Nem volt senki a világtörténelemben, akit annyira szerettek vagy gyűlöltek volna, mint Adolf Hitlert. 1994-ig közel 200 000 könyv jelent meg róla. Korunk tömegtájékoztatása a Nürnbergi Per alapján Antikrisztusnak, háborús főbűnösnek tekinti.
Életét, jellemét azonban alig ismerik. Ezért kimagasló esemény a német birodalmi kancellár s vezér összes eddig magyarul megjelent beszédének egy kötetben való (Gede Testvérek Bt. általi) kiadása.
Küzdelem a Sátánnal. Ez a kötet címe. 28, 1933 és 1944 között elhangzott beszédet tartalmaz, továbbá a birodalmi kormánynak a német népnek szóló, 1933. március 1-i felhívását, Hindenburg birodalmi elnök 1933. március 21-én a birodalmi gyűlés megnyitásán tartott beszédét, a véderő főparancsnokságának jelentéseit a birodalmi kormányhoz a szovjetorosz felvonulásról, valamint Friedrich Stieve dokumentumtárát arról, „amiről a világ hallani sem akart”: Hitler béketárgyalásairól. A kötetben közölt beszédeket hazánkban eredetileg a Centrum Könyvkiadó jelentette meg. 1945-ben indexre kerültek. Hitler világnézetének megértéséhez éppúgy szükségesek, mint a ma már anyanyelvünkön (szintén a Gede Testvérek Bt. jóvoltából) csonkítatlanul hozzáférhető „Mein Kampf”.
Lenyűgöző olvasni Hitler beszédeit. Olyan írók, mint Knut Hamsun vagy Szabó Lőrinc, elsősorban szónoki lángelméjét magasztalták, ugyanakkor korának marxizmustól megundorodott politikusai álmaik megvalósítóját ismerték fel benne, azt, aki lelket lehel népébe. Igen, ez az, ami életünkből leginkább hiányzik: nincsenek olyan istenadta politikusok, akik nem fáradnak el a nemzet szolgálatában, és ha kell, meg is tudnak halni érte.
Tévednek, akik úgy vélik, hogy ördögi megszállottság és szájhősködés jellemezte beszédeit. Aki elolvassa ezt a kötetet, egészen másként fogja látni őt. Fel fogja ismerni benne azt a karizmatikus erőt, amelynek hiánya társadalmi, erkölcsi, szellemi és anyagi életünkre annyira rányomja bélyegét, miként tette ezt egy kitűnő magyar katolikus pap és nevelő, Koszterszitz József (1898-1970) „Fulgur” c. regényének hőse: „A germán nép vezére kivételes történelmi egyéniség, s amit öt év alatt kihozott a népéből, annak nincs mása a múltban. Mi gyűlöltük őt és ő gyűlölt minket, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kivételesen nagy ember.” (Fulgur. Bp. 1944. Zászlónk Könyvek 3. 207. old.)
A tömegember hajlamos az életet, erkölcsöt, tudományt, művészetet Istentől függetlenítő „pragmatikus”, materialista magatartás követésére, vagyis annak elhívésére, hogy nem az eszmék a fontosak, hanem csak a pénz, a siker, a társadalmi rang. Hitler ezen sátáni, valóban démonikus életszemlélet ellen küzdött. Ezért szállt szembe a versailles-i szégyendiktátummal, ezért volt kénytelen hadba lépni Szovjet-Oroszország vezetése ellen, ezért helyezkedett szembe az angol-amerikai plutokráciával és a nemzetközi judeokráciával. Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter szavaival élve, Németország egész Európa szabadságáért küzdött. Ennek a küzdelemnek világnézeti gyökereit tárják fel a kötet beszédei, miközben sok tévedést eloszlatnak, így például azt, hogy Hitler „nem becsülte a magyarokat”. Közölt beszédei alapján homlokegyenest az ellenkezője igaz: nagy elismeréssel adózott a keleti hadszíntéren harcoló magyar honvédek hősiességének.
Külön kiemelendő a kötethez írt bevezető tanulmány, Ungvári Gyula részletes elemzése és értékelése Hitler személyéről, életéről, a nemzetiszocializmus szellemi, erkölcsi, anyagi alapjairól, a háborús felelősség kérdéséről, végül Hitler és a judaizmus viszonyáról.
Meggyőző érveléssel bizonyítja, hogy a hazaszereteten, a kereszténységen és a szociális gondoskodáson alapuló nemzetiszocializmus Németországot Weimar és Versailles nyomorából kiemelte és jóléti állammá, a közerkölcsöt társadalmi normává emelő birodalommá tette. Tengernyi irodalom támasztja ezt alá, olyan, 1945-ben bezúzásra ítélt művek, mint amilyen a legfontosabbak közül Philipp Bouhler-é (Adolf Hitler. Egy népi mozgalom keletkezése. Fordította Dr. Kerekes Béla. Bp. 1940. Nyilas Könyv- és Lapkiadó), Lovass Jánosé (N. S. Germánia. Bp. 1940. Magyar Géniusz), Makkai Jánosé (Germánia új utakon. Bp. 1934. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda), Méhely Lajosé (Mi tette Hitlert antiszemitává? Bp. 1932. Held János Nyomdája), Johannes Öhquist-é (A Führer birodalma. Bp. 1942. Stádium Rt.), Pirovich Lajosé (A harmadik birodalom tükre. Mi a való helyzet Ausztriában? Bp. 1934. Medika Nyomda).
(A felsorolt művek az Országos Széchenyi Könyvtárban vagy az Országgyűlési Könyvtárban hozzáférhetők, illetve az info@hunhir.hu e-mail címen megrendelhetők.)
Ungvári Gyula felhívja a figyelmet a hitleri világrend olyan eszmei megalapozóira is, mint Johann Gottlieb Fichte, Richard Wagner, Houston Stewart Chamberlain. Igazolja, hogy a nemzetiszocializmus a német politikai gondolkodásnak éppúgy a csúcspontja, mint a magyarnak a hungarizmus. Ezért Hitlerben a legnagyobb államférfiak egyikét látja. Elismeri, hogy lehettek egyes (különösen a keleti hadszíntéren való hadászati-harcászati) döntései tévesek, de amikor életművét értékeli, az egész emberből indul ki és vonja le cselekedeteinek összességéből a morális végkövetkeztetéseket. Ez a magatartás természetesen minden történelmi személyiség értékelésének alapfeltétele, de tekintettel a hitleri életmű démonikus beállítására, nem lehet eléggé méltányolni azt a manapság alig tapasztalható higgadtságot, amellyel az életműhöz viszonyul. Hasonló tárgyilagossággal elemzi Hitlernek a „választott néphez” való viszonyát, a nyugati „revizionista” történészek kutatásait felhasználva, végső következtetésként levonva, hogy igazságtalanság Hitlert „háborús bűnös”-nek tekinteni.
Mind a kötetbe foglalt beszédek, mind a bevezető tanulmány ugyanakkor egy igen fontos tanulsággal szolgál. Gyakran magukat „jobboldalinak” tartók is úgy vélik, hogy Hitler éppúgy a Sátán küldöttje volt, mint Sztálin. Sajnos ők is rabjai azoknak az előítéleteknek, amelyeket elsősorban a liberális tömegtájékoztatás sulykol beléjük. Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy igen kevés (főleg vezető) katolikus teológus tanulmányozta érdemben és értette meg a nemzetiszocializmus igazságait. Példa erre a két világháború közötti Magyarországon a mégoly kiváló nemzetnevelő katolikus papi egyéniségek közül Bangha Béla és Nyisztor Zoltán magatartása, vagy XI. Piusz pápa 1937. március 14-én kiadott „Mit brennender Sorge” („Égő aggodalommal”) kezdetű körlevele (szerencsére nem dogmatikus pápai megnyilatkozás!), amelyben ezt olvassuk: „Aki a fajt, a népet vagy az államot, vagy az államformát, az államhatalom hordozóit vagy az emberi közösség egyéb alapértékeit – amelyek a földi élet keretein belül lényeges és tiszteletre méltó helyet foglalnak el – kiemeli földi értéksorrendjükből s mindennek, még a vallási értékeknek is, legfőbb zsinórmértékévé teszi s bálványimádóan isteníti, az felforgatja és meghamisítja a dolgoknak Istentől alkotott és megszabott rendjét.” (XI. Pius pápa körlevele a katolikus egyház helyzetéről a Német Birodalomban. Bp. 1937. „Mária-Kongregáció. 6. old.) Lehet, hogy XI. Piusz nem olvasta a „Mein Kampf”-ot, nem tudott arról, hogy soha annyi templom nem épült Németországban, mint éppen Hitler alatt, zavartalanul működhettek az egyházi iskolák és szerzetesrendek, és a nemzetiszocialista szervek kizárólag azokat a (többnyire közismert származású) papokat, lelkészeket büntették, akik szembeszegültek a nemzetiszocializmus igazságaival?
Csak arra tudom kérni az olvasót, hogy olvassa magát Hitlert! És ezt szabad. Miként szabad akár olyan következtetésre is eljutnia ennek során, amilyenre Dr. Hász István magyar katolikus tábori püspök eljutott Berlin eleste után, miszerint eljön még az az idő, amikor oltárainkon fogjuk őt tisztelni, vagy amilyenre ő maga eljutott: „Az állam bírái elítélhetnek minket tetteinkért, de a történelem, a magasabb igazság és az igazabb jog istenasszonya mosolyogva fogja széttépni ezt az ítéletet, hogy felmentsen minket a bűn és bűnhődés alól.”
Ifj. Tompó László – HunHír.Hu
