Ne is mondja, majd én kitalálom… Adventi ajándék lesz ebből, tessék így fogadni… Szeret játszani? Igen!? Na, majd a végén meglátjuk… Ha játék, akkor az komoly legyen. Nem ideált, eszményt rajzolok Magából, nem is annak adok keretet, ne is ezt várja, mert az csak egy álom…
Bizonyára ismeri a “Hogy tetszik?” – játékot. Látom, egyetért, akkor hangolunk… Hogy tetszik?
– Ha talpra tud állni…
– Ha barátja lelkét zavarba ejti…
– Ha nagytermészetű…
– Ha az ágy és a párna kényelméről le tud mondani…
– Legjobban akkor, amikor leírja: “Magyar vagyok! Legszebb ország hazám!” /Megfejtés? P.S./
A mi játékunk egészében más. Vezetem Magát, így azzá lesz, amilyennek én látom, személyét nem kitalálom, mondjuk úgy, megtalálom. Nem játszom Magával, mert együtt játszunk, amelyben a főhőst én szolgálom… Mivel távol vagyunk egymástól, ne féljen, nem hipnotizálom…
Megadok három lehetőséget, amelyből egyet, mint önmagához legközelebbit kiválaszt, majd ezeket én mint sajátját, Maga elé tárom. A választásból és ahogy azokat megmagyarázom lépésről lépésre közelebb jutok Magához vagy eltávolodom, mert mégsem ismerem igazán…
kincs hír gyönyör
A kincs ismeretlen eredetű érték, amelynek megkeresése, megtartása vagy felélése is jóérzést adhat, akinek ez a fontos… A hírnév, a dicsőség, a hatalom birtokában mondják, a világ a tied lehet… A gyönyör, a kéj, a szenvedély mindent magával ragad, – völgyben és hegyeken, ahol megéled… Válasszon egy jót! Bár vigyázzon, csak a szerénynek nem hoz vágya kínt! Ha tévedtem, feladom, svihák, kókler vagyok, nem a Maga embere… Ha mégsem, akkor menjünk tovább, legyen a kincs…
piros fehér fekete
A három szín Magában másként él. Ha zöld lenne a harmadik tudatalattijából a hősi vér színét megtalálná, de így zöld nélkül a piros nem a mi emberünk gyereke… Szóba jönne a fehér, amelynek tisztasága mellett nincs lényegi üzenete. Viszont a fekete slankít, karakterét személyiségének megadja, a színek árnyaltságát összeköti és mindennek végére, mint Maga is – kiteszi a pontot. Így elfogadom, ez jó döntés volt.
Zorka Sára Csilla
Gyermekének melyik nevet adná? Ha ezen választását kitalálom, közelembe se mer jönni, ezért talán inkább elhibázom… Igen, a Leokádia, Gertrúd vagy Ernesztina könnyebb lenne… Pedig a Leokádia is nagyszerű név. Nézzük csak! A Leó az oroszlánra, a kádi a muszlim bíróra, az -a viselőjének nemére utal. De legyünk sportszerűek, Miltiadész sem futott meg a perzsák elől, majd segítek… Ízlelgessük a lehetőségeket… Vörösmarty a Csillát jól kigondolta, ámbár manapság nem divatos, inkább kihívóan különleges, mint kedves, és Maga nem ilyen. A Zorka mind hajnal fordításában, mind hangzásában is csodás, viszont a Zora hideg és így már nem illik a délvidéki név kedves hangulatához, attól idegen. Így fogadjuk el, mellbedobással lett győztes a meglepetés, a “hercegnő”, a Sára.
pacalpörkölt grízes tészta töltött káposzta
No, ezek nem a modern gasztronómia gyermekei… De hát én sem vagyok egy Jamie Olivér, nem is a karamellizáltan flambírozott fekete lábú csirkét ajánlom a menüre… Csak látszólag tűnik könnyűnek a választás… Szerénység, szerénység, Elvtársak, mert fő erényünk a visszafogottság, semmi nagyképűség! Az a gyanús, ami nem gyanús… A grízes tésztát egyből kizárhatnánk, de a rejtőzködő szoc-proli jó érzésünk lenne semmibe véve, ha lemondanánk a vízzel hígított menzai barackíz állagjavító többlet tényállásáról. A pacal és töltött káposzta már döfi, magával ragadja a képzeletet és a gyomrot, az előbbi különösen, mert abból vétetett. Igaz, ami igaz, a töltött káposzta lényege szerint egy vitaminbomba, amelynek készítése a női kéz büszkesége és illata a férfi ember öröme. Így a papírforma a demokratikus döntés.
kóla sör pálinka
Korosztályos a kérdés. Mivel T. játékosom a negyvenet meghaladóan naplementés határán van fiatal felnőtt múltjának, ezért bohémságát már nem a kólában találom. A sör mint folyékony keserű kenyér, szóba jöhetne, de majd a sváb ősöket letagadjuk, és mivel a biblikus természetű bor nincs az itallapon, ezért az élet vize, a mértékkel kimért pálinka a megoldás, ezt jelöljük meg.
Gáspár Menyhért Boldizsár
A három királyok, akik bölcsek is voltak, messziről is jöttek. Hogy lehet itt köztük igazságot tenni? A nevük becézve is kedves, Gazsi, Menyus és a Boldi. Nézzük, mit is hoztak. Aranyat a szegénység ellen, tömjént az ördög ellen és mirhát az emberi bajok ellen. Az utóbbit hozta a kiválasztásra ajánlott Boldizsár, a szerecsen király. Nem migráns, nem akart jól járni, mert valamit hozott, mert tudta, hogy várják, és csillagútja végén Dávid házának gyermekére rátalál.
tavirózsa búzavirág tulipán
Melyik virág nyíljon kiskertjének közepén? A tavirózsa virágkelyhében tündér-boszorkány lakik. Rácsodálkozni jó, de feltárni titkát, letépni nem érdemes. A tulipán nem az életfa virága, bár formájára nézve az is lehetne. Valójában faklumpás hollandus, eltévedt vándor és szirma a sok szemérmes bezárkózástól gyorsan elfárad és csonkja vagy bibéje kóró szárazon marad. Ám a búzavirág egy igazi virág királynő! Látott-e már szebbet vadvirág csokrában vagy csendéleten. Én még nem!
Hol van végre hát ígéretem, amiben elmondom, mit gondolok Magáról, kicsoda valójában. Látom, tekintetével előttem térdepel. Nyugodjék meg, bevallom, alig tudok valamit Magáról… Vagy mégis…
Úgy szívében mélyen, mint elméjével elkötelezetten magyar, nem csak mert a Hunhíren olvassa írásom, inkább mert közösséget ebben megtalál… Így amikor az Árpád-kori templom emlékkönyvébe írhatok… Maga helyett is kérem, Isten adjon népemre áldást és erőt, hogy nemzetemnek örökélete legyen…
Maga egy romantikus lélekkel, pragmatikusan élő Nő. Háromgyermekes édesanya. Hordozza nemének áldását, örömét, bánatát, kisugárzó érzékenységét, kiválasztottságát. Kell ennél több…
Igaz, távolságtartó, megismerni alig lehet, de nem is ebből él, sikerét saját horizontján méri, amiből nem enged, minőségi, de nem szerény. Álmodni akar egy új világot. Erre képesnek érzi magát, csak össze kell rakni, önmagából bátran merít, reménye van rá, így saját útján célba ér.
Ugye, nem ezt várta tőlem? A valóság szebb ennél, Maga egy soklelkű boszorkány, szerencsére nem az ideálom, magányából kísérteni újra és újra visszajár. Vigyázzon hogy teszi dolgát, mert játszani legközelebb is megtalálom!
„Vége van. A függöny legördült,
Ady: Finita
Komisz darab volt, megbukott,
Hogy maga jobban játszott, mint én?…
…Magának jobb szerep jutott!”
Dr. Vicze Zoltán – Hunhír.info