Amint az AlterNet videofelvételéből egyértelműen kiderül, 2011. augusztus 18-án Jeruzsálem belvárosában a Ramade Szállóban vezető rabbik tüntettek egy főrabbi által írt könyv kiadása mellett, amelyben az a ‘gój’-ok, közülük különösen az ártatlan gyermekek s családok meggyilkolásának jogosságát fejtegette.

Mindezt húsvéti átokimájukra hivatkozva tették (‘öntsd ki haragod a pogányokra, akik nem ismernek téged, és az országokra, amelyek nem hívják segítségül nevedet’), megkérdezve, miért nem akarja mindegyikük ilyenkor felolvasni a meggyilkolásukra vonatkozó ‘haggadah’-t, amelynek pedig egyetlen betűjét sem szabad megváltoztatni.

‘Életed feláldozása mindenek felett áll, amikor ellen kell állni azoknak, akik át akarják írni a Tórát, bárkik is legyenek’, szögezték le, levonva a következtetést, hogy ‘igen, nagyon-nagyon különleges körülmények között meg van engedve gyermekek legyilkolása is’.

Erről ugyan további részleteket nem árultak el persze ezúttal sem, mindenesetre iménti nyilatkozatukkal ismét maguk fedték fel a fátylat, miért is nő egyre exponenciálisabban az ‘anti’-k száma, hiszen ezzel elismerték, hogy igenis követnek el rituális gyilkosságokat.

Különösen is nyomatékosítjuk ezt, amikor 1882. április 2-ára, Solymosi Eszter tiszaeszlári meggyilkolására emlékezünk, tudva, hogy az akkor történtek miatti fájdalmat megszólaltató Erdélyi József költeményét erősítették meg tavaly ilyetén maguk az érintettek:

Megöltek egy kis libapásztort.
Égrekiált a régi vád –
úgy ölték meg Solymosi Esztert
mint egy tokos, pihés libát,
mint egy síró galambfiókot,
szűz juhocskát húsvét előtt…
Valami vérengző bolondok
úgy fogták el és ölték meg őt,
a nótás ajkú kis magyar lányt,
valami vérengző vadak,
Vademberek… Elfolyt a vére,
Mint egy párás, piros patak…

Ítélt a bíró. – Félkegyelmű,
képzelődő a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád,
a hátborzongató gyanú…
Ítélt a bíró. – Elmehetnek
a reszkető kaftánosok:
nem ölték meg Solymosi Esztert,
nem bűnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát
embervérrel. Ország-világ
tudja meg, hogy gyermekijesztő
dajkamese a vér, a vád…

Ítélt a bíró, s fellélekzett
a zsidóság, az ‘üldözött’,
de terjedt a ‘mese’, a ‘vakhit’
a szegény magyar nép között,
zengett a dal, s a vérpatakból
vérfolyó gyűlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyűlt belőle
mérhetetlen, mély és örök,
mint Jézus vére, a világot
megváltó Istenemberé. –
Az Ő vére, a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré!

Minden kiontott ártatlan vér,
s minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt. –
Minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hősi vér
és munkában csorgott verejték,
és megrablott bér és babér, –
az én vérem is, az anyámé,
a régi libapásztoré:
az Ő vére s a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.

Égrekiáltom akkor is, ha
élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön
lángot vet a szűz papiros:
beh piros vagy, Solymosi Eszter
kiontott vére s beh meleg!…
Hajnalt festek a magyar égre
és felkelő napot veled,
hogy ne vesszen kárba a vérünk,
s emléked árva hajadon,
Solymosi Eszter árva népét
ébressze bátran, szabadon.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info