Ez újkori történelmünk talán legnagyobb rákfenéje, vagyis a szavak arcátlan kiforgatása, a logikus érvelés helyett a világnézetileg ellenségesnek beállított személyek erkölcsi lejáratása, mi több, egzisztenciális ellehetetlenítése, amint erről már Szabó Dezső is vallott Segítség! című regényében.
Mindhárom kötetében a vérbeli pamfletíró könyörtelenségével mutatott rá arra, hogy a kor bálványa, az újságíró, mi mindenre képes, hogy ne csak a felszínen habozzon, hanem egyenesen rivaldafényben tündökölhessen: mindegy neki, milyen társadalomban él, csak a sáp nem, amiért bármire kapható, érte kész mindenkor lejáratni az alkotót, jelen esetben Szabó Dezső idősebbik önmagát, Boór Bálint szobrászt, imígyen:
Hevesi Simon, a híres zsidó újságíró, aki az ablak mélyedésébe húzódott s nagy szemüvege mögül mosolyogva nézte, hogyan ölik legfőbb erejüket a filiszteusok, most mutatott tisztelettel szólt:
– Kedves mester, ha kegyeskednék a Drámai Újság számára egy-két kérdésre felelni.
– Kérdezzen – ásított Bálint.
– Mi a véleménye Mesternek a König Lajos [Szabó Dezső nómenklatúrájában Herczeg Ferenc – Ifj. T. L.] legújabb darabjáról?
Bálint tudta e kérdés kettős célját. Az ő véleményével akarják agyonütni ezt a túl sok szerencséjű jelentéktelen írót. És mert az ügyes sváb irodalmi rövidárus nagy nemzeti népszerűséggé tudta felépíteni magát, ugyanakkor a kimondott vélemény újabb hajszát vadít ellene. Lanyha megvetéssel felelt:
– König éppen olyan tehetség, mint az önök Reiner Frigyese [Szabó Dezső nómenklatúrájában Molnár Ferenc – Ifj. T. L.].
Az újságíró szeme mélyén levő szem gyűlölettől lett homályos. Reiner, aki szellemeskedő, ügyes és nagyon rokonlelkű műveivel az ország összes kereskedelmi utazóját az irodalom felé csalta, volt az ő saját bálványuk s az ország világdicsőségének reklamálták. Mélyen meghajolt és jegyezte:
– A szobrász mosolyogva felelt: König egészen jelentéktelen író, a drámához pláne semmi tehetsége sincs. Ma Magyarországon csak Reiner Frigyes jelent drámairodalmat.
Most megint a művészre nézett, arca kinyilatkoztatást váró feszült figyelem volt:
– Hogyan képzeli el, mester, a mai politikai helyzet megoldását?
Bálint fáradtan hullatta az ezerszer megismételt kátés mondatot:
– Csak is egy, az ország összes adottságaira épített demokráciában, mely biztosítja a magyar falu, a magyarság nagy tömegei számára a fejlődés minden lehetőségét.
Hevesi jegyezte:
– Boór Bálint szenvedélyesen, kiáltva mondta: Magyarország belső nyugalmát s külső becsülését csak is egy liberális progresszív radikalizmus mentheti meg a nemzetközi elemek bevonásával.
– Még egyet kérdezhet, de aztán kidobom – mondta álmos-kedélyesen a művész.
Az újságíró arca most nagyon titokzatosra és kedvesre változott:
– Kedves mester, igaz-e, hogy komoly viszonya van egy fiatal úri lánnyal, és el akarja venni?
Bálint alsó állkapcáján előre torlottak az izmok, homlokán megmélyült egy függőleges redő. Aztán elszélesedett ajakkal szólt:
– Ez a kérdés se nem elég érdekes s nem is túl bizalmas. Menjen be a fürdőszobámba, ott talál egy fehér szekrényt, abban tartom a szennyesemet. Olvassa ki levetett ingeimből és alsónadrágaimból biológiai magántitkaimat. Fényképfelvételeket is csinálhat a lapja számára.
Úgy látszik, már akkor is világnézeti vita helyett ellenségeit intimitásokkal lebunkózó riportereké volt a médiavilág, hát még ma, amikor (bal- és jobboldali) köreikből tovatűnt az érvelés, a logika, mi több, a minimális etika, mellyel pedig állítólagos példaképük, Voltaire, rendelkezett, aki ellenségeinek kijelentette: Semmiben sem értek veletek egyet, de életemet adnám, hogy elmondhassátok véleményeteket!
Hamisítatlanul, természetesen.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info