- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ellenforradalmi kísérletek 1919-ben a patkánylázadás leverésére (1. rész)

1919. június 24-én tört ki Budapesten Zemplén Szilárd korvettkapitány vezetésével a dunai monitorlázadás, a „tengerészeti ellenforradalom”, amely leveretése ellenére is honvisszafoglaló eleink hősiességének állított emléket, akárcsak a hatására országszerte kitört ellenforradalmi kísérletek.
Nincs jelenleg egyetlen történelmi tankönyv sem, amelyik minderről érdemben valamit is bemutatna. Ezen az áldatlan állapoton kívánunk segíteni azzal, hogy új sorozatunkban mind a június 24-i, mind a többi ellenforradalmi kísérletről is igyekszünk pontos képet adni kizárólag korabeli, 1945-ben indexre tett visszaemlékezésekből.

Nincs jelenleg egyetlen történelmi tankönyv sem, amelyik minderről érdemben valamit is bemutatna. Ezen az áldatlan állapoton kívánunk segíteni azzal, hogy új sorozatunkban mind a június 24-i, mind a többi ellenforradalmi kísérletről is igyekszünk pontos képet adni kizárólag korabeli, 1945-ben indexre tett visszaemlékezésekből.

1.

Szászhalmi József

(Kommunista téboly. Vér és terror. Bp. 1928. Szerző kiadása-Helios Nyomda. 44-47. old.)

»Június 24-én kitört a budapesti ellenforradalom. A kalocsai mozgalom leverésére a Fehér-féle vörös gyalogezred, a Peckai terrorzászlóalj és Szamuelli terroristái kaptak parancsot. Ezek a vörös csapatok Solt, Tass, Harta, Kecel határában rendes csatákat vívtak a felkelő nemzeti gárdákkal, kiknek hősies vállalkozása a katonai vezetés és a lőszerhiány miatt nem sikerült. Dunapatajon Szamuelli 15 földművest végeztetett ki. 48 gazda és iparos pedig harc közben esett el. A sebesülteket is kivégezték, aztán kék pénzben milliós sarcot vetettek ki a nyomorgó lakosságra. Horváth Lajos kalocsai ellenforradalmi parancsnoknak békés elvonulást biztosítottak, mire ő a kommunistáknak átadta a várost. Erre megkezdődött a hóhérmunka: az áldozatok között volt persze Horváth Lajos is. Szamuelli Tibor 19 földművest akasztatott fel. Kohn-Kerekes, Pervanger, Kovács, Sturcz terroristák Csiszér szolgabírót, Mészáros tanárt, Kálmán József kereskedőt és Galina Zoltán tiszttartót végezték ki kötél általi halállal, miután előbb aljas módon pofozták és kínozták őket. Braun Mór vádbiztos a rémtett után még meg is sarcolta a szerencsétlen várost.

Sajnos, a budapesti ellenforradalom nem sikerült. Újpesten Dezső Elemért, Hajdu Lászlót, Rojtsik Lászlót, Szücs István sofőrt egy kommunista csoport Szép János vörös politikai megbízott vezetésével megtámadta és lelőtte. Másnap pedig Klein, Löwi, Schön vádbiztosok a Mauthner-gyárban ítélkeztek és három hazafias magatartású gyári munkást: Martinovics Bélát, Karó Imrét és Papp Imrét kivégeztették.

Közvetlenül a budapesti ellenforradalom kitörése előtt besúgták Kun Bélának, hogy az ukrán-orosz hadifoglyok végett Budapesten tartózkodó ukrán katonatisztek az ellenforradalmárokkal érintkeznek. Kun Béla és Szamuelli Tibor június 19-én elfogatták Effimow Grigory és Juckelsohn Isay ukrán főhadnagyokat. A Dögei-őrség a következő parancsot kapta: „Dobjátok a Dunába, nehogy lőjetek.” Az áldozatokat puskatussal leütötték és a vonagló tetemeket a Dunába vetették.

Június 24-én az ágyúdörgésre dr. Berend Miklós orvostanár a budapesti Mária Valéria utcából a Duna-part felé futott és zsebkendőjét lobogtatva, lelkesülten kiáltotta: „Feltámadt Magyarország: éljen a haza!”

A terroristák felugrálnak, Dögei, Steiger, Rosen, Löbl, Alexandrovszky, Weisz, Schönék rálőnek, Berendet három golyó éri. – Kirántja browningját, de lövéshez már nincs ereje. A hiénák odarohannak, kifosztják, a cipőjét is lehúzzák, óráját, pénzét elrabolják, holttestét otthagyják az utcán. Este a Dunába lökik. Löbl később azt vallotta, azért lőttem rá, mert Magyarországot éltette! Este Dögeivel és Steigerrel összevesztek azon, hogy ki adta le a „treffert”? (Cserny bűnper. Bp. törvényszék 8931/80-1919. sz. ítélet.)

Madarász Béla szigorlatra készült éjjel. Azzal rohantak fel hozzá, hogy fényjeleket ad ő, aki lámpafénynél tanult és elfelejtette lehúzni a redőnyt. Önérzetes magatartása, jegyzeteinek felmutatása mit sem használt. Lehurcolták, a kapu alatt váró terroristák leszúrják, szemetes kocsin az Erzsébet-hídra viszik, és a Dunába dobják.

Ugyanezen a napon Szőts András tartalékos főhadnagyot, a Nemzeti Színház tagját, Lemberkovits százados barátját levetették a IV. emeletről! Holtteste napokig az udvaron hevert!

Trattner, Rosenfeld és Schreier vádbiztosok Herczeg Géza banktisztviselőt is halálra ítélték és kivégeztették. Herczegnek az volt a bűne, hogy a Bazilikában röpiratot osztogatott a hívők között, mely az alkotmányos királyság visszaállítását sürgette. Féder Márkus vörös nyomozó ott térdelt ájtatoskodást színlelve és a vértanút letartóztatta. Harmadnapra agyonlőtték. (Bp. törvényszék 11315/7-1919.)

A gyanútlanul sétáló Taubinger Géza ny. pénzügyigazgató azért halt meg, mert Balog Miksa vöröskatona odakiáltott Kovács Pista vöröskatonának, hogy – lődd agyon, mert olyan büdös burzsuj pofája van! (Bp. törvényszék 1919/kgy. 9437-7. szám)

Esztergomban az ellenforradalmár földműveseket a következő indokolással ítélték halálra: Szemet szemért, fogat fogért!«

Ifj. Tompó László – HunHír.Hu