Korunk tömegtájékoztatása megveti az archaikus műveltséget, az eredethagyományukat tisztelő népek hiedelemvilágát, ezért eltitkolt Baráth Tibor, Bobula Ida, Fáy Aladár, Fehér Mátyás Jenő, Huszka József, Ipolyi Arnold, Kandra Kabos, Kállay Ferenc, Lükő Gábor, Muharay Elemér, Padányi Viktor, Sebestyén Gyula, Torma Zsófia, Varga Zsigmond, Várkonyi Nándor vagy éppen Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) öröksége.
Igen, Csontváry is olyan, mint ők, rá is igaz, amit Gyulai Pál Kemény Zsigmondra mondott: míg élt, másoknak világított, önnönmaga pedig elhamvadt. Azon kevesek egyike, akik álmainkban hordozzák hitünket, amit soha senki nem vehet el tőlük, legfeljebb tőlünk, ha hagyjuk.
Erre mutat rá a magyar művészettörténeti irodalomban mindmáig ismeretlen éleslátással Gönczi Tamás Napúton című könyve, amelyben a szerző így foglalja össze a magányos cédrus festőjének hivatását:
„A Csontváry műveit kutató, a vallási hagyományokra és a jelképekre fogékony ember nem téved akkor, amikor úgy gondolja, hogy ennek a nagyszerű magyar festőnek a képei egyfajta szellemi tűzben állnak. A látomás adományában részesült, kiválasztottá lett festő tudása a szfinx tudását hordozza. Néma, hatalmas nagysággal bíró és szinte kimondhatatlan mélységek feletti tudás birtokosa. A sötétségből kiemelkedő, a napmítosszal jegyben járó, túlvilági erőket akkumuláló egek megtisztítják a földet világosságukkal. Az ismeretlent, a túlvilágit belecsempészik a földi világba, hogy azt időtlenné és látóvá tegyék.” (52. old.)
Közhely, hogy ma a művészet haláltáncot jár, bár mintha már Csontváry Kosztka idejében sem lett volna másként. Ezért nem értették meg, olyannyira nem, hogy művészetének igazi jelentőségét bármely kárpát-európai magyarnál jobban felismerte egy német, Hans Meyer: „Tegnap láttam a magyar Csontváry képeit. Belém költözött az a lelket terelő, szellemet felemelő szél, ami ott fúj azon a csodás, hatalmas képen, a ’Magányos cédrus’-on. Olyan hit, olyan vallás szeles tüze ez, ami szétéget minden felesleget, minden hazugságot, minden oda nem illőt. Csak ő meg a valóság marad. Ezért olyan erős, ezért olyan halhatatlan ez a kép. A kép, ami túl nő a festészeten, túl nő az emberen.” (394. old.).
E „szeles tűz” alighanem pálos hagyomány, amelynek jelentőségét a szerző, szemben a hivatalos egyháztörténet-írással, nem győzi eléggé hangsúlyozni: „Boldog Özséb, a magyar alapítású Pálos Rend alapítója a magyarok szakrális szent ’magasságában’, fent a Pilis hegyein-dombjain apró kis tüzeket látott, amik egyesültek egy nagy lángoszlopban, ahogy a hagyomány tartja. Ezek a kevesek által látható tűzoszlopok sejlenek fel Csontváry képeiben, ahogy az eget és a földet tartják.” (454. old.)
Gönczi Tamás Csontváry-műértelmezései egy meg nem értett magyar művész műhelytitkaiba kalauzolnak. Könyvének legnagyobb értéke talán mégis a művész „hátrahagyott üzeneteit” tartalmazó fejezet (116-166. old.), amelyből kiderül, hogy tökéletesen tisztában volt a világ végveszélybe kerülésének okaival (130. old.):
„Titkos társulatok bérletbe vették az Isten imádását s csengős perselyekbe gyűjtötték a magját.
Titkos társulatok alakultak az Isten tagadására, a tekintély lerombolására.
Titkos társulatok alakultak a fajok elhomályosítására, az egyéni képesség megakadályozására.
Titkos társulatok alakultak az anyag felhalmozására, a hatalom megbénítására.
Titkos társulatok alakultak a történelem meghamisítására, a fajbeli erény elpusztítására.
Titkos társulatok alakultak a nemes fajok kiirtására, a fajtulajdonságok megbénítására.
Titkos társulatok alakultak a tehetetlenek fenntartására, az anyagi jónak megosztására.
Titkos társulatok alakultak a szeszes italok pártolására, az ember egészségének megrontására.
Titkos társulatok alakultak a dohányzás meghonosítására, a nagymérvű húsevés fogyasztására.
Titkos társulatok alakultak a tea, kávé, ópium, kokain és morfium forgalmára. A telhetetlen kalmárok gazdagítására.
De alakultak titkos társulatok az arany, gyémánt s minden érték lefoglalására és a kőszén elpusztítására. De alakultak társulatok emberhús vásárlására, az isteni teremtmény meggyalázására.
Társulatok alakultak a fajtalanságra, a testi élvezet kihasználására.
Társulatok alakultak a kenyér, zsiradék, a tej hamisítására s a liszt értéktelen osztályozására.
De kialakultak társulatok mindennek a hamisítására, csak nem az Isten imádatára.”
Teremtő Isten! Eddig azt hittem, a magányos cédrus csak a festővásznon mutatta ki lángelméjét. Tévedtem. Egy társadalomtudós veszett el benne! Mert kell-e bármit is hozzáfűznöm iménti látleletéhez? A fajok elhomályosításáról, a fajbeli erény elpusztításáról, a nemes fajok kiirtásáról Joseph Arthur Gobineau (1816-1882) Essai sur l’inégalité des races humaines (Értekezés az emberi fajok egyenlőtlenségéről) című művében (1853-1855) nem ugyanígy írt? Véletlen, hogy Párizsban ma körülbelül annyian és annyira ismerik őt, mint Budapesten Csontváryt?
Ifj. Tompó László – HunHír.Hu
