A fellelhető forrásokat, tényeket, a vallást és a jogot, valamint a római és a zsidó történelmet alapul véve az alábbi írás egy semleges, elfogulatlan, tárgyilagos elénktárása Jézus perének és keresztre feszítésének. Mi volt a vád, mik a vélt bizonyítékok, mi a hivatkozási alap és mi a motiváció? Mihez volt joga a rómaiaknak, mihez a zsidóknak? Milyen politikai eszközökhöz és a mai korban is meglévő manipulatív módszerekhez nyúltak a vádlók az eljárás lefolytatásakor? Zsarolás? Nyilvánosság ereje? Tömegpszichózis? Széles a tárház napjainkban is.
Tény: A zsidók Poncius Pilátus júdeai prokurátorsága alatt a mózesi törvények keretében bűnvádi eljárást indítottak Jézus ellen, akit a helytartó egy új eljárásban kihallgatott, majd kereszthalálra ítélt.
Motiváció: A zsidó főpapság politikai érdeke az volt, hogy a megszálló rómaiakkal a jó viszony fennmaradjon és Jézus fellépése ezt a status quot fenyegette. J.Flavius a zsidók történetéről szóló munkájában beszámolt arról, hogy a különböző messiási mozgalmakra a rómaiak minden esetben véres megtorlással válaszoltak. Ezzel hozható összefüggésbe Kajafás főpap kijelentése is:
„Jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.”
(Jn.11.50)
Feljelentés: Júdás árulása, amely azonnali intézkedést vont maga után.
Letartóztatás: zsidó hatóság rendelte el és foganatosította (szinoptikus evangéliumok). János a cohors említésével a római katonákra is utal tévesen, mert kizárja a római közreműködést az a tény, hogy Jézust Annás házába kísérték. János vélhetően a templomőrségről írt, kinek vezetője Jonatán, Annás fia későbbi főpap volt. Jn.18.35. maga is ezt erősíti Pilátus szavaival:
„Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: mit tettél?”
A letartóztatás jogcíme a szökés, elrejtőzés veszélye volt. Jézus elhagyta Jeruzsálemet, az Olajfák hegyén, a Gecsemáné-kertben tartózkodott.
Az előzetes nyomozati, vizsgálati szakasz
Nyilvános vizsgálat Annás házában volt, aki a zsidó közösség feje. Jézus megtagadta Annás kérdésére a választ „Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. (Jn.18.20-21) Jézus eljárásjogi alapigazságot mond ki: bizonyítani a vád köteles… ”Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, ha pedig jót mondtam, miért ütsz meg?” Zseniális válasz. Jézus ismerte a törvényt, annak megszegését szóvá teszi, és ezzel a tettleges szolgát tanúnak nevezte meg.
A jelenlévők Annás házában felismerték Péter galileai származását: „Bizony közülük való vagy te is, hiszen a kiejtésed is árulkodik rólad. (Mt.26.23) Megjegyzem, Galilea a zelóták, a lázadók hazája, itt működött a legtöbb vándorprédikátor, gyógyító és csodatevő. Lényeges különbségek vannak a júdeai és a galileai nyelvben, és az ünnepi szokások között.
A tárgyalás a Szanhedrin előtt
Annás a Niszán hó 12. napján a Szanhedrin elé vitette Jézust, ahol Kajafás főpap volt a főbíró.
A Jézus elleni vád a
hamis prófétaság és istenkáromlás volt. Előbbire „Romboljátok le a templomot és három nap alatt felépítem (Jn.2,19.), utóbbi vádra az „Én és az Atya egyek vagyunk” (Jn.10,30) volt a bizonyíték.
Máté és Márk beszámolója alapján több hamis tanú jelentkezett, vallomásaik nem voltak egybehangzóak.
Kajafás odaszólt Jézusnak „Semmit nem felelsz arra, amit ellened vallanak?” Jézus erre hallgatott.
Mire Kajafás „az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten fia” (Mt.26,63) Kajafás ezzel esküre kényszerítette Jézust. „Te mondtad” és Kajafás az istenkáromlásra megszaggatta ruháit, „ Mi szükségünk van még tanúkra?” Ez tettenérés és beismerő vallomás. De a Szanhedrin halálos ítéletet nem hozhatott, ezért a zsidók új eljárást kezdeményeztek új váddal a római magisztrátusnál.
Pilátus előtt az új vád a lázítás és az adófizetés megtagadása lett (Lk.23,1), mert a rómaiakat a zsidók vallási törvénye nem érdekelte.
Pilátus kérdő formában közölte Jézussal az ellene felhozott vádat. “Te vagy a zsidók királya?” (Jn18,33)
“Te mondod, hogy király vagyok – felelte Jézus –, s azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról. (Jn 18,34) Pilátus olyan álmodozó bölcsnek tartotta Jézust, aki nem fenyegeti Júdea békéjét.
Pilátus saját hatáskörét vizsgálva visszautalta a helyi zsidó hatóságnak az ügyet. Így került Heródes Antipász elé Jézus ügye. A jog szerint ugyanis bűnelkövetőt a lakhelyén, ez az ún. forum domicilii, vagy az elkövetés helyén (forum delicti) lehet elítélni.
Heródes hosszan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki… Heródes kigúnyolta, fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. Tény, hogy Heródes illetékessége megvolt ugyan, de a halálos ítélet meghozatalára nem volt hatásköre.
Pilátus eljárási szempontból korrekt, nem volt prekoncepciója és nem prejudikált. Tovább folytatta Jézus kihallgatását és a bizonyítékok beszerzését. Ám nyilvános tárgyaláson a rendelkezésre álló adatok alapján nem találta bűnösnek Jézust. Pilátus összegyűjtötte a főpapokat és a népet, szólt nekik, “én előttetek meghallgattam őt, de semmi vétket nem találtam ebben az emberben, amiket felhoztatok őellene, megfenyítem, és elbocsátom..…” (Lk. 23.13-15)
Pilátus zavarosnak és megalapozatlannak tartotta a zsidók érveit. A perrend szerint a vádlotthoz fordult, aki különösképpen nem védekezett. Pilátus ekkor döntésképtelen volt, de a zsidóknál több jogérzettel többszörösen is kijelentette, hogy Jézust nem látja bűnösnek. (Lk.23,4, Lk 23.14, Lk 23.22., Jn.18.38, Jn.19.4, Jn.19.16.)
Pilátusnak mentőötlete támadt, arra gondolt, ha keményen megostoroztatja Jézust, az kielégíti a tömeg vérszomját és elengedheti a vádlottat. A brutális korbácsolást követi az ismert Ecce Homo jelenet. (Jn.19,15) A megalázott, kigúnyolt, véres Jézust kiviszi a tömeg elé. De a csőcselék befolyásolása működött és lázadással fenyegetett. “Keresztre vele, keresztre vele” – kiáltották. Pilátus fel akarta menteni Jézust, s amikor ezt a zsidók megsejtették, nyomban megzsarolták. A Szanhedrin küldöttsége kiáltozni kezdett: “Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja, aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (Jn.19.12)
Ez kőkemény politikai zsarolás volt, amellyel a korábban megkapott amicus Caesaris címet vitatták el Pilátustól, és közvetlenül feljelentésükkel megfenyegették. A renunciation amicitiae (barátság megvonása) Augustus kora óta bevett gyakorlat volt, aki kiesett az uralkodó kegyéből, felségárulási per alapján szigorú ítéletre számíthatott.
Ezzel a zsidó főtanács Pilátust letérítette a jog útjáról, aki itt koncepciós eljárásra váltott. „Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé és bírói székébe ült…” (Jn.19,13) És meghozta a halálos ítéletet. Még felajánlotta a kegyelmet, amellyel a nép nem élt: inkább a gyilkos Barabást választotta. Miután Pilátus megostoroztatta Jézust, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék (Mk.15,15)
A zsidók előtti eljárás politikai okból indult, mert a zsidó hatóságok megrettentek Jézus fellépésétől. Nem a bűncselekmény volt az ok, hanem a büntetés volt a cél. Ezt hamis tanúk felhasználásával és testi fenyítéssel kívánták elérni a formailag törvényes keretek között lefolytatott eljárásban. A vád a hamis prófétaság és az istenkáromlás bizonyítatlan maradt, de a tömeg hangolására alkalmas volt. “Vére rajtunk és fiainkon.” (Mt 27,24-,25) A Szanhedrin a méltányos eljárásra vonatkozó kötelezettségét megsértette, nem érvényesült az ártatlanság vélelme.
Pilátus a jog keretei között kívánt eljárni, ugyanakkor az agresszív nyomásra a bűnösség bizonyítottsága nélkül hozott terhelő ítéletet. Materiálisan ő a felelős Jézus haláláért, mert a katonák az ő parancsát hajtották végre.
A felelősség jelentősebb részében a zsidó papságra és a tömegre esik, mert a háttérből, cselszövéssel, különböző megalapozatlan vádakkal és végül zsarolással elérték, hogy Pilátus ne tehessen mást, mint az ő akaratuk teljesítését.
A zsidó és római jog vizsgálata után azt mondhatjuk, minden úgy történt, ahogyan meg volt írva…
Dr. Vicze Zoltán – Hunhír.info