Százhetvenöt éve, 1836. február 24-én hunyt el a somogyi Niklán (az 1776. május 7-én a vasi Egyházashetyén született) Berzsenyi Dániel, ódaköltészetünk klasszikusa, akire ezúttal elfeledett, ma is rendkívül időszerű tanulmányára való figyelemfelhívással emlékezünk.
Temetésén pályatársa, Helmeczy Mihály olvasta fel Kölcsey emlékbeszédét, amelyben így búcsúzott tőle: „A költő a miénk, e nemzeté marad végiglen, e nemzeté, mely neved és dicsőséged szent örökség gyanánt bírja.”. Ennek az örökségnek részei sajnálatosan elfeledett tanulmányai is, különösen „a magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul” írt (1833).
1808-tól haláláig niklai birtokán maga is gazdálkodó volt, így alaposan ismerte „az emberiség legnagyobb és leghasznosabb”, mégis elfeledett és megvetett osztálya, a földművelő nép életét: Széchenyihez hasonlóan keserűséggel töltötte el a pórnép körében mindennapos zsiványság és tolvajlás, a „bitang” birtokainkon uralkodó „pusztító rendetlenség”, a sok gyülevész korhely cseléd, és főként az, hogy „majd minden birtokos bor- és húsáruló zsidókat tartván, a sok korcsma által a nép erkölcse felette romlik, s az ily húsárusok által számtalan lopott marha levágatik, holott eléggé tapasztaljuk azt, hogy az ily zsidók többnyire csak orgazdák s a népnek legveszedelmesebb vesztegetői. Tisztelet, becsület a becsületes zsidóknak, de meg kell vallani, hogy a szegény falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst árultatni csupa veszedelem, mert így éppen alkalmat adunk nekik az orgazdaságra, s lehet félni, hogy így azok napról napra szorosabb szövetségbe keveredvén zsiványainkkal, azokat még oly rablásra is vezetik, milyenről azok gondolkodni sem tudtak volna, melyre pedig nálunk már vagynak is példák.”
Úgy látszik, ő már akkor rádöbbent, mekkora veszélye az emberiségnek „a hamis emberszeretet, mely midőn a gonoszoknak kedvez, a jókat bünteti”.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info