és nem a Szentföldön! Megérkezésem után egyik távolabbi barátom megkérdezte, hogy milyen volt az utazásom, sokat láttam-e, és a kitűzött célokat elértem-e. Válaszom nem volt kielégítő, talán Nektek, mivel közelebb vagytok hozzám, mégis megfelel…
Az utazásom nehéz, intenzív volt, mondhatni zsúfolt, az utam könnyű. Kevesebbet láttam, mint gondolnád, – feleltem, mégis többet hoztam, mint vittem. A célt nem értem el, de nem is kerestem. Önző voltam, a telefonomat otthon hagytam, fényképet nem készítettem, csak filmeztem befelé, magamnak, kissé hunyorgó fátyolos szemmel, meghatódva, hogy ott lehettem…
Láthattam a nagy vizeket, a Genezáreti tavat, a Jordánt, a “halott” tengert és a Földközit. A Szent helyeket, hegyeket és barlangokat… Így a galileai Tábor-hegyet, amelyen Jézus megdicsőülését olvashattuk Márk írásában. /Mk.9,2/ A befalazott hármas boltíves kaput Jeruzsálemben, amelyről bebizonyosodott, hogy azonos a Templom-hegy egykori bejáratával, amelyen át Jézus is belépett a térbe, mielőtt megtisztította a Templomot… Megéltük a Nyolc Boldogságot a prédikációban… Ott voltunk az Olajfák hegyén található Getszemáni nevű majorban, illetve kertben, ahol Jézus visszavonult és imájában alávetette magát a Mennyei Atya akaratának /Mk.14,32-42/ , majd álltunk azon a helyen, ahol elárulták és letartóztatták… Eljutottunk a Via Dolorosán a Golgotára és a Szent Sírhoz…
Az idők során bár sok mindent változásában lát az ember, de a biblikus táj megmaradt, a természet nem hazudik, csak az ember. Templom a templomban, felekezet a másik felekezet fogságában, vallásháborúk, mint történelem érdekes, de önmagukban egymásra épülve sem adták vissza az egyszerű múltat . Mindebből, ahol Jézus lába a földet érte, az a Szent nekem.
Testvérekkel mentem közösségben Krisztussal, s mint kezdtem, úton voltunk és nem utazáson. Idegenvezetőt nem kértünk. Aki az utat megmutatta nekünk, olyan vezetőnk volt, több is, igaz keresztény, egyetemi oktató, léleknek tanár. Az igével léptünk stációról stációra tovább, és ha elhalkult az írás, nem maradt el a belső hang, lépésről lépésre szólt konokul: Jézus, Krisztus… Jézus, Krisztus… Ebből is tudtuk, hogy érte jöttünk, őt keressük… A Szent helyek mindig hangosak, a csendet csak befelé fordulva lehet megtalálni. Ilyenkor jó egyedül lenni, magányosan megüresedni, terheket letenni, hogy semmi, de semmi ne vonja el figyelmed arról, amit keresel, ami igazán fontos lenne, ha megtalálnád…
Ha a lényegről számvetést adnék, azt mondhatom, felejthetetlen volt ez a néhány nap. Új forrás, amelyre, ha hosszabb idő elmúltával majd visszagondolok, olyan erőt kapok, amelyből tudhatom, hogy az én Megváltóm él /Jób 19,25/. Talán ez a legszebb mondat, mit ember gondolt és kimondott, fölsejlik benne a kereszt, és elülnek benne a földi dolgok…
Én mivel szolgáltam? Perlekedtem Jézusért Poncius Pilátussal és a zsidókkal. Ki a felelős Jézus kereszthaláláért? De a részleteket a húsvéti írásom [1] már tartalmazta, abban is oda jutottam el, hogy végül minden úgy történt, ahogy meg volt írva…
Hogy mit hoztam haza? Talán azt a tanulságot, hogy a léleknek nehéz az iskolája. Mert mennél közelebb jutunk Istenhez, annál jobban láthatjuk testünk gyengeségét, és mégis vágyunk az újrakezdésre, a szeretet kegyelmére, így gyógyuló lelkünkkel és erősödő hitünkkel ajánljuk fel a Mindenhatónak, hogy rendelkezzen velünk. Egyszerűen mondva: Istenem, Tied vagyok, tegyél velem belátásod szerint!
Jézus földjén, Bethesda tavának gyógyfürdőjében Krisztus születése után mintegy 30 évvel az ige így szólt: “Jézus azt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat és járj! És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát és járt. Aznap pedig szombat volt…”
A megtalált jánosi ige /5,8-9./ ugyanott, 2023. április 22-én újfent megszólalt és gyógyított…
Dr. Vicze Zoltán – Hunhír.info