A választások közeledtével egyre élesebb formát vesz az ideológiai-történetpolitikai polémia. Ennek része a jelképek háborúja is, vagy a különböző politikai irányzatokhoz tartozó politikusok, az újságírók, az ellenfelek egyes mozdulatait elemző, vagy kijelentéseit szemantikai értelemben (jelentéstanilag) kicsavaró és félreértelmező megnyilvánulásai. Szolgáljon e rövid írás magyarázatként, pontosításként a kérdésben.
Az utóbbi hetekben támadási alapot jelentett, majd lemondást eredményezett egy fiatal politikus, alpolgármester nemzetiszocialista karlendítése. Talán először járjuk körbe e mozdulatot.
A nemzetiszocialista Németországban az NSDAP rendezvényein, de számos más alkalommal is sor került e mozdulatra.
A kézmozdulat történetileg nem új, Jacques Louis David, a francia klasszicizmus mestere mintegy kétszáz évvel ezelőtti alkotásán (A Horatiusok esküje) ugyanezt a mozdulatot láthatjuk. A nemzetiszocializmus csak mintegy 100 évvel később keletkezett, de a mozdulat szinte ugyanaz.
A 30-as évtized Németországában tehát a hasonló mozdulat tömegesen jelent meg a különféle rendezvényeken. Így példaként a sport területén is. Itt két jelenetet szeretnénk mellékelni. Az egyik az 1935-ös Anglia-Németország válogatott labdarúgó mérkőzésen történt. Itt a szigetország válogatott játékosai is nemzetiszocialista karlendítést mutattak.
A mához ugorva, nagyon káros a mai gesztus, mikor az angol válogatott labdarúgók, de akár más államok válogatott labdarúgói is letérdeltek a mérkőzés előtt. A letérdelés mint jelképes gesztus állítólag a „rasszizmus” ellen irányul.
Akinek van egy csöppnyi belátása, világos lehet számára, ha ma rasszizmusról beszélünk, az nem más, mint a fehér etnikum ellen irányuló erőszak, és a nemzetállam, annak morális és kulturális értékei felszámolására irányuló törekvés, és annak igazolása.
Ennek megnyilvánulása a másság erőltetése, a multikulturális, a „rasszizmusellenes” propaganda is. Az utóbbi mint a trójai faló.
Mindezt nagyon helyesen ismerték fel Giorgia Meloni és Marine Le Pen, mikor kijelentették, hogy fehér európai nőként nem hajlandóak letérdelni egy afroamerikai bűnöző emléke előtt.
Talán érdekes lehet még egy kép a két világháború közötti Németországból. Az 1936-os berlini olimpián két kiemelkedő képességű, eredetileg zsidó származású tőrvívónő szerezte meg az arany- és ezüstérmet.
A dobogón látható aranyérmes magyar Elek Ilona nem alkalmaz nemzetiszocialista karlendítést, az ezüstérmes német, szintén zsidó származású Helene Mayer pedig igen. Egyébkén a berlini olimpia német csapatában jelentős számban szerepeltek zsidó sportolók.
Ettől függetlenül, a későbbiek tükrében nem tagadhatjuk, hogy a nemzetiszocialista karlendítés nyilvánvalóan tartalmaz negatív történelmi üzeneteket is. Annak ellenére, hogy a német nemzetiszocialista rendszer nagyon sokrétű volt és árnyalt megközelítést igényel. Nyilvánvalóan példaként nem említhetjük egy lapon a bolsevizmus és a nyugati imperializmus ellen is küzdő Wehrmacht katonákat és a kegyetlen háborús bűnöket elkövető Einsatzgruppe egységek tagjait. Egyébként nem létezik olyan állam a világtörténelemben, mely nem alkalmazott volna bizonyos több-kevesebb terrort konfliktusai, háborúi során.
A tájékozatlan –akár ellenzéki, akár kormánypárti – újságírók nemigen tudják megkülönböztetni a nemzetiszocialista karlendítést és a római köszöntést.
A ma történelmi múltidézésként, talán nosztalgiából alkalmazott római köszöntés az olasz jog szerint nem ütközik törvénybe. Tömegesen jelenik meg Predappióban, ahol a Duce tiszteletére nagy létszámú megemlékezéseket tartanak.
Az olasz kézmozdulathoz hasonló gesztust alkalmazott a spanyol Falange. Az alábbi képen Ramiro Ledesma Ramos látható, akit a spanyol polgárháború kezdetén, 1936 októberében a köztársasági milíciák letartóztatták, majd több falangista politikussal együtt teljesen indokolatlanul kivégezték. Ő 31 éves koráig jelenős programalkotó és filozófiai tevékenységet végzett.
Senki számára sem okoz problémát Európában a kommunista nosztalgia, a tradíciók ápolása, melyek egy talán normális határig még az európai múlt részét is jelentik. Még ha sok tekintetben vitathatóak is.
Ugyanakkor Európa jobboldali radikális hagyományai ellen szinte irtóhadjáratot folytat a liberális, szabadkőműves mainstream. Ezzel egyrészt az európai embert megfosztják nemzeti, hazafias identitásától, tartásától, másrészt pedig utat nyitnak az agresszív fehér- és nemzetállam-ellenes ideológiáknak és törekvéseknek melyeket becsomagolnak a „másság”, „multikulturalizmus”, „emberi jogok”, „rasszizmus-ellenesség” papírjába. Természetesen minden felvilágosult ember az emberi jogok és a szabadság elkötelezettje, de nem lehet nem látni, hogy a fenti, álságos jelszavak ma a rombolást szolgálják.
Míg a két világháború közötti ideológiákat üldözik, addig a világnak eddig mérhetetlenül sok kárt okozott, és ma is okozó szabadkőművesség zavartalanul virulhat és rombolhat folyamatosan. Bár jelképei részben titkosak, de reprezentánsai azért időnként megmutatják, illetve szakértők elemzik és kimutatják e jellegzetes gesztusokat. A szabadkőműves jelkép, és a kézfogás értelmezése egyértelmű, a képeken nyilvánvalóan azonosítható.
Jó lenne, ha Európa megoldást, kompromisszumot találna múltja, értékei sokoldalú értelmezésében. Sajnos erre ma csekély esélyt láthatunk. Pedig ha nem erősödik meg a nemzeti identitás, a morális értékek, a rend helyreállásának igénye, akkor megállíthatatlan lesz az öreg kontinens hanyatlása.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
