Arra, hogy a restség, a rossz megakadályozásával való jó megtételének hiánya mennyire bűnforrás egyéni és közösségi szinten egyaránt, történelmünk a példa: vaskos köteteket töltene meg ugyanis annak dokumentálása, hányszor hagytuk, hogy kivegyék kezünkből ellenségeink a fegyvert, igazolva ezzel Szabó Dezső keserű igazságát, azt, hogy a magyar az állatvilág legképtelenebb fajtája, amiért övéit nemhogy nem tudja, nem is akarja megvédeni, amiért a bölcső helyett a sírt, a harc helyett a sírást választja.
Trianon utáni kérészéltű nemzeti ébredésünk mégoly különböző, sőt olykor egymással farkasszemet néző írástudói, mint Bangha Béla, Féja Géza, Németh László, Pethő Sándor, Szabó Dezső, Szekfű Gyula, erre a felismerésre jutottak, akárcsak a hazánkat a kard szerezte, de a kereszt tartotta fenn gondolat jegyében lelkiségápoló papjaink közül Koszter atya (Koszterszitz József (1898-1970)), aki Kérdőjelek a fiúszívekben című, 1943-ban megjelent diáknevelési útmutatójában nem győzte hangsúlyozni, mennyi minden múlik a destrukció elleni küzdelmen, mennyire igaz az amúgy ezerszer idézett, de aligha megfogadott költői bölcsesség, miszerint vétkesek közt cinkos, aki néma, rámutatva, hogy sajnos azok voltunk, ezért a trianoni békét nem ellenségeink, hanem az itthoni patkányok írták meg, és félő, hogy azok is maradunk:
Az apokaliptikus háború negyedik évében itt is, ott is elsuhanni látjuk a Trianont készítő sötét lelkű had utódainak árnyékkísérteteit. A zsidóság, amelyet lépésről lépésre fokozatosan köt gúzsba a rendeletek sorozata, a demokráciák győzelmétől a régi liberális világ visszatérését reméli. Titkon működő kommunista sejtek a legveszélyesebb ellenség kiserődjei itthon, a magyar családi otthonok között. Rémhírterjesztők. Suttogó mindent jobban tudók. Névtelen gyanúsítók. Minden nagy emberről vicceket faragók. Jól értesült álmodók és jövendőmondók. Ellenséges rádióhíreket hallgató és azokat egyedül igaznak elfogadó jól értesültek, akik szerint odaát mindig igazat mondanak, míg a mi jelentéseink csak félrevezető propaganda. Harctéri jelentések szövegében a sorok között olvasók. Az utcán élelemért sorban álló hosszú emberkígyókat nyugtalanító, lázító elégedetlenkedők. A belső rendet új jelszavakkal bontó ország-reformerek. A nemzet egységét lazító belpolitikai és szociális, nemzetiségi próféták. Az ellenséges hatalomnak köztünk meglapuló kémei és titkos agitátorai és megfizetett ügynökei. Hány ezren és ezren szolgálják a belső fronton a rontást, mg a Don partján és a Volgánál vérzik a magyar katona! Szolgálják sokan tudatosan, sötét gonoszságból, sokan mások tudatlanul, sötét ostobaságból. De ha egyszer valami elromlik, igazán nem jelent különbséget, hogy gonoszság vagy tudatlanság rontotta-e el.
Nem bizony, mivel a sötét ostobaság a hét főbűn (kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, restség) közül éppen a hetedik következménye.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info