Globalista cégnél érdeklődött valaki, mi kell ahhoz, hogy felvegyék. Szó szerint a következő választ kapta: „Héberség, éberség, stréberség.” Természetesen nem mindegy a sorrend, a hangsúly ugyanis mindig az elsőn van, és hiányában mindenki más eleve antiszemita. Ahogyan Illyés Gyula írta „A nagy kérdés” című versében. A kérdés nem is olyan költői, hiszen egyre többen jönnek rá, hogy valójában nem az az antiszemita, aki őket gyűlöli, hanem akit ők gyűlölnek, amiért a kelleténél jobban ellenáll nekik. Tragédia, ha nemzetgyilkossági kísérleteik ellenére továbbra is úgy teszünk, mintha szeretnénk őket s a róluk való őszinte véleményünket halálos bűnként fogjuk fel.
– Pusztul a nép – kezdtem. Hangom elakadt. – A magyarság…
– Mit? Magyarok? – hangzott. – Csönd, te zsidógyűlölő!
– Pusztul a nép… – Hallgass! Ne beszélj itt másról! A kérdés
Egy volt és leszen is: antiszemita vagy-é?
Tartok tőle, hogy minden bajunk ebből származik.
Kérdés, hány és milyen megrázkódtatás kell még az észhez téréshez, annak felismeréséhez, hogy nem a leleplezésük a halálos bűn, hanem minden más etnikum megsemmisítésére irányuló törekvéseik feletti szemet hunyásunk, az, hogy még mindig nem akarjuk végre tudomásul venni az ellenünk elkövetett nemzetgyilkossági kísérleteik szigorúan etnikai jellegét, kezdve 1919-cel, a népbiztosok 133 napjával, a Horthy kormányzó körüli kártyavetők és finánctőkések nemzeti politikát mímelő mesterkedéseivel, folytatva a Budapestet 1945-ben keresztény koponyákkal kikövezni kívánó kínzómestereik könyörtelenségével és a kádári évtizedekben kifejtett hatalomátmentésükkel, betetőzve az 1989-től megváltást remélő magyarság erkölcsét a kommunizmusénál felülmúlhatatlanabbul romboló liberalizmus diktatúrájával, napjainkban pedig annak elhívésével, hogy az Őszödi Ördög után rosszabb már nem jöhet. Pedig nemhogy jöhet, jön is. A percről percre változó történések számomra egyre nyilvánvalóbban az Antikrisztus eljövetelének előjelei, legyen szó Glatz Ferencről, Dávid Ibolyáról, Bokros Lajosról, Bajnai Gordonról, bárkiről közülük. Ha őket látom, hallom, óhatatlanul Sajó Sándor híres verse, az „Új Ábel” jut eszembe.
Anyám! Kegyelmed özvegyasszony,
És szűken van a kenyerünk:
Azért én, lássa, nem panaszlom,
Hogy Káin együtt él velünk:
Kegyelmed gyermekül fogadta,
Bár nem Kegyelmed szülte őt:
Legyen testvér az istenadta,
Ha ős törzsünkkel összenőtt:
De kikesergem a világba:
Jó szívem hozzá mindhiába,
És velünk él bár egy kenyéren,
Nekem e Káin nem testvérem!
Anyám! e Káin csúf szokásból
Minden dolgomba belegázol:
Játékban, utcán, kint a páston
E Káin sohse fogja pártom:
A taligánkat sohse húzza,
Mikor meg tolná, visszahúzza,
Zsebemből kicseni a gombot,
Tarisznyámból a kenyeret –
Amit én gyűjtve összehordok.
Ő széjjelszórja s kinevet:
Más kedvét ellenemre szítja,
Utcák kutyáit rám uszítja
S örül, ha folyni látja vérem,
Nekem e Káin nem testvérem!
Anyám! én Káint bepanaszlom…
Kegyelmed gyönge beteg asszony,
S míg betegen nyög itt az ágyban,
Ő mért fütyül kint oly vidáman?
Ha házunk őneki is háza,
Idegenek közt mért gyalázza?
Ha idegen a lelke tőlünk,
Anyám – Káinnal miért vesződjünk?…
Nem vagyunk senki kapcarongya,
Én nem leszek Káin bolondja –,
Anyám! nekem már forr a vérem:
Nekem e Káin rossz testvérem –,
Anyám, így élni nem öröm…
Én Káint többé nem panaszlom,
De ezt így nem bírom sokáig,
S ha Káin jobbá most se válik,
Akkor az Isten irgalmazzon –,
Bevégzem vele nagy pöröm:
Anyám – én Káint megölöm!…
Ez az, amire egyre nagyobb az igény, mégis, végrehajtásával adósak vagyunk.
Bekövetkeztéig felkiáltójelként álljanak itt gróf Széchenyi István sorai: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.”
Ifj. Tompó László – HunHír.Hu
