Ha van írónk, akinek műveit bármikor bárhol felütjük, breviáriumtömörségű gondolatsorokat találunk, Szabó Dezső mindenképpen közéjük tartozik, melyekben a szó eredendő görög értelmében prófétának bizonyul, vagyis mások helyett vallja meg bennük azt, mi lesz a bekövetkezendők hatása, így például már 1935-ben – akkori politikusaink zömét megszégyenítő éleslátással – megjövendölte, hogy a kommunizmus csakis halált hozhat hazánkra, és azt is, miként lehet küzdeni ellene.
Már 1935-ben megjövendölte (a „Magyarország helye Európában: Kelet-Európa” című írásában), hogy „a mostani hatalmas bolsevista szervezésű Oroszország a közeljövőben könnyen átcsaphat egy irtózatos erejű imperialista nacionalizmusba”, majd egy évre rá egy másikban („A mai magyar politikai horizont” címűben), hogy „a kommunizmus Magyarországon csakis halált, végleges pusztulást jelenthet a magyar fajra, mert az ezeréves európai élet minden végzete s meghatározása által szétoldott öntudatú, a szolidaritás ösztönös rugóit elvesztett magyar fajt a »nemzetközi ember« herélt típusának erőszakolásával végképp szétoldaná, a faji egyéniséget minden ős termő értékével, minden örökölt s védő ösztöneivel elpusztítaná, elkerülhetetlenül a világhatalmi összeköttetésű zsidó imperializmus szabad zsákmányává tenné az országot, rövidebb-hosszabb uralom után a szétoldott, átrohasztott magyarságot egy idegen impérium vagy idegen impériumok könnyű zsákmányává tenné.” (A mai magyar politikai horizont, 1936)
Látva, hogy kora magyar politikai elitje nemzeti és keresztény jelszavak álarca mögé bújva elmulasztja a szociális igazságtételt, ugyanazt kérdezte a második világháború kitörése előtt két évvel (a „Virrasztó Koppány” című írásában), amit kora (mellesleg amúgy általa gyakran ostorozott) radikális nemzeti mozgalmainak képviselői, hogy „lehet-e más küzdelem a bolsevizmus ellen, mint a szociális igazságtalanságok megszüntetése, a munka védelmének megépítése új jogrenddé, a föld átjuttatása a kenyér kovácsainak a kezébe, s egy olyan politikai rendszer megalkotása, mely a magyar munka egyetemes tömegét neveli Állammá, önmaga sorsát intéző, történelmet csináló elemmé?”
Tanulság: Szabó Dezsőt iménti sorait olvasva érthető, hogy nemigen akadt már korában sem – különösen magyar – politikus, akit ő szeretett volna, és olyan sem, aki őt szerette volna.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info