„A csalóra szavazz, ne a fasisztára!” A Magyar Narancs 2010. január 28-i számában erre szólít fel Mihancsik Zsófia, aki érezve a szocionista Titanic süllyedését, magával rántana minket is a habokba.
Bevallom, engem egyenesen a hányás kerülgetett, amikor elolvastam elmélkedését, amelyből megtudjuk, hogy az „elviselhetetlen, tűrhetetlen, siralmas MSZP”, amely „nem volt képes önmagából húsz év alatt egy normális szociáldemokrata pártot összerakni, és egyetlen kísérletező kedvű elnökét, amely megpróbálta efelé lökdösni, úgy buktatta meg, hogy arról kódult”, és „még mindig csak odáig jutott el, hogy a saját belső erőviszonyait próbálja meg karbantartani, kiegyensúlyozni, saját hatalmi harcait kezelni, erős embereit, fő demagógjait féken tartani, belső alkukat kötni, önmagához méltó klientúrát babusgatni”, amelynek „vezető káderei ma is ugyanazok, akiket húsz évvel ezelőtt is néztünk, ráadásul sokan közülük maradtak, akik voltak”, és a miniszterelnök-jelöléskor csak egy „Mesterházy Attilára futotta”, amely párt „mind a mai napig megtűri önmagán belül a kommunista tagozatot”, miközben „egyetlen épkézláb mondata sincs arról, milyen embereket, milyen belső hajtóerőket, milyen értékrendet, milyen távlatokat képzel el a 21. századi Magyarországon”, mert ha „van is ilyesmi az elképzelései között, csak a számok vagy a közhelyek nyelvén tudja elmondani”, mégis hatalomban tartandó ikszeinkkel, ugyanis a felsoroltak ellenére „van egy olyan vonása, amelyet – különösen ellenfelével és alternatívájával szemben – nem lehet eléggé értékelni. Hogy békén hagy. Hogy nem szól bele az életembe. Nem hívja ki naponta a személyes értékrendemet, nem kényszerít arra, hogy állami és egyházi erőkkel – és hatalmi pozícióból feltüzelt honfitársaimmal – szemben harcolnom kelljen a meggyőződésemért és a személyes szabadságomért. Hagyja, hogy arra menjek, amerre saját késztetéseim-képességeim visznek, hagyja, hogy eldöntsem, visszavonulok a magánéletembe vagy tetszésem szerinti hévvel és oldalon közéletet is élek. Nem akar ideológiai karámokba beterelni, nem írja elő, mit tartsak helyesnek, nem szab meg kötelező gondolkodásmódot, életvitelt. Nem teszi tönkre, tudatosan, szándékosan, cinikusan a közmorált, a közgondolkozást és a közbeszédet.” Ámen.
Mindezt olvasva egy, az 1956 megálmodta Magyarországot keresztre feszítő Kádár-világ feslettségét leleplező röplap szövege jutott azonnal eszembe:
„A szocializmus hét csodája:
1. Mindenkinek volt biztos munkahelye.
2. Bár mindenkinek volt munkája, mégsem tett senki semmit.
3. Bár semmittevéssel telt az idő, mégis minden terv 100 % felett teljesült.
4. Bár a gazdaság terv szerint fejlődött, mégis minden fontos dolog hiánycikk volt.
5. Bár semmit sem lehetett kapni, mégis mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár elvileg megvolt minden, mégis mindenki lopott.
7. Bár minden mozgathatót loptak, mégsem volt soha leltárhiány.”
Hiába, az MSZP továbbra is csak agyalágyult szocionokból és szocionákból áll. Az előbbiek közül elég Gyurcsányra, Bajnaira gondolnunk, az utóbbiak közül Mihancsikon kívül Kósáné Kovács Magdára, akinek saját bevallása szerint a fasizmus szóról a rend jut eszébe. „Szívesen megnézném a konyháját, mi van benne, szocializmus vagy fasizmus?” – kérdezte erre Schuster Lóránt (Front, 2007. nov., 5. old.).
A rendpárti (Kósáné szavával fasiszta) magyarok nevében csak remélhetem, hogy a szocionok és szocionák Titanicja 2010 áprilisában végleg elsüllyed.
Ifj. Tompó László – HunHír.Hu
