte végig a társaságot: kezet nem adott senkinek, összefonta mellén a karját, kezdetben megütközéssel, majd ironikusan hallgatta végig Károlyi tökéletlen beszédét, miután pedig átvette a Magyarországot vádoló memorandumot, melynek Jászi [Oszkár – Ifj. T. L.] volt a szerzője, a lámpa fénykörébe állította a küldöttséget, és figyelmesen megnézte egyiket a másik után. – ’Vous êtes Juif?’ – kérdezte Hatványtól, aztán Jászira pillantott, aztán Károlyira: ’És maguk is zsidók?’”, hozzátéve, „nem hittem volna, hogy idáig süllyedtek!”.
A határainkról lemondó Károlyi aztán, amint a „Pesti Hírlap” 1918. december 1-i számának tudósításából egyértelműen kiderül, lehetővé tette, hogy Romulus és Remus ivadékai saját pénzünkkel, saját fegyvereinkkel, cionista gárdisták segítségével daraboltak fel bennünket:
„A román nemzeti gárda szervezése – mondotta Vlád Sándor oláh őrnagy Aradon – sajnos nem megy olyan gyorsan, mint szerettük volna. A gárdát kizárólag a közrend érdekében kívánjuk megszervezni. A kormánytól tízmillió koronát, 55 000 gyalogsági fegyvert kértünk a gárda felállítása céljából. Csak tegnap kaptam táviratot, hogy a magyar hadügyminiszter a kért összeget és fegyvert kiutalja: azt is közölte a hadügyminisztérium, hogy Magyarországon összesen hat hadosztályt állítanak fel s ebből két hadosztályt átengednek nekünk, így tehát körülbelül hatvanezer ember áll rendelkezésünkre, ha a szervezés teljesen befejeződik. Ezt a két hadosztályt természetesen tüzérséggel is felszereljük. Nagy kérdés, hogy mikor tudjuk befejezni ezt a nehéz organizációt. A szervezés pillanatra sem szünetel. A román lakta terület minden vármegyéjének székhelyén felállítjuk a gárda megyei centrumát. Jelenleg Erdélyben és a román lakta vidékeken mintegy nyolc-tízezer gárdista van fegyverben. Meggyőződésem szerint a rend fenntartásához teljesen elég, ha húszezer embert tudunk felfegyverezni.”
Vagyis, amint a mindezt (1945-ben természetesen indexre tett) könyvében (A sátán karmaiban, 1927) közlő Szilicei Várady Gyula írja, tízmillió koronát, ötvenötezer gyalogsági fegyvert, ágyút, gépfegyvert és két – tüzérséggel is felszerelt – hadosztályt adott Károlyi második hadügyminisztere, Bartha Albert Romulus és Remus ivadékainak, hogy elfoglalhassák Erdélyt, „elkobozva az útjukba eső magyar városok és falvak lakóinak összes fegyverkészletét is. Egy ország, melyet feldaraboltak és tönkretettek a saját pénzén, a saját fegyvereivel és a saját beleegyezésével! Van-e ehhez fogható vérlázító árulás és cinikus összeesküvés az egész világtörténelemben?!” Könyvét továbblapozva persze kiderül, hogy nem is egy. A „Nap” 1918. november 6-i számának egyik cikke „Cionista gárda megy a vidékre” címmel arról tudósított, hogy a harctérről hazatérő kóser katonák a vidéki közbiztonság helyreállítására gyorsan cionista gárdát szerveztek „a hadügyminisztérium legmesszebbmenő támogatásával”: „a gárdának máris több ezer tagja van és a hadügyminiszter kilátásba helyezte, hogy egy kaszárnyát bocsát rendelkezésükre”.
A Mazsihisz-Führer tehát semmibe vette ezúttal is a tényeket, azt állítva, hogy „Károlyi a vesztes háború utolsó csatáit próbálta megvívni, megpróbálta megóvni a megmaradt magyar katonák százezreinek életét az iszonyatos négy éves háború végén, és amikor látta, hogy nincs esélye megőrizni az ősi magyar földeket, méltányos békét kötni, akkor félretéve személyes érdekeit, nem habozott otthagyni a hatalmat, mert az őseitől örökölt nemesi becsülete nem engedte meg, hogy lemondjon hazája nagy részéről”.
A csattanó azonban a végén következett: a hazájáért megdicsőült Károlyival szemben Horthy „gondolkodás nélkül” árulta el a magyar Szent Koronával megkoronázott IV. Károlyt azzal, hogy rátámadt a csapataira, „lopott hatalma” megtartásáért pedig „nem habozott aláíratni az általa kreált kormánnyal az úgynevezett békeszerződést Trianonban, és ezzel lemondott hazája területének kétharmadáról, odadobta a magyarok millióit idegen uralom alá”, vagyis Trianonért nem Károlyi, hanem ő volt a felelős, aki mellesleg „majd egymillió magyar ember haláláért felelős”, hiszen „hatalma megtartása érdekében gondolkodás nélkül odadobta katonák százezreinek életét a Szovjetunió elleni háborúban, köztük a fegyvertelen és kiszolgáltatott több tízezer zsidó munkaszolgálatosét, majd hatalma megtartása érdekében hozzájárult ahhoz, hogy az egész magyarországi zsidóságot haláltáborokba hurcolják, ahhoz, hogy a saját személyére felesküdött csendőrség a tömeggyilkosság közvetlen részesévé váljon, nem rajta múlott, hogy a magyar zsidóság töredéke túlélte a vészkorszakot”.
Tanulság? Közmondásosan a papír sokat elbír, az ég sem szakad le, más szavakkal, nagy a Teremtő állatkertje s bár benne alacsony a léc, mégis rendre leverik, Feldmájerekkel az élen.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
