Vegye, mert hovatovább nem lesz se nappalunk, se éjjelünk, se földünk, se házunk miattuk, köszönhetően nem utolsósorban a „szolgálunk és védünk” jeligéjű bábegyenruhások falazásának.
Darutollas csendőreink világában ez is másképpen volt, elég legyen csak a „Csendőrségi Szabályzat”-ot idézni, így 56. §-a 365. és 366. pontját: „A cigánytelepek portyázása alkalmával meg kell figyelni az állandó vagy rendes foglalkozással nem bíró cigányokat, továbbá azokat, akikről indokoltan feltehető, hogy házukban kóborló vagy nyomozott cigányok szoktak elrejtőzni vagy megfordulni. Különös figyelmet kell fordítani a kóbor cigányokra. A csendőr ismerje meg azokat a helyeket, ahol ezek rendszerint tanyázni és azokat az útvonalakat, amelyeken átvonulni szoktak! Ha a járőr kóbor cigány-karavánnal szemben fellép, puskáját vegye lövésre kész helyzetbe, mert a megtámadtatás veszélyének a cigányok részéről mindig ki lehet téve. A cigányokat ezért magához közel soha ne engedje, még a gyermekeket sem. Különösen ügyelnie kell arra, hogy közülük senki el ne osonhasson. Igyekezzék a cigánykaraván tagjainak személyazonosságát lehetően megállapítani, kutassa át a holmijukat, hogy nincsenek-e náluk büntetendő cselekményből eredő tárgyak vagy támadásra alkalmas eszközök. Különös figyelmet kell fordítani a kóbor cigányokra. A csendőr ismerje meg azokat a helyeket, ahol ezek rendszerint tanyázni és azokat az útvonalakat, amelyeken átvonulni szoktak! Az egyes holmik előmutatására cigány gyermekeket kell felhasználni. A járlatokat és igazolványokat különös gondossággal kell átvizsgálni, mert ezek gyakran hamisak vagy érvénytelenek. Ha az átkutatás ott, ahol a járőr a cigányokat találta, segítség hiánya miatt nem lehetséges, a karavánt a legközelebbi lakott tereptárgyhoz vagy községi elöljárósághoz kíséri, és ott lehetően zárt udvaron kutatja át. Ha a karavánt tovább kell kísérni, azt a helyet is át kell vizsgálni, ahol tanyázott. Cigánykaraván kísérése olyan módon történik, hogy a kocsikon csupán aggok, betegek és gyermekek maradnak, a többi cigány az utolsó kocsi után gyalog megy. A járőr egyik tagja a legelső kocsin helyezkedik el, míg a járőr többi tagja a karavánt oldalt és hátul közrefogva gyalog (lóháton) kíséri. A kóbor cigányokkal szemben minden szükségesnek vagy elővigyázati intézkedés jogosult. Különösen meg kell tiltani, hogy a karaván tagjai egymás között cigány nyelven beszéljenek. A kóbor cigányokat egy örskörletben sem szabad megtűrni, ezért őket, ha terhükre bűncselekmény nem volt megállapítható, illetőségi terhükre való toloncolás, ha pedig külföldiek, az országból való kitoloncolás végett a legközelebbi közigazgatási hatósághoz mindig be kell kísérni.”
Amint a „8 Órai Ujság” 1938. február 12-i számából megtudjuk, akkoriban még eszerint jártak el velük:
„Ma reggel 8 órakor a gyűjtőfogház egyik belső udvarán felakasztották Varga Pál újpesti cigány szegkovácsot, aki 1936. november 19-én vasdoronggal agyonverte Streisinger Ernő vaskereskedőt. Már reggel 7 órakor hatalmas embertömeg feketéllett a gyűjtőfogház vasrácsos kapuja előtt, amelyet négyezres rendőrkordon vett körül reggel 6 órától kezdve. Csak a belépőjeggyel rendelkező ügyvédeket, bírósági tisztviselőket, rendőrségi embereket, újságírókat engedték be a belső udvarra, amelyen már tegnap fölállították a frissen ácsolt akasztófát. Mikor a gyilkos cigánylegény meglátta a látogatókat, görcsös zokogás rázta meg, percekig szóhoz sem tudott jutni. – »Ide jutottam« – mondotta végül remegő hangon –, »vigyázz nagyon kisfiamra, nehogy az legyen belőle, ami az apjából.« Közel egy óráig tartott a gyilkos menyasszonyának látogatása a fogházban, ahová azonban Varga Pál testvéreit nem engedték be. Este 7 órakor a gyilkos, aki menyasszonyának távozása után megtört és állandóan imádkozott, megkérte az egyik fegyőrt, hogy hozzanak neki valami vacsorát. Mikor megkérdezték, hogy mit szeretne enni és inni, húsz deka császárhúst és egy fél liter savanyú bort rendelt. Az éjszakát a gyilkos cigánylegény nyugtalanul töltötte, fel-felugrott ágyáról és állandóan az iránt érdeklődött, mennyi ideje van még hátra a halálig. Pont nyolcat ütött a fogháztemplom órája, amikor két fogházőr a lelkész kíséretében kivezette a kivégzés helyére a gyilkost. A bitófával szemben, az asztal mellett már ott álltak a hivatalos személyek. A barna csíkos ruhájú, fekete lakkcipős gyilkos, aki dacosan nézett szembe a bíróság tagjaival, remegő térdekkel állt meg az asztal előtt. Gátay bíró még egyszer felolvasta az ítéletet, majd átadta őt Bogár János ítéletvégrehajtónak. »Istenem, bocsáss meg nekem!« – voltak az utolsó szavai, pár perc múlva az ítéletvégrehajtó már jelentette: – Alázatosan jelentem, az ítéletet végrehajtottam.”
Ma viszont mintha ők lennének az ítéletvégrehajtók, olyannyira, hogy ha így megy tovább, még a végén megérjük, hogy betiltatják „szolgálunk és védünk” jeligéjű bábegyenruhásainkkal akár Szózatunk költőjét is A vén cigány miatt:
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába:
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett:
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Véred forrjon, mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen, mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban.
És keményen, mint a jég verése,
Oda lett az embernek vetése –
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl:
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl:
Háború van most a nagy világban.
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Kié volt az elfojtott sóhajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog, mint malom a pokolban?
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Mintha újra hallanók a pusztán,
A lázadt ember vad keserveit.
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sírbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prométheusz halhatatlan kínját,
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
A vak csillag, ez a nyomorú föld,
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy új világot zár magába.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Szív és pohár, tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
Húzd, de mégse – hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon:
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg újra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel újra a vonót,
És derüljön zordon homlokod.
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info