A Nyugatnak új energiaforrásokat kell találnia, hogy megfékezze az emelkedő olajárakat. Az OPEC azonban Oroszország oldalán áll. Ez a helyzet Izraelnek és Törökországnak „esélyt” adhat az európai földgázpiacra való bejutásra. De hogyan fog reagálni Oroszország és Irán?
Az ukrajnai háború következményei időközben már egyértelműen érezhetőek a Közel-Keleten. Az orosz olaj- és gázszállítások alternatíváinak kétségbeesett keresése arra kényszerítette különösen a térség olajtermelőit, hogy ebben a konfliktusban állást foglaljanak. Joe Biden amerikai elnök már korábban hiába követelte, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek (EAE) termeljen több olajat, így téve az orosz olaj bojkottját egyáltalán realitássá. Boris Johnson brit miniszterelnök március közepén az Öböl-menti országokba utazott, hogy meggyőzze őket az olajtermelés növeléséről. Rijádi és abu-dzabi útját azonban kézzel fogható eredmény nélkül fejezte be.
Az OPEC-kartell vezető tagjaként Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek jelenleg az egyedüli két olajtermelő, amelyek jelentős szabad kapacitással rendelkeznek. Elméletben képesek lennének stabilizálni a piacot a Nyugat kívánságainak megfelelően – ellentétben például Irakkal, amely a kapacitásai határán van.
Az OPEC azonban már Oroszország mellé állt. A szövetség tartja magát ahhoz a tervéhez, hogy fokozatosan növeli az olajkitermelést, ahogyan azt a COVID-19 válság miatti zárlatok idején is tette. Abban az időben a kereslet összeomlása miatt a termelést jelentősen visszafogták. Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia betű szerint ragaszkodni kíván az OPEC+ termelési kvótákhoz. Ebbe a körbe tartozik Oroszország is. Az OPEC számára az Oroszországgal való szövetség mindenekelőtt azért fontos, hogy ezáltalaz OPEC ellenőrzése alatt tartsa az árakat és stabil bevételeket garantáljon.
Eközben a jemeni konfliktus az ukrajnai háború nyomán globális dimenziót is öltött, mivel a Nyugat az Öböl-menti országok olajtermelésének növelését követeli az orosz energiától való függőség csökkentése érdekében. A jemeni Ansarollah (Huthik) a közelmúltban fokozta megtorló támadásait a szaúd-arábiai és az EAE-ben található olajkitermelő létesítmények ellen. Szaúd-Arábia nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy az Aramco elleni huthi támadások miatt már nem tudja szavatolni a zavartalan energiabiztonságot.
Az Öböl-menti államok régóta az USA-tól cserben hagyva érzik magukat, mivel a jemeni konfliktusba való beavatkozásukhoz nagyobb támogatást vártak volna a Nyugattól. Szaúd-Arábiának jelenleg más prioritásai vannak, nevezetesen az iráni befolyás elleni küzdelem a régióban. Az Iránnal kötött nukleáris megállapodás felújításáról szóló bécsi tárgyalások közel állnak az áttöréshez. Az Egyesült Államok hirtelen tőle szokatlanul konstruktívan együttműködik az irániakkal, mivel az Oroszország elleni kemény szankciókat követően az emelkedő olajárak stabilizálására törekszik. Szaúd-Arábia szemében Oroszország nem csak potenciális fegyverszállító, hanem az egyetlen nagy ország, amely nyomást gyakorolhat Iránra. Az Öböl menti államok számára az USA már nem megbízható támasz, különösen miután fokozatosan kivonja csapatait a térségből, hogy a Kínával és Oroszországgal való globális rivalizálásra összpontosítson. Más szóval, az USA kivonulása a térségből olyan légkört teremtett Amerika szövetségesei számára, amelyben számos régi meggyőződés megrendült. Ebben a helyzetben az Öböl-menti államok nem akarták vállalni a kockázatot, hogy a Nyugat hegemón törekvéseinek támogatóivá váljanak az ukrajnai konfliktusban.
Törökország már korábban kijelentette, hogy nem kíván csatlakozni az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz. Az ország közvetítő szerepet vállalt az ukrajnai háborúban Izrael mellett. Oroszország fontos gáz- és olajszállító. Törökország a búzaimportjának kétharmadát is onnan szerzi be. Mindazonáltal a Nyugat Törökországban látja a közeljövő alternatíváját, hogy Európa olaj- és gázközpontjává váljon, és így Oroszország helyébe lépjen. Erre a következtetésre jutott a Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) elemzése is. „Az izraeli-török energetikai együttműködés most már egyre reálisabbá válik”, Törökország energetikai csomópontként pozícionálhatja magát – írja a lap. Az energiaárak globális emelkedése az orosz szankciók miatt „lehetőséget” adhat Izraelnek arra is, hogy földgázt szállítson Európába.
Izrael már ellátja Jordániát és Egyiptomot gázzal, valamint tervben van egy tenger alatti vezeték, amely az izraeli vizektől Cipruson keresztül közvetlenül Európába szállítaná a földgázt. Az úgynevezett „EastMed gázvezeték” terveinek azonban a Biden-kormányzat már régen megvonta a támogatását – még az ukrajnai háború kitörése előtt.
Egy Izraelből Törökországba vezető csővezeték rövidebb alternatíva lenne, de ez eddig politikai okokból nem volt megvalósítható. A Közel-Keleten címlapokra került egy március eleji iráni rakétatámadás Erbíl ellen, amely megsemmisített egy villát az iraki kurd régióban. Számos spekuláció keringett arról, hogy Irán miért vette célba a villát. A hét elején a Reuters arról számolt be, hogy a közelmúltban titkos megbeszéléseket folytattak amerikai és izraeli tisztviselők Erbilben, hogy megvitassák Irak Törökországon keresztül Európába irányuló földgázszállításait. Irán nyilvánvalóan nem tolerálja az iraki autonóm kurd kormány gázkitermelését. A gázexportterv többek között veszélyeztetheti Irán helyét Irak és Törökország fő gázszállítójaként, miközben gazdasága továbbra is szenved a nemzetközi szankciók miatt.
Az olajár emelkedése napjainkban a hetvenes évek közepén kialakult helyzetre emlékeztet, amikor az OPEC-országok a Jom Kippur háború elleni tiltakozásul leszorították a kitermelést, és az árak soha nem látott magasságokba szöktek. Az ukrajnai háború kitörése óta a világ az energiaforrásokért folytatott globális küzdelemben találta magát, amely meghatározhatja az ukrajnai háború menetét és kimenetelét. A Közel-Kelet ismét a figyelem középpontjába került, mivel ebben a régióban jelentős kapacitás-tartalékokkal rendelkező olajtermelők vannak.
Az RT elemzői rovatából,
Seyed Alireza Mousavi
Hunhír.info