Találtam két régi levelet… Mindkettőt megboldogult apám írta. Az elsőt életében, szerelemből, a másodikat halála után, általam…
Mindkettő Édesanyámhoz szól. Az elsőben Apám a kezét kéri meg, a másodikban születésnapján köszönti, mintha ő is élne: egyik kezében bor és virág, a másikban az írás, amelyek jó ízlése szerint elválaszthatatlanok voltak egymástól.
Azt mondják, akik elmentek, azoknak a hangját veszítjük el leghamarabb… Igaz lehet, de a belső hang az más, az kitörölhetetlen, az megmásíthatatlan. Az bennünk él, formál, alakít és leginkább kötelez. Arra, amit mi még megtehetünk… Így próbáltam újfent szóra bírni Apámat, és a két levelet büszke fejfájára tűzöm és Nektek is ajánlom.
Az első levél:
„Ugye eljössz hozzám!
Ugye eljössz hozzám! Rózsákkal szórom be az utad,
Érző szívem leterítem, hogy meg ne üsd magad…
Kezembe fogom hófehér kezed… Mesélek tündérszép mesét…
Hogyan, hogy a hold csókolja arcod… S ezüstözze Rád fényes köntösét…
Elviszlek emléktavakra… Ott ring majd élet csónakunk…
Csodára várunk, szent csodára… Míg kipirul lázas ajakunk.
S az évek múlásán, – halkan… Elhull a sok virágszirom,
Mi élünk megbékélve… Míg eltemet a vég! A tarka virágos ravatalon…
Mi újból álmodunk egy még szebb életet…
Ugye eljössz hozzám!
Lengyel, 1957. április 6.
Józsi”
És a második:
„Ím újra eljöttem Hozzád… Rózsákkal hintettem egykor az utad,
Átölelve fogtam kezed, hogy meg ne üsd magad…
Kati!
Nehezen kezdem az írást… Legelőbb: Jó Isten éltessen sokáig! Őszintén gratulálok… Büszke vagyok Rád és magamra is, hogy minden adott ezekben a napokban.
Hetven év – negyvennyolc év, személyedben milyen szépen sok, és kettőnknek mily szomorúan kevés…
Váralja, Lengyel, Mórágy és Siófok, sok-sok küzdés, munka, gyerekek… Félelmek, fájdalmak, örömök. Meríthettünk mindenből érdemünk szerint. Én jártam elől, mégis Te vezettél. Önzőnek tűntem, mégis mindig Rád tekintettem. Fontos voltál, a legfontosabb. Ezt tudtad tőlem, hisz ez nem volt titok…
Margit-sziget. Az esti Budapest, a mecseki csavargások, a siófoki kaland…, s minden más megérte. München, Barcelona, Párizs – öröm, hogy én mutathattam meg Neked. Kezdhetnénk holnap elölről. Amit másként tennék? Többet adnék magamból Neked, abból az elrejtett békésből, amit szerettél bennem. Amire mindig is vágytál…
A gyerekek? Adtak jót is, mást is… Azért az előbbiből talán többet. A rosszért Te meg úgyis könnyen megbocsátasz. Volt példám nekem is belőle.
Így tovább, Katikám! Nincs mitől tarts, higgy, remélj és szeress!
Siófok, 2006. november 17.
Józsi”
Dr. Vicze Zoltán – Hunhír.info