1800. december 1-én született a Fejér megyei Kápolnásnyéken „Szózat”-unk költője, akiről Petőfi Kerényi Frigyesnek 1847. július 9-én írt „úti levelé”-ben megvallotta: „E férfi, kinek én éltemet köszönöm s kinek köszönheti a hazafi, ha neki valamit használtam vagy használni fogok, e férfi: Vörösmarty.”
Születésnapján, még ha ünneprontásnak is tűnik, egy kevésbé idézett költeményével fejezzük ki iránta való tiszteletünket, az 1846 nyarán írt Országháza cíművel, amely soha nem volt annyira ijesztően időszerű, mint napjainkban, tekintettel a 2010. november 8-án az Országház elsöprő többsége megszavazta, hazánk gyarmati státuszát megerősítő izraeli társulási szerződésre.
A hazának nincsen háza,
Mert fiainak
Nem hazája;
Büszke fajnak
Küzdő pálya,
Mellyen az magát rongálja,
Kincsnek, vérnek rossz gazdája.
És oh szégyen! rosszra, jóra
Még szavazni jár dobszóra.
Ura s rabja millióknak
Kik gyülölnek és dacolnak;
Zsarnok, szolga egy személyben
Ki magával sincs békében.
S vas eszével
Jég szivével
Fölmerűl a külfaj árja,
A meleg vért általjárja,
És a nemzet áll fagyottan
Tompa, zsibbadt fájdalomban.
Nincsen egy szó
Összehangzó
Honfiaknak ajakáról,
Nincsen egy tett
Az egygyé lett
Nemzet élete fájáról.
A hazának nincsen háza. Mért?
Volt idő, midőn nevére
Fölkelének, s a mit kére
Nem keresvén cifra szóban,
A mi a szív legmélyén van,
Adtak drága bért,
Adtak érte vért.
Most midőn leszállt a béke
S a vérontó harcnak vége,
S a hazának,
Mint anyának,
A ki gyermekei körében
Áll ragyogva örömében,
Földerűlne boldog napja,
Most fejét szenny s gyász takarja.
Földön futva,
Bujdokolva,
Mint hivatlan vendég száll be
A szegény s kaján telekbe,
Hol nevét rút ferditésben
Ismerik csak átokképen.
Neve: szolgálj és ne láss bért.
Neve: adj pénzt és ne tudd mért.
Neve: halj meg más javáért.
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok.”
Ifj. Tompó László – Hunhír.info