Végre megtaláltam, amit eddig hiába kerestem. Forró, édeskés olajszag terjeng a levegőben… ’Ides farsangi fánkot süt. Szalagosat. Szag, íz, illat egybeér… Erről már írnom kell! Most megálmodtam, elkezdhetem. A nem várt téma kissé frivol, mégis fogyasztásra alkalmas. Iratkozzatok be, legyetek diákjaim. Indul az első évfolyam. Vigyázzatok, mert az orrotoknál fogva vezetlek Titeket… Mert ez a Szagok iskolája.
Előrehozott epilógus:
Ave Caesar Vespasianus! Bíborod iránti mély meghajlással köszöntünk a szenátus ülésén. Az isteni Augustus utódjaként várjuk Tőled a bölcsességet, amellyel határozatunkat fogadod…
Ne tovább, hagyjátok el! Katonaemberként az egyszerű szavakat kedvelem. Bíborba nem Ti emeltetek, hízelgésetek tar fejemről régen lecsúszott. Vigyázzatok velem! Én Nero-előadást is átaludtam, bajom nem lett. Vigyázzatok velem! Nehéz napom volt, koplalok, éhségem megnőtt, türelmem elfogyott. Mit kívántok tőlem? Fiam, Títus, látom téged bíztak meg, hallgatom a szenátusi javaslatot.
Igen Apám, megszólítottál, kitérni nem tudok. Prókátora lettem az ügynek, szavamat adtam, hogy előadom. Az új adók ellen tiltakoznak a szenátorok. A bordélyokat, vizeldéket közteherrel sújtod. Engedelmeddel, szokásjogunk ilyet nem tudott…
Fiam, lépj hozzám, jól látom, kezedben a szeszterciusz, a beszedett pénzt szagolod… Nincs bűze, ugye, a nép javára szedtem be, jegyezd fel jól: Pecunia non olet! A pénznek nem lehet szaga, mert az megszámolásakor lekopott…
Apám, megjövendölték, utánad a császár én leszek, ezért kimondhatom, van az a pénz, melynek van szaga, a beszedett pénz fejünkben hagy nyomot…
Tejbüfé a téren
Pécs. Mediterrán álomvilág. Mecsek, a Tettyén romok, szerelemre csábító Balokány liget… Minaret, Kászim pasa Dzsámija és a törökverő Hunyadi, Barbakán, ahol együtt él a türk-magyar vér és a megbékélt jelen. Előttünk a Séta tér, lejjebb a Király utca, ahol keccsölni a lányok után mindig érdemes.
Na meg a Dóm, amelyben a mi Jánosunk, aki már több mint 500 éve álmodja tovább, hogy Pannonia földjén teremnek már a könyvek, és Itália nyomán, ez a föld is ontja a szép dalokat… Amúgy, itt porladnak el – a kétszer volt király – csontjai Péternek, aki neve és szíve után inkább volt Velencei, mint Árpád-házi magyar…
Pécsett kétféle ember él, a gyüttment és a tüke. Tükéből sincs sok, de jó borból is kevés. Viszont pécsi tüke csak az lehet, akinek, a szölleje a Makáron, a Deindolon vagy a Szkokón terem, és háromiziglen itt nyugszanak ősei… Ám a bor, amelynek neve cirfandli, saját borként dicséretes, helybeli pincében megiható, de Márai könyvébe mégsem ajánlom. Hiába az összetett gyümölcsösség, mert valóban e bor erősen birsalmás, kissé virágos, aszalt sárgabarackos jegyekkel, de a hosszú lecsengése inkább lenne rövidebb…
Pécs. Belváros, Jókai tér… Bentről szól a Generál nóta: “Én emlékszem, hol a tejbüfé, ahová sokszor betértünk. Ültünk egy tál étel mellett, és a szép jövőről beszéltünk…” Na itt van a pécsi tejbüfé. A kispénzű emberek kávéháza. A szocreálból származó, meghamisított retró élmény, zárvány kövület. Ki jár ide? Mindenki. Álmos egyetemista, fáradt bányász, önmagát kereső polgári entellektüel és a többiek, üres zsebbel, korgó gyomorral. Ide a térről betérnek vagy az Ágoston téri közintézményből, a Piros Rózsából beesnek a gyüttmentek. Tüke nem jön, neki a Hunyadi ló farkánál a “Köpködő” a kijelölt törzshelye.
Lássunk csodát, mi is térjünk be… A tejbüfé mindig nyitott ajtóval vár… A hőmérséklet állandó, télen-nyáron harminc fok. A falon izzadó fehér csempe, a pultos néni és bácsi fején fehér sapka, a szesz elleni küzdelem falragaszán ott fehérlik a tej. A korán reggel betérők a megszokott feles helyett vagy után meleg tejet hörpintgetnek. A pultra könyökölvén csendesen máris alszanak. A délelőtt a nagymamák ideje, dupla máglyarakással. Ők sietve falnak, szájuk szögletében még az íz, de az unokáért lassan menni kell. Déli 12-re benn a levegő már igen kemény, szilárd test, vágható. Ekkor berontanak az éhesek. A szabadság mindent érvényesítő tudatát az önkiszolgálás eleganciája mellett némi lökdösődéssel biztosítják. A menü lényege, mint a hely is, állandó. Tejberizs, máglyarakás, tejturmix, császármorzsa, túrós tészta cukrosan és a kivételezetteknek felárral krumplis tészta. Mindez hatalmas pléh tepsikben kitolva. A bennfentesek már ismerik a tutit, skutellát az elvitelre hozni kell. A többiek az evőpultnál, télen persze nagykabátban nagyokat nyelnek, mert mellettük már az újak étellel a kézben várják a helyet.
A jó ízlés végett leírásomban visszafogom magam és a tanulmányutunk tárgyára térek. Igen, a szagok, a szagok itt rendkívüliek. Az izzadság, pára és a konyhai étel gőz keveredik, a fertőtlenítőszer, a klóros hypo szagával fejbe ver. Ezt a napot is, mint a többit túlélni miként lehet? Igen, tudom és fejemet meghajtom, van az az éhség, de az ember ennél többet érdemel.
Iskolát ígértem…
lépjünk hát ebben is tovább. A látás, a hallás az ember édesgyereke, a szaglás csak a mostoha. Nem is kérdés, az előbbiekhez képest a szaglás nem ad objektív élményt, mert a szagok és az illatok alig rendelkeznek realitásokkal. Erősebben a képzelethez, vagy az érzelemhez kötődnek. A jelenségek elillanó világára utalnak. Mulandóak. Gondolatok inkább a szagok és illatok környezetéhez tapadnak. Szent Bernát még azt is kijelentette, hogy a szaglás megtéveszti és akadályozza gondolkodást. Kant a szaglásról, mint a legelhagyhatóbb érzékről beszélt. Darwin azt írta le, hogy a szaglás haszna csekély, így a megfázott ember nem látja másnak a világot, mint amilyen. Odáig jutottak el, hogy a szag, szubjektív inger, belső érzetet vált ki, és önmaguknak szól. Az állatvilágban túlélési reflex, az embernek komfortélmény. A kutyáknak az utcasarok beszélő újság, amit ember meg nem érthet, mert számára szükségtelen… Kétségtelen, a szaglás atavisztikus. Leépülő evolúció. Távoli ősöktől örökölt, rájuk visszamutató olyan ősi maradvány, amely elveszítette eredeti jelentőségét és formáját.
Egyik ügyemben sértetti képviseletet láttam el. A tényállás lényege szerint ügyfelem orrát egy verekedés során leharapták. Az elkövető bűnösségének megállapítását követően a polgári perben a bíróság tetemes nem vagyoni kártérítésről döntött. Az ítélet indokolása elsődlegesen esztétikai sérelemre hivatkozott, míg a szaglásnak, mint érzéknek az elvesztését ugyan maradandó fogyatékosságnak értékelte, de a korábbi életvitel elnehezülésére nézve csak kisebb súllyal vette figyelembe. Vagyis az emberi arcnak a látványos torzulásához képest, a szaglás elvesztése járulékos veszteség lett. A z ügyvédi titok megsértése nélkül leírhatom, az eset után az emberek ügyfelemet Gorinak nevezték el, és ezzel az ítélet helyességét utólag is igazolták.
Igen, kérem, a szagok jönnek-mennek. A szaglás pedig akkor indul el, amikor az orrüregben felfelé haladó szaganyagok kölcsönhatásba lépnek a szaglóreceptorokkal és az orrnyereg mögötti szenzoros két idegszál közvetlenül továbbítja az ingert az agyban lévő szaglóközpontba. Az agy a jelet a génektől függően feldolgozza, tárolja és egyéni szagélményként megjeleníti. A szagérzet egy kölcsönhatás eredménye lesz, kiben így, kiben úgy, különbözően.
Zárójelentés: A szaglás annyira egyéni, hogy mindenkinek mást jelent, így kár volt megszólalnom… Írásom a szaglás elemi iskolája volt. Bátran írtam, mert tévedhettem. Tudatlanság boldogság. Magam is tanuló vagyok, megcsaltam a témát, attól el-eltértem. A tandíjat legközelebb visszafizetem. Ám azt ne felejtsétek, – legjobb apósom után állíthatom – a fokhagymának nincsen szaga, a fokhagymának illata van. Aki mást mond, vessen magára, amit akar, megbukott!
Dr. Vicze Zoltán – Hunhír.info
