Az 1800. december 1-én a Fejér megyei Kápolnásnyéken született Vörösmarty Mihály – kortársai közül Garay Jánoshoz hasonlóan – hazánk megmaradása alapfeltételének a nő tisztaságát, a családi élet megszentelését tartotta, tekintettel arra, hogy a társadalmi egyenlősdi örökös utópistái a nemek szerepeinek felcserélésével már az ő korában is éppen őket akarták eltántorítani eredendő hivatásuktól, a honszeretetüket mindenekelőtt kifejező családi fészekrakástól és hitvesi hűségtől.
Feleségével, Csajághy Laurával mindhalálig példás családi életet élő klasszikusunk prófétai éleslátással észrevételezte, hová vezet, ha hölgyeink magyarnak születésüket nem tekintik – Garayt idézve – „nagy és szent gondolat”-nak, ha a földi élet csillogó csarnokaiban akarják csak a férfiak oldalán holmi akarnok élettársakként kiszórakozniuk magukat a gyermekvállalás felelőssége, a holtomiglan-holtodiglan való hűség helyett, mi több, ezzel a feminizmus végső változata, a szabad nemválasztást hirdető „gender maestreming” mozgalom jegyében a nők férfiasítását és a férfiak nőiesítését kierőszakolva.
1837-ben írt alábbi verse (A magyartalan hölgyhöz) tanúskodik leghívebben erről, vagyis hogy nem elég a mégoly varázslatos érosz, ha nincs „szűdjé”-ben – „szívében” – honszerelmi étosz.
Mert szép vagy, kellemid
Varázsát bámulom:
Mert jó vagy, tisztelet
Díjával áldozom:
Mert lelkes vagy, s veled
Mulatni kegyelem,
Hódítva von feléd
A leghőbb szerelem.
De mert e hon baján
Nincs szűdben fájdalom:
Ez fáj, s szerelmemet
Tört szívvel gyászolom.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info