- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Mikor száll el a Sólyom?

Ezt kérdezzük a friss hír hallatán: Sólyom László kapta az idei Szent Márton-díjat „közéleti és tudományos életműve” elismeréséül a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájában november 12-én.

Nem is akárki adta a díjat, a Fotex-vezér és MTK-tulajdonos Várszegi Gábor nagybátyja, Asztrik apát, akinek köszöntőjéből kiderült, hogy „a Sólyom-féle Alkotmánybíróság az alkotmány feltétlen érvényesüléséből indult ki, s minden döntésében demonstrálta, hogy Magyarországon a rendszerváltás lényege az alkotmányos jogállam megvalósítása volt”. Persze arról, hogy mégis miféle alkotmány alapján áll a taláros testület, hol volt 2006. október 23-a után, néhai elnöke milyen „tudományos életművet” mondhat magáénak, netán hogyan kell érteni köszönetnyilvánítását, miszerint „az igazságért küzdeni kell, ahogyan Szent Márton is tette”, egyetlen szó sem esett.

Mi mindenesetre a közismert dalszöveggel gratulálunk neki: „Szállj, szállj sólyom szárnyán, három hegyen túl!”. Csak lehetőleg minél előbb!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info