Mármint a magyar kormányfő, hogy Kárpátalja ősi magyar föld. A korábbi hetekben jelentős vita bontakozott ki a tekintetben, hogy elhangzott-e az említett kijelentés, avagy nem.
A kijelentés állítólag tényleg elhangzott egy kormányfői interjú részeként, azonnali vitákat váltva ki. A kormányzati illetékesek cáfolatával szemben egy Benyó Rita nevű újságíró pejoratív megközelítésű álláspontja szerint valóban elhangzott.
Az érintett publicista behatárolhatóan a Soros-holdudvar, a CEU szellemi köreihez köthető, de ettől függetlenül még inkább morálisan vitatható sajtó-megnyilvánulás részéről az, hogy azonnal le akarja csapni az ő értelmezésük szerint lecsapható labdát. Mindenféle átgondolás, mérlegelés nélkül.
Ugyanis miért ne jelenthetné ki ezt a magyar kormányfő, vagy bárki, akinek van valamiféle fogékonysága és elkötelezettsége az 1100 éves magyar múlt, államiság, kultúra irányában és történetesen nem akarja kiszolgálni a nemzeti kultúrákat lerombolni szándékozó nyugat-európai szabadkőművesek és a velük összhangba került ukrán soviniszták történetpolitikai elveit.
Térjünk talán rá röviden az említett kijelentés valóságtartalmára. Kárpátalja a 890-es évektől a csehszlovák két évtizedet (1919-39) leszámítva ténylegesen a magyar államiság és a kultúra fontos részét, területét képezte. Itt csak vázlatosan, pár mozzanatot érintve tudjuk érzékeltetni e folyamatot.
Honfoglaló őseink a Vereckei-hágón áthatolva Árpád fejedelem vezetésével a mai Ungvár mellett győzték le Anonymus tudósítása szerint az itt uralkodó Laborc fejedelmet, majd várakat, városokat teremtettek.
A térség a magyar középkor folyamán erős bástyát jelentett a keletről támadó nomád népekkel szemben. Igazi jelentőséget a XVII. és a XVIII. században kapott, innen indultak ki a magyarság a Habsburg-önkényuralom ellen vívott rendi-függetlenségi, a nemzeti függetlenségért és a vallásszabadságért folytatott küzdelmei. Bocskai István, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György, Apafi Mihály hadai erre indultak a királyi Magyarország felvidéki területei felé. Thököly Imre e tájon hozta létre Felvidéki fejedelemségét, mely bár török hűbéres állam volt (Orta Magyar), de fontos szerepet töltött be a rendi- és vallásszabadságért vívott küzdelemben. Veresége után itt védte 1682-85 között a munkácsi várat Zrínyi Ilona. Ahogy Petőfi írta: „Itt tűzé föl piros zászlaját a Szabadságnak Zrínyi Ilona?”
Szintén e tájon kezdődtek el 1703 április-május-júniusában az Esze Tamás és Kis Albert vezette korai kuruc felkelések. Bár északkelet-Magyarország területeit a gúnyhatár szétvágta, de a terület mondhatni szervesen összefügg. Az említett kuruc vezérek itt, Vári, Tarpa és Beregszász piacain tűzték ki II. Rákóczi Ferenc Cum Deo pro Patria et Libertate feliratú lobogóit, majd a Vereckei-hágón át júniusban ő is hazatért és a mozgalom élére állt.
A táj tele van a Rákóczi-kor emlékeivel, Huszt református templomában nyugszik az első magyar költőnő. Az evangélikus Petrőczy Kata Szidónia (1658-1708) Pekry Lőrinc kuruc generális felesége volt.
A munkácsi vár 1849 nyarán, még Világos után is kitartott, pár hét múlva adta meg magát.
Az 1890-es évtized folyamán gazdasági és szociális problémák jelentek meg a tájegység hegyvidéki területein. Egyrészt a Schönborn-hitbizomány gazdálkodása, másrészt pedig a Galíciából beáramlott zsidók egy részének viselkedése (uzsora, kocsmáztatás) roncsoló hatást fejtettek ki az itt élő főleg ruszin lakosság életfeltételeire. A zsidók más csoportjai viszont másképp viselkedtek, a csehszlovák uralom alatt civilizált, szociális attitűdöt és magyar elkötelezettséget vettek fel. Az utóbbi tényről a kecskeméti véradó állomás idős vezetőjétől, a Kárpátaljáról átköltözött Takács főorvos úrtól hallottam.
Az 1890-es évtizedben a magyar kormány Darányi Ignác földművelési miniszter irányításával akciót indított a hegyvidéki területek talpra állítására. Az ír származású, a ruszinok által ma is tisztelt Egán Ede (1851-1901) kormánybiztos tevékenysége (parcellázás, gyümölcsfa-, vetőmagkiosztás) jelentős eredményeket hozott.
1919-től a Csehszlovák Köztársasághoz került, 1938 november 2-án, az I. bécsi döntés révén déli része visszatért hazánkhoz, a csehszlovák állam széthullásakor, 1939. március 14-17. között a Magyar Királyi Honvédség egységei felszabadították a területet. Az 1939-ben megjelent Magyar katonai zseb-lexikon szerzői kiadványukat: „A Kárpátalján elesett hőseink örök és dicső emlékének” szentelték.
Mellékesen megjegyezhetjük, a tájegység ruszin többségű lakossága is Magyarország felé orientálódott Andrej Bródy, a csehszlovák államon belüli autonómia kormányfője vezetésével. Auguszt Volosin ruszin államfő és Julian Révai kormányfő államalapítási kísérlete csak pár óráig tartott 1939. március 15-én.
1939 szeptemberében e területen keresztül menekült 150.000 lengyel állampolgár (katonák, civilek, köztük mintegy 30.000 zsidó) hazánkba, akiket a Teleki-kormány emberségesen fogadott. Itt csak érintőlegesen kérdezhetnénk meg a „magyar revizionizmust” bíráló lengyel Pawel Kowel képviselőtől, ha e terület akkor nem Magyarország – melyet akkor még a francia diplomácia is nyugtázott – hol menekülhetett volna be hazánkba az említett 150.000 fő. Befogadásukról a 2000-es évek közepén nagy elismeréssel beszélt Visnievski akkori lengyel nagykövet is.
Szintén csak érintőlegesen – bármennyire tisztelhetjük is a Pilsudski-Mosciski rendszert – részben igazat adhatunk a Magyar Honvédség parancsnokának, mikor 1939 szeptemberét, mint lokális konfliktust említette. A német agresszió kiváltásának részbeni oka a nagyon korlátozott német igények (Danzig visszatérése, a korridor feletti autópályaépítés) elutasítása volt, Németország nem is igényelte a verseilles-i béke által elszakított területei egészét. Egyébként Lengyelország összeomlásában a nyugati hatalmakra is felelősség hárult. Az 1939 májusában a francia és lengyel vezérkari főnökök által megkötött Gamelin-Kasprzycki egyezmény francia támogatást ígért, a lengyel vezérkar támadó hadműveleteket tervezett.(Ránki György: A második világháború története, Bp. Gondolat 1976. 8.)
Bár 1939-ben a magyar kormány ígéretei ellenére sajnos nem hozott létre ruszin autonómiát, ennek ellenére a Horthy-rendszert képviselő Kozma Miklós kormányzói biztos elérte a területen a teljes kétnyelvűséget, a honvédségen belül is hivatalossá tették csapatnyelvként a ruszin nyelvet és a ruszin himnuszt. E kérdésekkel korábban foglalkoztunk a Hunhíren.
Attól függetlenül, hogy a gúnyhatár elszakított szervesen összefüggő magyar területeket, ma Magyarország nem tudja és nem is szándékozik a határt megváltoztatni. Ugyanakkor elvárja a magyar kisebbség és kultúra védelmét, és joggal nyilvánítja a tájegységet múltja elszakíthatatlan részének.
Ezért nem szerencsés a velünk ellenséges soviniszták és szabadkőművesek szempontjai szerint a történelmi és kulturális „cancel culture”.
Károlyfalvi József – Hunhír.info