A negyven éve elhunyt Kerecseny János 1945-ben betiltott, a bolsevizmus titkait leleplező tanulmányai és a trianoni fájdalmat tolmácsoló költeményei továbbra is alig ismertek. 1894. október 18-án született Nagykanizsán. Államtudományi doktorátust szerzett Budapesten, majd újságíróként, szerkesztőként, költőként és történészként működött.
Megalapította és vezette a Kelet Könyv- és Lapkiadót (1920-1925), szerkesztette a „Kelet” c. irodalmi folyóiratot (1920-1921), vezette a Szittya Kiadót (1920-1942), igazgató lektora volt a Néprokonsági Könyvtárnak. Katonai szolgálatot teljesítését követően 1945-ben Németországba, majd onnan az USA-ba, és haláláig Cleveland-ben élt, ahol 1970. március 3-án hunyt el.
Művei közül 1945-ben hét került a „Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek 1. sz. jegyzéké”-re (Mit veszített a feldarabolt Magyarország (Bp. 1922. Kelet Könyv- és Lapkiadó Vállalat), a Fehér légió (Bp. 1942. Szittya Kiadó), A vörös 140 millió. A bécsi nagy kaland. (Bp. 1941. Stádium Rt.), A magyar Dreyfus-pör (Pápa, 1925. Szerző), A szélső keleti kérdés (Bp. 1939. Szittya Kiadó), Harc a vörös diktatúra ellen (Bp. 1941. Bibliofilia), Kárpátaljai legendák (Bp. 1939. Szittya Nyomda), 1946-ban (a 3. jegyzékre) egy (Irredenta zsoltárok. Bp. 1929. „Nemzeti „Kultúra”). Közülük legértékesebb „A vörös 140 millió. A bécsi nagy kaland” c., a Stádium Rt. „Nemzeti Könyvtár” sorozatában (57. sz.) megjelent történelmi tanulmánya, amelyben a 133 napos magyarországi rémdráma utolsó felvonását egyedülálló alapossággal ismerteti, vagyis azt, hogy Kohn (Kun) Béla miként próbálkozott Budapest után Bécs bolsevizálására: pénzzel! Ha ugyanis „Bécs elesik, zuhan egész Ausztria. És akkor egyetlen vörös területté olvad Németország, Magyarország és Ausztria. De az áradat valószínűleg tovább megy s bizonyára nem áll meg a német határoknál. Jön Svájc, Franciaország és a többi nyugati állam. És vörös lesz egész Európa!” (15. old.) Ezért gyorsan „érintkezésbe léptek hát Kun Béláék Béccsel, azaz a bécsi vörösök vezéreivel: minden pillanat drága volt, mozgott talpuk alatt a föld.”
Közel negyven oldalon át részletezi a „bécsi nagy kaland”-ot. „Koritschoner és Pariser elvtársak, a bécsi vörösök vezérei útján értésére adták Kun Bélának, hogy mintegy százötven millió korona kellene ahhoz, hogy ők a rendelkezésükre álló katonai erőket megsokszorozva, egy hét alatt hatalmukba kerítsék Bécset és kikiáltsák a proletárdiktatúrát.” Így, mint írja (15-16. old.), „Kun Béla intézkedésére még [1919 – Ifj. T. L.] április közepén csempészúton Bécsbe került a száznegyven millió, és az összeget szigorú titoktartás mellett a kommunista követek lakószobáiban rejtették el. (Állítólag nem 140, hanem 150 millió koronát küldött Kun Béla Wienbe Ausztria bolsevizálásának céljából: a hiányzó tíz millió korona elsikkadt a kommunista követek kezén…)”
Kötete függelékeként rövid tanulmányban vázolja a kommunizmus történetét, tényekkel igazolva, hogy „a gyakorlatba átvitt kommunizmus merő őrület, amely mindenkor és mindenütt az elszabadult emberi féktelenségeknek és állati indulatoknak kegyetlenkedéseit zúdította a kultúrára és jelesen a kereszténységre”. (61. old.)
Számos további könyve, mint „A nyugat-magyarországi felkelés története” (Bp. 1927), „Az 1919-es magyar ellenforradalom története” (Bp. 1936), „A grodnói csata krónikája és egyéb novellák” (Bp. 1942), „Aki legyőzte a halált” (Bp. 1942), „A második honfoglalás” (Bp. 1944) ugyan nem került indexre, de ezek is természetesen zárolva voltak évtizedeken át éppúgy, mint emigrációban megjelent két regénye (A világmegváltó eszme (Cleveland, 1954. Turul, két kötet), Vigyázat, Atomcsempészek… (Köln-Detroit-Wien, 1959. Amerikai Magyar Kiadó), régmúltunkat megidéző eposza (Árpád fejedelem. Bp. 1933. Szerző), „ősregé”-je (Attila hun király. Bp. 1926. Szerző), és nem utolsósorban Trianon fájdalmát tolmácsoló, Kiss Menyhért, Lampérth Géza, Reményik Sándor, Sajó Sándor, vitéz Somogyváry Gyula, Szathmáry István, hangjára emlékeztető költeményei, melyek közül egyesek újra megjelentek (a Vesszen Trianon! (Bp. 2004. Ménrót Kiadó) és a Széttöretett (Szerk.: Pénzes István. Bp. 2006. Aposztróf Kiadó) c. antológiában), sőt honlapunkon (www.hunhir.hu, 2008. október 25, 2009. október 6., november 21. ) is három (A magyar néphez, Az aradi tizenhárom, A Szegedi Gárda újból fogadja).
Ezúttal két olyan költeményével (Dózsa, Kolozsvári templomtéren) emlékezünk rá, melyek „Turulszárnyon” c. kötetében jelentek meg eredetileg (Bp. 1939. Magyar-Lengyel Szövetség), de úgy, hogy a már kinyomtatott kötetből a kiadó azonnal eltávolította őket, beleütve minden példányba egy pecsétet, a következő szöveggel: „A könyv 71-78. oldalait a kir. Ügyészség rendeletére távolítottuk el”. Aligha érthető az eljárás, mindenesetre íme a két „eltávolításra ítélt” költemény. Az első (Dózsa):
1.
Búsan tekint a nap
Ulics mezejére:
Negyvenezer paraszt
Kihűlt tetemére.
Temesvár megdermedt,
Szorong az ősváros
Ítéletet ítél
Szapolyai János.
Komor bírák némán
Zöld asztalhoz ülnek,
Elhangzik a nagy vád
S a szívek kihűlnek.
És Petrovics Péter
Parancsol parancsot:
„Kovácsolt trón várja
Holnap a parasztot!”
Sereg nép a téren,
A vastrónt bámulja:
Támlája, párnája
Ekevasból gyúrva.
Most kürtszó riog fel
És kemény vitézek
Két férfit lánc között
Feszesen kísérnek.
Szapolyai János
Felnevet a térre
S rámutat dölyfösen
A két rab vitézre:
– Íme e hős foglyok,
Dózsa György és vére:
Lakoljon meg szörnyen
Gyilkosok vezére.
Dózsa bús szemében
Felvillan a lélek,
Fájdalmas orcáját
Elönti vad méreg,
Megalázott szívén
Harag árja tombol,
Dacos ajka rándul
És a szava rombol:
„Gyáva herefajzat,
Császár kitartottja,
Dózsa György vezérrel
Még most se mégy sokra!
Dühöd nem rettegem,
Haragod sem félem,
Jól tudod hetyke úr
Ott az emelvényen,
Hogyha nem tartana
Acélbilincs zárja,
Bennszorulna lelked
Dózsa György markába’!
Ám nem azért szóltam,
Hogy csak éppen szóljak:
Nagy oka van annak,
Hallgasd meg a szómat!
Magamnak kegyelmet
Csak az Égtől kérek:
Te erre kicsiny vagy,
Vén, talpnyaló féreg.
De ha van Istened,
Tekints az öcsémre:
Vessen ki a föld, ha
Elfoly az ő vére!
Vessen ki a föld és
Halld ott is a vádat:
Verje a sors Benned
Minden unokádat”!
Moraj zúg a téren –
Bírák összenéznek:
– Tűz – trón Dózsa Györgynek,
Pallos az öccsének!
S fölszökik a lángnyelv,
Vakít száz tűz – rózsa –
Ámde meg se mozdul
Rettenetes Dózsa!
Ül csak mozdulatlan,
Ijesztően, zordan:
Mintha túlvilági
Rém lenne, épp olyan…
– Orgyilkos társait
Hozzátok a térre:
Éhezik a foguk
A vezér vérére.
És jönnek a társak.
– Kegyelem az ára,
Ki Dózsa György húsát
Költi lakomára!
Kilenc közül hatan
A parancsra állnak:
Foggal esnek neki
A vezér húsának.
Keserű fájdalom
Sújt Dózsa szívébe,
Maró lángnál jobban
Égeti tűz – vére:
S megvetéssel nézve
Az állat – emberre,
Megsebzett nagy melle
Felhorkan egyszerre:
„Kutyákat neveltem!
– Átok a nagy Égre –
Kik foggal rohannak
A bukott vezérre!”
Szava most elcsitul,
Lecsuklik a szája –
„Jöjjön a fejére
Acél – koronája!”
És a cigány – hóhér
Szörnyű parancsnak áll:
Tüzes – koronával
Ül a paraszt – király.
Fenség ömlik arcán:
Az elnyelt fájdalom:
És gőz akarata
A lángoló vason…
Borzalmas kínjánál
Vad dühe lesz nagyobb:
És nemes dühében
Nagy ereje ragyog:
Óh, iszonyú látvány!
Égett, véres karja
A tűz – piros vasat
Megmarkolja, marja,
Csontjai ropognak,
Pattan izma húrja,
És a nehéz vas – trónt
Rázza, dönti, dúlja…
Döng a nagy alkotmány,
Recseg izzó váza –
Kisérteties már
Ahogy a trónt rázza.
A tér népe borzad
És felszisszen ajka:
Csudaváró lelkek
Csudát látnak rajta.
És a trón csak recseg,
Szikra pattog róla:
Süvölt a szívekbe
Dózsa kemény szója:
„Átok reád bitang,
Császárok szolgája!
Kísértsen, őrjítsen
Dózsa koronája!
Ne tudjál mást látni
Álomban és ébren,
Mint az én sistergő
Folyó tüzes vérem,
Átkaim örökké
Füledbe csengjenek,
Dózsáék árnyai
Holtig kísértsenek!”
2.
Szapolyai remeg:
– El Dózsával, félre!
Megöli lelkemet
Folyó tüzes vére.
Kik húsából ettek
Halál a hordára,
Elvette álmomat
Sátán lakomája.
El azt a tüzes trónt!
Dózsát látom rajta:
Utolsó átkait
Hörgi haló ajka.
Folyton folyvást hallom
Álomban és ébren:
„Kísértsen sistergő
Folyó, tüzes vérem…”
3.
S Kismarjay Lukács
Parancsot ád, szörnyet
– Hordják négyfelé
A kivágott tölgyet!
Az ulicsi mezőn
Sírnak a virágok:
Nem találják dombját
Dózsa György sírjának.
A második (A kolozsvári templomtéren), amellyel a Kolozsvárra 1940. szeptember 11-én bevonuló Horthyt köszöntötték:
Kolozsvári templomtéren
Minden ablak tárva –
A városnak ifja, véne
Ablakoknál állva –
Szent csudára várva
Kong a harang, búg a harang
Ahány, – annyi módra –
Virágszőnyeg, hímes szőnyeg
Az utakra szórva –
Csattog a kürt, trombita szó
A diadalt fújja:
Alig hagyja abba, rögvest
Ércesen zúg újra,
S messze földön újabb kürtök
Rivalgnak fel rája:
Közeleg már Horthy Miklós
Sok szép katonája.
Hej! de csuda büszke sereg!
Miből? Honnan támadt?
– Dicső vezér! Félistenek
Robognak utánad!
Áldva legyél, Magyar Isten,
Hogy hagytad megérnem, –
Könnyezem a kolozsvári
Öreg templomtéren.
Ámde könnyem nem a bánat,
Örömöm fakasztja:
Eljött végre mégis Hazám
Gyönyörű tavasza.
Kolozsvári templomtéren
Emberezrek árja:
– Áldva legyen Horthy Miklós
Minden katonája!
Ifj. Tompó László – HunHír.Hu