Bármennyire meglepő, a Rubicon című történelmi magazin számos olyan felismerésnek adott helyet legutóbbi számában (2011/7.), mely végre egyértelműen szakít az 1945 utáni bolsevista vérbírákat mentegetni vagy egyenesen igazolni akaró hazugságpropagandával, kendőzetlenül feltárva, milyen elemi vétségeket követtek el a két világháború közötti politikai-értelmiségi elitünket lefejezők, végül kifejezve, mennyire indokolt lenne tudós történészünk, Hóman Bálint tudományos akadémiai tagságának posztumusz helyreállítása és perének újrafelvétele.
Pritz Pál történész elemzésében (Népbírósági perek a horthysta politikai elittel szemben) először is végre érdemi statisztika található a halálra, börtönre vagy kényszermunkára ítéltek számáról: 1949. január 31-ig 20 380 esetben hirdettek bűnösséget megállapító ítéletet, 22 642 vádlottat találtak bűnösnek, 10 930 ügyben született felmentő ítélet, 414 személyt ítéltek halálra, közülük 180-at végeztek ki, továbbá 22 228 főt sújtottak szabadságvesztéssel, ebből 20 020 került börtönbe vagy fegyházba és 2208-at ítéltek kényszermunkára.
Ami azonban a legfontosabb, hogy elismeri a perek koncepciózus, másításokban és hamisításokban páratlanul gazdag mivoltát, azt, hogy például a Bárdossy László elleni per hemzsegett a negatív elfogultságoktól: sorozatosan elemi vétségeket ejtett vádbeszédében Szalai Sándor (így a népet és a nemzetet a szokásos módon egybemosta!), továbbá, hogy mennyire a valóságelemek mérhetetlen eltúlzásának, sőt képtelenségnek bizonyult az unos-untalan használt Horthy-fasizmus, világfasizmus, feudálfasizmus kifejezés (tekintettel arra, tesszük hozzá, hogy fasizmus nem nálunk, hanem (egyedül) Benito Mussolini Olaszországában volt!), valamint mennyire elősegítették az ülést levezető bírók elfogultságát a Zeneakadémia nagytermében a karzatokat zsúfolásig megtöltők erősen felfokozott hangulatban való állandó bekiabálásai.
Végül Ujváry Gábor történész pedig leszögezi (Hóman Bálint népbírósági pere), hogy az újratemetett kultuszminisztert történészként is a legnagyobbak között tartja számon a magyar tudóstársadalom többsége, mégis, rehabilitálásának hivatalos elismerése azonban még várat magára, pedig tudományos akadémiai tagságának posztumusz helyreállítása felettébb indokolt lenne, és talán perének újrafelvételéről is illene elgondolkozni.
Kár, hogy mindezt nem egy nemzeti magazinban olvassuk, mindenesetre csak nyilasozni, fasisztázni tudó értelmiségijeink azért tanulhatnának belőle.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info