Cion hazánkat megnyomorító bölcsei között korántsem csak politikusokat, hanem főpapokat is találunk, akik közül leginkább esztergomi bíboros-érsekünk és pannonhalmi főapát-püspökünk szemében szálka a keresztény hit tisztaságához való ragaszkodás és a judaizmus elvetése.
Kezdjük Erdő Péterrel, a szürke eminenciás egyházjogászból lett, mára Rómában a pápaválasztásért felelős konklávé tíz legbefolyásosabb bíborosai egyikével, aki négy évvel ezelőtt egy újságírónak, aki megkérdezte tőle, mégis mikor lesz magyar püspöke az elszakított felvidéki területeken élő magyar hittestvéreinknek, kifejtette, hogy a kérdést az újságírók „fújták fel”, hiszen az ottaniaknak nem is kell magyar püspök, nincs rá igényük, különben is az 1760-as években tót származású érseke volt Esztergomnak [célzás Barkóczy Ferencre – Ifj. T. L.], mégsem volt ellene senkinek kifogása. Rákérdezett még ezután a csángók magyar papokkal való ellátásának lehetőségére is, mire kivörösödve egyenesen elordította: honnan veszi magának a bátorságot, hogy ezzel foglalkozzon, amikor „nincsen csángó probléma, mert ők egy román népcsoport, akik kiválóan megvannak a jelenlegi körülmények között”.
A bíborosnak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével és vezetőjével, a köztudottan pufajkás, állítólag még a saját táborában is szó szerint közutálat körülvette Zoltai Gusztávval (Zucker Gerzsonnal) való kapcsolata alapján nagyon is megalapozott sokak gyanúja, miszerint az utolsó idők jeleit éljük, amikor is már nem kívülről, hanem belülről sikerül szétverni mindent, ami még magyar és keresztény maradt. Ebben leghűbb segítője Várszegi Asztrik.
A holocaustkultusz kötelezővé tételéért semmiféle pénzt nem sajnáló főapát-püspök tevékenységi köreinek csak hozzávetőleges felsorolása is külön kiadványt igényelne, közülük azonban alighanem a Magyarországi Keresztény-Zsidó Tanács elnöki tisztére a legbüszkébb, érhetően, hiszen gyökerei ide húzzák, miután semmit sem gyűlöl úgy, mint a keresztény középkort és általában mindent, ami Krisztus követésére emlékezteti. A nemzetközi cionista médiavilág hírforrásai közül az egyik legnagyobb, a Vikipédia, nem véletlenül ajánlja életműve ismertetésénél a Népszabadság 2007. augusztus 18-i számának hétvégi mellékeltében Czene Gábor újságírójuk interjúját vele, amelynek már a címe – „Magunkban hordozzuk a középkort” – is elárulja igazi hovatartozását.
Kifejti, hogy a „bezárkózó egyháznak nincs jövője”, és tagjainak még csak véletlenül sem szabadna azon ábrándoznia, hogy „milyen remek lenne, ha újra megvalósulna a Trón és az Oltár egysége. Történelmi félreértés, ha a XXI. században ezt próbáljuk lemásolni. Remélem, erre senki nem gondol.”
A legsötétebb bolsevista és liberális tankönyvszövegeket idéző sorait olvasva nehéz megőriznünk hidegvérünket, hiszen tudvalevő, hogy a trón és oltár, az állam és az egyház szétválasztása, Krisztus és a társadalom szembeállítása a szabadkőművesség alaptanításainak egyike, kísértetiesen emlékeztetve a Kádár-idők jelszavára, miszerint a vallás csak a templomba való, hovatovább az alacsony műveltségi fokon álló népek hiedelemvilága, melyre a technika,a természettudomány fejlődése révén már igazán nincs is a „modern” embernek szüksége, hiszen csak tehertétele az „emberi haladásnak”, mi több, végső soron, Lenint idézve, „a nép ópiuma”. Asztrik „atya” idézett szavai így kísértetiesen emlékeztetnek a francia forradalom tanítására, miszerint az állam és az egyház csak szétválasztva működhet, a történelmi relativizmus csapdájába esve, miszerint ha valaha együtt működhetett is, ma már semmiképpen, hiszen ne a krisztusi tanításhoz igazítsuk a világot, hanem a krisztusit a világhoz.
Ez a tanítás színtiszta eretnekség, modernizmus, amelyet Szent X. Piusz pápa elítélt és „minden eretnekség gyűjtőmedencéjének” nevezett: tagadja Krisztus királyságát, kormányzói hatalmát e világban, mi több, szembeállítja a hitet a tudománnyal, az utóbbi abszolút autonómiáját hirdetve, így azt tanítva, hogy ha a hit és a tudomány között ellentét támad, akkor nem a tudományt kell a hithez igazítani, hanem a hitet a tudományhoz. Mindezekért a keresztény társadalmi tanítást cionista-szabadkőműves forgatókönyv szerint átíró II. Vatikáni Zsinat előtt ő is alighanem indexre került volna, sőt mivel megnyilatkozásainak zöme már nemcsak súrolja a hittagadást, hanem azt ki is meríti, minden bizonnyal kiközösítették volna. Pedig mindaz, amit eddig idéztünk tőle, még nem minden!
Szerinte “az egyház a középkorból az újkor kihagyásával került a modern korba, és ennek rengeteg jele van: a személyes kapcsolatok szintjétől kezdve az öltözködésünkig. Így értem, hogy magunkban hordozzuk a középkort. És különösen érvényes ez Magyarországra. A szocializmus évtizedeiben az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium pontosan azon munkálkodott, hogy az egyház megőrizze a feudális jellegét, mert ezzel lehetett a leginkább elidegeníteni az emberektől.”
Meg kell hagynunk, nem egy főpapi beszéd, miként azt is, hogy így még csak véletlenül sem írna mondjuk a judaizmusról. De nemcsak a papi öltözködés zavarja ennyire, hanem általában a hit alapigazságaihoz való százszázalékos ragaszkodás is, olvasatában a „fundamentalizmus”, ami „nem más, mint a hitetlenség bizonyítéka”: „Ha valaki állandóan formaságok, struktúrák, törvények mögé menekül, valójában a félelméről, a gyöngeségéről és a hitetlenségéről tesz tanúságot. A fundamentalizmus nem feltétlenül csak külsőségekben nyilvánul meg, hanem például abban, hogy nem tudok – és nem is akarok – megszólítani egy másik embert, mert ő másként gondolkodik, mint én. Ha egy katolikus csak katolikusokkal képes szót érteni, akkor a szememben fundamentalista.” Végül fehéren-feketén kinyilatkoztatja: „A keresztény felfogás szerint az ateista, az Istentől leginkább elrugaszkodott embertársam is potenciális hívő, mert Isten képmását hordozza magán.”
Nem ismételhetjük eléggé, hogy a katolikus egyház alaptanításaival, dogmatikájával összeegyeztethetetlenek Várszegi iménti kijelentései, különös tekintettel az utóbb mondatára, amely egyenesen Karl Rahner jezsuita kijelentésére emlékeztet, miszerint „mindenki meg van váltva”. Kérdés, ha igen, mi szükség a továbbiakban a jó cselekedetekre, a szentségekre, a tiszta tanításra?
Sorai a II. Vatikáni Zsinat „Gaudium et spes” dekrétuma leginkább azon tételének kritikátlan elfogadásán alapulnak, miszerint „az új tudományok és tanok, valamint az új felfedezések által nyert ismereteket kapcsolják össze a keresztény erkölccsel és a keresztény hitigazságok tanításával, hogy a vallás gyakorlása és a komoly erkölcsi magatartás lépést tartson náluk a természettudományos tájékozottsággal és a szüntelenül haladó technikával. Így képesek lesznek mindent az egészséges keresztény érzékkel megbírálni és értelmezni.”
Joggal vetette fel ezt olvasván Franz Schmidberger atya: „Ha csak az új tudományok és új tanok, ha csak a legújabb felfedezések ismeretében lehetséges mindent egészséges keresztény érzékkel megítélni, nem voltak-e őseink, akiknek fogalmuk sem volt holdraszállásról és számítógépekről, vallási analfabéták? Egyáltalán létezhetett-e Mária szeplőtelen fogantatásának és bűnnélküliségének titka a praeindustrialis [gépkorszak előtti – Ifj. T. L.] társadalomban?” E döntő kérdésre a következőképpen válaszolt: „Kedves barátaim, a technika, a természettudomány és a matematika kellős közepén is az ember az marad, ami, „ens ab alio”, maradéktalanul Istentől függő lény, amelyet ráadásul az áteredő bűn is súlyosan megsebzett, amely megváltásra szorul, ezt a megváltást pedig önmaga nem képes véghezvinni, és ez a megváltás egyáltalán nem a technikából ered! A holdraszállásnak, szokta volt Milch plébános úr mondani, nincs több köze az üdvösség keresztény titkához, mint egy szúnyognak a lámpaernyőmön.” (A II. Vatikáni Zsinat időzített bombái. Jaidhof, 1999. Rex Regum Verlag, 17-18. old.)
Pontosan erről van szó, ezt hagyják állandóan figyelmükön kívül Cion reverendás bölcsei, élükön a bíboros-érsekkel és a főapát-püspökkel, mi több, náluk a kereszténység önmagában már nem is létezik, csak zsidó-kereszténység, véletlenül sem cserélve fel persze a sorrendet.
Amint Schmidberger atya figyelmeztet (18. old.), „a katolikus egyház ma már nem 800 milliós sereg, Isten jól szervezett hadi népe, hanem lankadtak, alvók, szökevények fáradt csoportja, akiknek a Mester ügye teljesen közömbös vagy akár az ellenséggel is közösködnek.” Mindaddig pedig, amíg élükön olyanok állnak, mint Erdő Péter, a magyargyűlölő bíboros-érsek vagy Várszegi Asztrik, a hittagadó főapát-püspök, nem is lesz ez másként.
Ifj. Tompó László – HunHír.info
