E fogalmakkal jellemezhetjük, minősíthetjük a hazánkban is megjelenő és akciózó szélsőbaloldali, antifa és anarchista csoportosulásokat, törekvéseket. A posztmodern társadalom, a globális kapitalizmus termékei, a libertáriánusok és a szabadkőművesség – vagy legalábbis a legszélsőségesebb irányzataik – kistestvérét jelentik. Feladatuk a célpontnak tekintett nemzetállam, a nemzeti identitás, a közerkölcs rombolása. Fellépnek a vallási, nemzeti értékek ellen, támogatják a leginkább szélsőséges etnikai, politikai, szexuális kisebbségek céljait, ezeket a túlnyomó többség fölé akarják helyezni. Támogatják a migrációt, ezzel is rombolni akarják az európai civilizációt, nemzeti identitást. Sajnos sok, a sorsával elégedetlen fiatalt tudnak befolyásuk alá vonni, leegyszerűsített, hangzatos jelszavaikkal.
Hazánkban a tavalyi Becsület napja körüli brutális akciók révén váltak ismertté. Alantas, visszataszító viselkedésük messze kimerítette a csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértések tényállását, mikor 7-8 fő rátámadt az általuk célpontnak tekintett, egyedül sétáló személyekre, majd egy egy-két perc alatt brutális sérüléseket okoztak.
Beazonosított tagjaik bíróság elé kerültek. A normális emberek számára érthetetlen módon Németországban, de inkább Olaszországban is vannak támogatóik, akik szemében hősöknek minősülnek e bűnöző magatartást tanúsító személyek.
Itáliában nagy hisztéria követi az olasz Antifa egyik Budapesten vád alá helyezett tagja, Ilaria Salis perét. A milánói tanárnő a gyanú szerint részese volt e brutális akcióknak. Akárcsak az Olaszországban már börtönben lévő, bűncselekményeket elkövetett anarchista vezető, Alfredo Cospito mellett, érte is utcai tüntetések zajlanak.
A legújabb hír, hogy hazánk velencei konzulátusára benyomult pár tucat antifasiszta, azonnali szabadságot követelve a brutális akciókban való részvétellel vádolt nőnek. Azóta Rómában is tüntetnek mellette. Miféle erkölcsi alapállás ez egyértelmű bűncselekmény esetén?
Nos, a fentiekben említett, szélsőbaloldali, anarchista ideológiák forrása jelentős mértékben az 1968-as nyugat-európai diákmozgalmak voltak. Csak jelzésképp, ha Európa hazai védői, és a német szövetségesek nem tartják fel 52 napig Sztálin hadseregét, a szovjet hadsereg „felszabadította” volna egész Nyugat-Európát. Ez esetben ott akkor is az a forgatókönyv érvényesült volna, melyet példaként a keményvonalas lengyel kommunisták alkalmaztak 1968-ban a különféle újbaloldali törekvésekkel szemben.
Egyébként ismételten rögzítsük, a kitörés hősei nem azonosak a pártszolgálatba beszivárgott, és bűncselekményeket is elkövetett lumpen elemekkel.
A Velencében Salis mellett most tüntető fiatal antifasiszták ma lehet, hogy nem is lennének olasz állampolgárok, valószínűleg valamely szláv nyelven beszélnének, ha az Olasz Szociális Köztársaság – RSI áldozatkész és hősies fegyveres erői nem állítják meg a Venezia-Giulia tartományt is elfoglalni, és a kommunista Jugoszláviához csatolni szándékozó titóista erőket. A terület értelmiségi elitje jugoszláv lágerekben, rosszabb esetekben a foibákban (karsztos szakadékok) végezte volna Isztriához, Fiuméhez hasonlóan.
Talán csak az általános ismeretek bővítése, a tisztánlátás céljából lapozzuk vissza a történelmet, mutatunk néhány képet a jugoszláv-olasz kommunista partizánok ellen harcoló olasz egységekről.
Úgy tűnik, a feledés, a manipuláció a reális történelemképet, értékelést elnyomva teret ad a szélsőséges, romboló eszméknek, törekvéseknek, melyeknek gátat kell vetni.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
