A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2025. december 11-én, módosította a Büntető törvénykönyvet. Szabadságvesztéssel szankcionált bűncselekmény lett a Beneš-dekrétumok bírálata. Hivatalosan: a második világháború utáni békerendszer és annak jogi alapjainak megkérdőjelezése, vagy nyilvános tagadása.
A történet genezise
Komoly ügynek gondolom ezt a kérdést és érzékelem a parlamenti döntés elhamarkodottságának okát is. Meglátásom szerint az történt, hogy a Magyar Szövetség nyíltan kezdett beszélni arról, hogy a Szlovák Földalap ma is átír földtulajdonokat a Beneš-dekrétumok alapján. Értem én, hogy ezzel elsősorban nem a dekrétumok kérdését szerették volna előhozni, hanem a Szlovák Földalap eljárását akarták reflektorfénybe állítani. Minden értelmes ember úgyis felfogja a sorok közti üzenetet: ma is hatályban vannak a dekrétumok, hiszen eljárnak azok alapján a szlovák állami intézmények.
A témát meglovagolta a jelenleg legerősebb szlovák ellenzéki párt. Progresszívék írtak egy nyilatkozatot, amibe beletették a magyarokat diszkrimináló dekrétumok hatályon kívül helyezését is. Hogy nem őszinte gesztus volt ez a részükről, hanem csak egy aljas és olcsó politikai kufárkodás, arra számomra az a bizonyíték, hogy mondtak kedveset a magyar fülnek, de nem kértek bocsánatot a meghurcolt magyaroktól és a ma is élő leszármazottaiktól! Sikerült viszont megélénkíteniük a belpolitikai történéseket. A Beneš-dekrétumok emlegetését a többségi nemzet úgy fogja föl, mintha a szlovák államiság jogalapját akarná bárki is megkérdőjelezni.
Vajon mi történne, ha – valami csoda folytán – hatályon kívül kerülnének az ominózus elnöki rendeletek nemzeti kisebbségeket diszkrimináló részei? A többi nem, csak azok! Másnap leomlana a pozsonyi parlament? Csak úgy lehullanának az állami zászlók a középületekről? Az államhatáron eltűnnének a „Slovenská republika” táblák? A kiadott térképeken, Google Maps-on, GPS rendszerekben Szlovákia helyén egy fehér folt jelenne meg? Szerintem nem!
A szlovák politikai elit viszont nem volt annyira magabiztos, mint én. A reakcióik ugyanis kóros országféltést és indokolatlan szuverenitási bizonytalanságot mutattak. Mindenki nekiállt „benesdekrétumozni” és egymásra licitálva harsogták, hogy a Beneš-dekrétumok az ország legitimitásának az alapját képezik. Értem: (Cseh)Szlovákia azért lehet, mert minden magyar és német kollektív háborús bűnös. Ha nem lennénk azok, az veszélyeztetné Szlovákia létezését. Világos! Egymásra licitálva mondták és indokolták, hogy „nem, nem, nem, a Beneš-dekrétumokból egy jottányit sem engedünk!”
Közben a téma nemzetközi színtérre lépett, mert a Magyar Szövetség november végén az ENSZ Kisebbségi Fóruma elé vitte a dekrétumok ügyét, illetve azt a részletet, hogy a dekrétumok alapján ma is átírnak földeket Szlovákiában. Ráadásul a kérdésről december elején megjelent egy vaskosabb írás a New York Times-ban is. Az évszázados (cseh)szlovák magatartás ilyen esetekben (amikor kiderül, hogy „vaj van az ország fején”) mindig az, hogy kifelé tagadnak, befelé meg erőből cselekszenek. A probléma általában nem oldódik meg, hanem továbbra is fennáll, vagy még nagyobb lesz. Ez történt december 11-én a szlovák parlamentben.
A Büntető törvénykönyv módosítása során, az utolsó pillanatban jött egy képviselői indítvány, ami bűncselekménnyé tette a Beneš-dekrétumokról való – elítélő felhangú – beszédet.
A pontos megfogalmazás
Bekerült a szlovák Btk.-ba egy új – 417f jelzetű – paragrafus, ami magyarul így hangzik:
„Aki nyilvánosan tagadja vagy megkérdőjelezi a második világháború utáni békés rendet, amely a Csehszlovák Köztársaság vagy a Szlovák Nemzeti Tanács képviselő testületeinek jogi aktusai alapján jött létre, hat hónapos szabadságvesztéssel büntetendő”.
Cinikusan akár azt is mondhatnánk, hogy bennünket, felvidéki magyarokat, ez a megfogalmazás nem érint, hiszen sem nyilvánosan, sem más formában nem tagadjuk a Beneš-dekrétumokat. Sőt, nagyon is elismerjük, hogy vannak és éppen az a bajunk, hogy hatályban vannak! A másik kulcsszó a „megkérdőjelezi”. Ezt is magyarázhatnánk úgy, hogy közülünk senki sem kérdőjelezi meg a Beneš-dekrétumokat, mert egyértelmű, hogy azok léteznek, sőt hatályban vannak ma is. Ezért írhat át ezekre hivatkozva földtulajdont a Szlovák Földalap még a jelen pillanatban is. Ami van, azt miért kérdőjeleznénk meg? Érezzük azonban, hogy a törvényalkotónak nem ez a fajta értelmezés állt a szándékában. Sokkal inkább azt akarta elérni a szlovák politikai vezetés, hogy – hétköznapiasan szólva – aki bírálja, kritizálja, vagy hatálytalanítani szeretné ezeket a második világháború utáni jogszabályokat, az kapjon egy határozott figyelmeztetést a bűncselekménnyé minősítéssel.
Magyarán: gondolja meg mindenki, de leginkább a Beneš-dekrétumokat elő-előhúzó szlovákiai magyarok (főleg szlovákiai magyar politikusok és közéleti szereplők), hogy nyilvánosan szájukra veszik-e a dekrétumok hatályon kívül helyezésének a kérdését?
Mi van most?
Ezzel a döntéssel a szlovák államhatalom lezárta a Beneš-dekrétumok kérdését. Legalábbis azt hiszi. Aki feszegeti a második világháború utáni rendeletek és törvények kérdését, netán bírálja, esetleg kéri azok hatályon kívül helyezését, az bűncselekményt követ el. Nem kell foglalkozni az érdemi kérdéssel, elég azonnal alkalmazni a Btk. 417f paragrafusát. Téma lezárva!
Szubjektív értékelésem szerint úgy áll jelenleg a helyzet, hogy mindaz, amit eddig a szlovák politika állított a dekrétumokról – jelesül, hogy azok a jogrend részét képezik, de már nincsenek hatályban, senki sem érvényesíti azokat – az egyszerűen nem igaz! Hazudtak! Ha földátírást lehet a dekrétumokra hivatkozva végrehajtani, akkor én állami szempontból megbízhatatlan személy vagyok, mert az 1945. május 19-én kelt, 5/1945 Zb. számú elnöki dekrétum 4.§ a) pontja értelmében ehhez elég annyi, hogy „német vagy magyar nemzetiségű személy” legyen az illető. Én magyar vagyok, tehát megbízhatatlan. És minden hozzám hasonló más felvidéki magyar is államilag megbízhatatlan. Itt a kollektív bűnösség elvének egyik kézzel fogható bizonyítéka! És mivel magyar vagyok (tehát államilag megbízhatatlan) ezért az 1945. augusztus 2-án kelt 33/1945 Zb. számú elnöki dekrétum 1.§ (2) bek. értelmében, a dekrétum hatálybalépésének napján elveszítettem a (cseh)szlovák állampolgárságomat.
Csak halkan jegyzem meg, hogy Robert Fico kormánya, 2010-ben, amikor ugyanilyen gyorsított eljárásban meghozta az ún. állampolgársági „ellentörvényt”, akkor nem kellett, hogy feltalálja a langyos vizet. Ugyanis az idézett 33/1945-ös számú dekrétum 1.§ (1) bek. kimondja, hogy a német és magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok, akik – a megszállás alatt (értsd: 1938 és 1945 között) – német vagy magyar állampolgárságot vettek fel, azon a napon elveszítették a csehszlovák állampolgárságukat. A konstrukció adott volt és Beneš szelleme elevenedett meg 2010-ben is.
Mivel állami szempontból megbízhatatlan vagyok, mert magyar vagyok, ezért mindenféle ellenszolgáltatás nélkül konfiskálható a tulajdonomat képező mezőgazdasági terület is, az 1945. június 23-án kelt 12/1945 Zb számú elnöki rendelet 1. § 1. bek. a) pontja értelmében. És folytathatnánk a szlovák jogrend szerves részét képező elnöki dekrétumok borzalmainak a felidézését és szó szerinti idézését. A parlament – a Fico-kormány indítványára – ezeket a rendelkezéseket erősítette meg ismét, sőt hozzátette még azt is, hogy aki ezeket bírálja, vagy meg szeretné változtatni, az bűncselekményt követ el, amiért fél év szabadságvesztés jár.
Számomra sértő és megalázó az, ami történt és mindannak az üzenete is. Mert vagy befogom a számat és akkor maradok megbízhatatlan háborús bűnös (vagyonelkobzásra ítélhető, szlovák állampolgárságától bármikor megfosztható, kisemmizhető, kényszermunkára kirendelhető, vagy az országból kiutasítható szlovákiai magyar), vagy kimondom, hogy mindez nem jó, nem demokratikus és nem emberhez méltó, akkor meg bűncselekményt követek el és mehetek fél évet ülni. Hitem és igazságérzetem nem hagyja, hogy ebben a szemétségben jogkövető állampolgár legyek! Magyar református konok önérzetem meg nem hagyja magát semmilyen fenyegetéssel elnémítani! Megkönnyítendő ezért a szlovák hatalom és igaz(talan)ságszolgáltatás helyzetét, jelentem, hogy: szerintem a szlovákiai magyar és német nemzetiséget diszkrimináló, jogfosztó és kollektív bűnösség elve alapján a háborús bűnösség vádjával megbélyegző Beneš-dekrétumok rosszak, s azokat hatályon kívül kell helyezni ahhoz, hogy én – szlovákiai magyar adófizető emberként, szlovák állampolgárként – egyenrangúnak érezhessem magam itt, ebben az országban, a szülőföldemen.
Dr. Somogyi Alfréd – Hunhír.info
(A szerző református lelkipásztor, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar docense)