Mindenki számára építő és felemelő érzéseket, jövőképet közvetíthet a katolikus egyházfő magyarországi látogatása. Beszédei, találkozásai, miséje kapcsán elhangzott gondolatait érdemes összevetni korábbi megnyilvánulásaival, üzeneteivel is.
Tény, hogy veszélyes dolog lehet, ha a különféle politikai törekvések, elvek teológiai körítést kapnak.
A budapesti látogatások lényegében tiszta evangéliumi értékeket, érzéseket közvetítettek. Minden bizonnyal a leginkább krisztusi üzenet az volt, hogy a Szentatya kereste és megtalálta a kapcsolatot a társadalom perifériára szorult, elesett rétegeivel: hajléktalanokkal, hátrányos helyzetű emberekkel találkozott, biztató evangéliumi szavakkal erősítette őket. Minden bizonnyal az evangélium parancsát követte, mikor az elesett, vagy a tévútra jutott emberek arcán is Krisztus tekintetét kereste.
Kétségtelen, hogy megértéssel kell fordulnia a migránsok irányába is, ugyanakkor bizonyára tudatában van az Európa fehér-nemzetállami és keresztény mivoltát a migráció révén felszámolni tervező Kalergi-tervnek. A két szempont közötti igazság megtalálása nagyon nehéz kérdés, sok tekintetben ezen múlik Európa keresztény és nemzetállami jövője.
Mindenképp óriási érték a béke hangsúlyozása, a „háború szólistái” elmarasztalása. Szintén pozitív, egészséges üzenet a különféle gender-ideológiák Szentírás szellemében történő elutasítása.
A jelenlegi látogatás lényegében nem vetett fel semmiféle élesebb teológiai, vagy ideológiai konfliktust. Az elhangzott kifejezéseket minden irányzat igyekezett a saját elvei alátámasztásaként értelmezni. Konkrétan nem beazonosítható módon hangzott el a kritika a populizmus, és a fellángoló nacionalizmus irányába.
A Szentatya korábbi szerepe, megnyilvánulásai azonban bizonyos értelmezési és politikai viták tárgyát is képezték. Ezeket a hazai hivatalos, ellenzéki sajtó és politika általában megkerülte. Ebbe még az egyházi sajtó egy részét is beleérthetjük. Kezdjük talán a populizmussal. E jelzővel illették Latin-Amerika az 1930-as évektől a 60-as évekig terjedő harmadikutas, részben katolikus ihletettségű, gazdasági értelemben nacionalista, társadalompolitikájukban pedig szociális indíttatású rendszereit. Ilyen rendszereket fémjeleztek Brazíliában Getulio Vargas (1882-1954), German Busch (1903-1939) Bolíviában, Lazaro Cardenas (1895-1970) Mexicóban és Juan Domingo Peron (1895-1974) Argentínában. Talán e rendszer volt a legmarkánsabb, a társadalmi igazságosság érvényre juttatása, mint célkitűzés miatt justicializmusnak nevezték. A peronizmus alatt volt Jorge Mario Bergoglio fiatal.
Ismételten, problematikus, ha bizonyos politikai törekvések teológiai arculatot kapnak. Erre esetleg egy-két példa kapcsán érdemes kitérni. 2013 márciusában az argentin Clarin című lap:
Milagro argentino: un peronista en el Trono de San Pedro, vagyis Argentin csoda: egy peronista Szent Péter Trónján című írásban üdvözölte megválasztását. A lap főszerkesztője, Ricardo Roa kétségtelen tényként ismerteti: Jorge Mario Bergoglio a húszas éveiben Guardia de Hierro, Vasgárda nevű peronista ifjúsági szervezet tagja volt. Megjegyzendő, hogy e szervezet kizárólag politikai területen működő, integratív jobboldali ifjúsági szervezet volt. ű Ima a Szűzanya előtt. Sokan szeretnék Evita boldoggá avatását
Semmi köze sincs tehát a két világháború közötti Romániában működő, Corneliu Zelea Codreanu (1899-1938), majd a Horia Sima (1906-1993) vezette Vasgárdához (Garda de Fier) mely a Szent Mihály Arkangyal Szövetségéből alakult ki.
Az említett argentin ifjúsági szervezet tehát politikai szerepet töltött be a peronizmus nemzeti és szociális törekvései támogatásában, tehát csak pozitív példaként említhető. Peron elnök hitvese, Evita Peron (1919-1952) mint szociális miniszter számos programot indított el a legszegényebb rétegek felemelésére. Csak zárójelben, a brazil Vargas elnök az alkotmányba iktatta az állam szociális reformer szerepét. Tehát a populizmus ilyen értelmezése legfeljebb a sértett és előjogaikat vesztő polgári, konzervatív-liberális és komprádor elitek ellenérzéseit válhatta ki. E gondolkodás csapódhat le a tragikusan rövid életű first lady életéről 1996-ban készült filmben.
Ha kicsit rátérünk a fellángoló nacionalizmusra, nyugodtan kimondhatjuk, tüze még nem aludt ki. Természetesen nem a magyarok önvédő nacionalizmusáról van szó, hanem példaként a keleti szomszédunkban is tapasztalható bizonyos megnyilvánulásokról.
Minden bizonnyal valamiféle politikai kompromisszum eredménye volt a Szentatya 2019 júniusi romániai látogatása alkalmából a balázsfalvi Szabadság mezején lezajlott szertartás. Ott, ahol 1848 május 15-én a nacionalista vezetők kihirdették a magyar forradalommal szemben a román autonómiát, sor került néhány a kommunizmus által üldözött, román görög katolikus egyházi vezető boldoggá avatására. Köztük volt Iuliu Hossu (1885-1970) püspök, aki 1918 december 1-jén Gyulafehérváron felolvasta a minden jogszerűséget nélkülöző határozatot Erdély, Bánát és Románia egyesítéséről. Természetesen – akárcsak 1848-49-ben – ekkor is elszabadult a magyarellenes terror a Román Királyi Hadsereg támadó és a magyar kommün, a Magyar Vörös Hadsereg védekező háborúja során. Tehát, ha áttételesen is a romániai kommunisták által később bebörtönzött Hossu püspök kapcsolható az ekkor Erdélyben és Bánátban elszabadult terrorhoz.
Istennek hála, a Szentatya mostani magyarországi látogatása nem tartalmazott szinte semmiféle konkrét ideológiai, vagy történetpolitikai utalást. Ellenben a béke, az alázat, az emberi méltóság, a szeretet, a szolidaritás keresztény elvei üzenetei révén segít a keresztény európai civilizáció, ezáltal mindannyiunk előrelépésében. Mindezért köszönetet mondhatunk.
Károlyfalvi József – Hunhír.info