Az alábbi három döbbenetes dokumentumot kizárólag nem zsidó lelkületű olvasóimnak ajánlom tanulságul, mivé lesz hazánk, ha olyanok irányítják, mint a benne megszólalók – írja dolgozatában Tompó testvér. A barát, a harcostárs. Azt hiszem, egyedül a HunHír valósítja meg elsőként a magyar médiában azt a gyakorlati módszert, hogy egy szerző publikációját, véleményét, – amelyet teljes mértékben tiszteletben tart – ugyanazon az oldalon egy másik, vele ugyanolyan lépcsőfokon álló újságíró véleményezi.
Pázmány, így szeretlek!, címmel egy piliscsabai bölcsészhallgató (attól tartok, néhány év múlva “tanár” lesz, persze nem tudása, csak diplomája alapján) szóról szóra a következőképpen indokolja vonzódását egyeteméhez:
“Nincs filozófia-lexikonom. Nem vagyok szakállas, és nem hordok reverendát. A világ egyik legszebb és legnehezebb egyetemére járok. És rajtam kívül még több ezren értik, amikor azt mondom: kész a sajtos meleg. Az indexemben az elégtelenek megelőzik az utóvizsga jegyeimet, és nem szeretem, ha a gólyák összekeverik az Anselmianumot az Ambrosianummal. Büszkén gondolok a szárnyas toronyra, a Pázmány Rádióra, az aranyhalakra és a rizsföldre. Szeretem a déli és éjféli előzéseket, a Siemens-vonatot és a ligetet. Itt élek a Pilis szívében, kocsmázásban mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk buknak logikából a világ legszebb női. Pázmány, én így szeretlek!”
A névtelen hallgató nyilatkozata megtekinthető a világhálón (www.youtube.com/watch?v=q9ISz0sv5r0), éppúgy, mint egy újságíró 2009 májusában pázmányosokkal készített riportja (Mit szerettek a legjobban a Pázmányon?, www.youtube.com/watch?v=FgnBgPVNjf0), amelyben a feltett kérdésre többek között ilyen válaszok születtek:
– Ezeket a kedves riporterlányokat. Tőlük mindig elönt a szeretet.
– Nem kell bejárni a városba. Fönt a város mellett ilyen szép udvar van, meg nincsen olyan füst, mint benne az ELTE-n, meg ilyenek.
– Az iskola az egy jó hely, csak az a baj, hogy nem lehet úszni a tóban. Kicsit ki kéne szélesíteni.
– Annyira parkos, annyira szép, annyira természetes, természeti, annyira jó ide kijönni télen, nyáron, tavasszal és ősszel is.
– Hát én szeretem az embereket, jó a büfé, dettó jó az arcok, van egy lány, akit Lenkének hívnak, és őt is komálom.
– Magát a Pázmányt, mint a hangulatot, itt lenni.
– Én azt szeretem a Pázmányon, hogy nem kell reggelente büdös metrón büdös embereket szagolnom. És szép a táj, és amikor leesett a hó, akkor olyan érzésem volt, mintha valami osztrák faluban járnék iskolába.
– Egy a baj, hogy elvonja ez a sok esztétikus élmény a figyelmünket néha-néha az eszmei nagyságokról. De igyekszünk lépést tartani.
Arra a kérdésre pedig, hogy „óra előtt vagy óra után mész a kocsmába?”, egy bölcsész-fiatalember így felelt: „Szigorúan óra után, előbb sose, max közben, de utána legtöbbször.”
Aligha szükséges mindehhez magyarázat. Csak arra kérném a piliscsabai bölcsészkar tevékenységének nemzeti és keresztény jellegét megkérdőjelező látleleteimhez hozzászóló, önmagukat sértve érző, rendkívül önérzetes hallgatókat, ezután inkább Pázmány műveiben mélyednek el, mintsem honlapunkon folytassák „megleckéztetésemet”.
Íme a keresztény fiatalság, hazánk reménye, a leendő tanári gárda, és akkor még nem is szóltunk a FideSZDSZ roppantul nemzeti-keresztény miniszterelnök-jelöltjéről, Orbán Viktorról, akinek egy kissé elfeledett, 1989-ben készült szónoki remeke éppúgy nemrég került elő (www.magyarvagyok.com/…/2177):
“A kiszesek között nincs normális, tárgyalóképes ember. Egyetlen ember van az összes közül, akit én ismerek, akit komolyan kell venni, ha az ember tárgyal, mert az próbára teszi a képességeit, az a Gyurcsány nevű ember. Az összes többi az komolytalan. Sajnálom, kedves KISZ-urak, ez a véleményem.”
“Szóval gyengék?’ -kérdezi az újságíró.
“Gyengék. A Szilvásy még az, aki még úgy-ahogy. Az összes többi az. Az alapvető képességek hiányoznak. Ők nem azt tanulták meg, ami alapján politikussá szocializálódtak, ami egy nyílt vitában szükséges. A Gyurcsányt leszámítva, akiket én ismerek.”
Egyre növekvő aggodalommal nézek naptáramra, április 11-re és 22-re gondolva, szembesülve a keresztény álarcú zsidók és a zsidó álarcú keresztények tevékenységével.
Ifj. Tompó László
HunHír.Hu kommentár:
Elöljáróban: Tompó testvér felbukkanását a HunHír.Hu hírportálon, aztán írásai, elemzései alapján egy rendkívül nagy tudású, széles műveltségű és a magyarságát egy speciális életformaként is megélő ember saját közege megtalálásának tartom. Tompó testvért, – akinek gondolatait, írásait az a tudásanyag hatja át, amely támadhatatlanná teszi, – egy új, harcos, és a szellem, a magyarság, a kultúra fegyverével hazájáért küzdő gondolatembernek nevezném, akinek szavaira nagyon nagy szükség van.
A HunHír.Hu az a hírportál, amely úgy viselkedik, ahogy a vélemény, a gondolat abszolút demokráciája érvényesül. Itt nincs olyan, amit tisztelt olvasók más orgánumokon általában számonkérnek, hogy meg kell felelni a vezetőség, a tulajdonos elvárásainak, és bértollnokként kell viselkedni. Nincs, mert számos olyan szerzője és szerkesztője van a portálnak, akik még egymásról sem tudják, kit takar a felvett név, vagy az aláírás. Olyan emberek gyülekezete, akik főnök nélkül alkotnak, s próbálnak tenni a megvilágosodás és a tiszta gondolatok szabadságáért.
Biztosan lesznek, akik most azért próbálják kikezdeni szerzőtársamat, mert a pázmányos dolgokat itt, s így hozza elő. Nekem például semmi gondom nincs az ilyen megszólalásokkal, fiatalabb koromban ennél jóval vadabbakat mondtam volna az engem akkor kérdező riportereknek. Mit jóval, százezerszer vadabbakat. Én éppen azért a fent elhangzott pázmányos mondatokat nem ostorozom.
De nagyon kérem még azok se tegyék tegyék ezt a műveletet mondjuk Tompó testvér irányába, akiket esetleg zavar, mert a jó szándék és a szolgálat szól ki belőlük. Én sohasem öltöznék fel úgy például, mint Tompó testvér, s neki a világ minden kincséért sem lenne a kinézete olyan, mint az enyém.
De más-más megközelítésekből egyet akarunk. A gondolkodó, tisztán látó, és legalább a szellemében szabad ember megjelenését. Tompó testvér nem vásárol a multinál, tapasztalatból tudom. Ő ilyenben is elkötelezett. Én nem mondom, hogy nem, mert akkor hazudnék. De az, hogy Tompó testvér a saját útját követendő példának tartja, elfogadom. Mert ha sokan lennénk, mi győznénk. Én ebben vagyok gyarló, más abban, a harmadik meg amabban. De nem baj az, ha az agyunk szegletébe azért ezek az apró kis tompós szúrások eljutnak. Egyszer még hasznát vesszük, és legalább a tudatalattink készül rá.
Volt korábbi írásaihoz egy beírás, Csíksomlyó kapcsán. Miért van az, hogy legyen a legjobb program, a közönség maximális kiszolgálása, mégis csak egy fél busznyi embert lehet összeszedni, mert sokallják az árat azok, akik sörre, a cigarettára, a bulira nem sajnálják. Miért természetes, hogy valami élvezeti cikk ennyibe kerül, de miért nem az, hogy egy utazásnak is van ára. S általában ezeken az utakon azok kötnek bele mindenbe, és várnak el a maximumon túl is mindent, akik szóban és felhorkanásokban a legnagyobb magyarok. Akik nem tűrnek ellenvéleményt, csak azt hajtják, amit ők gondolnak, és éppen olyan szellem-kirekesztők, mint amilyenekkel a másik oldalt vádolják.
Mi soha nem felkelősdiztünk, meg forradalmároztunk, hanem azt mondtuk, először a forradalomnak a fejekben, az emberek egójában kell lezajlania. A tudás népének a forradalmát hirdettük úgy, hogy ugyanakkor tisztelettel adóztunk azoknak, akik bőrüket vitték a vásárba az elmúlt évek eseményei során. De az uszítókat, az embereket a rendőrsorfal elé taszigáló szellemi banditákat elvetettük. Azt mondtuk, amíg nincs változás az emberek fejében, és egy döntő rész fejében, addig a kordonbontás nem éri el a célját. A saját fejünkben kell lebontani a kordonokat, és akkor előreléphetünk. Úgy, hogy mindenki saját maga jön rá, mit tud, s hol a helye. Azon a szellemi-politikai rendszeren belül, amit építeni szeretnénk.
G. Kirkovits István
HunHír.Hu