„Nem szabad soha meglepődnöd a visszhang felett, mellyel az ember a másik ember szavára felel.” (Márai Sándor) Ez biztosan így helytálló. Különösen, ha Márai mondja. Ám manapság kénytelenek vagyunk továbbgondolkozni.

Bizonyos extremitásokra, hiszen ott vannak például a vak emberek. A fehéret tudja-e kapcsolni a vak ember bármilyen színhez? Magyarázzák és lehet, hogy jót is akarnak neki, amikor kellő részletességgel körülírják, mit jelent az, hogy léteznek színek a világban, de mindez hasztalan. A vak ember vak. Hiába mesélsz neki egy érzékletes színkavalkádról, hatástalan vagy rá, nincs képi és színérzéke. Nincs. Hiányzik. Így született.

A siketnek elmondhatod-e, hogy milyen a mély hang, vagy milyen a magas C? Érzékeltetheted-e, hogy milyen a finoman csurgó hegedűszóló, vagy az öblös trombitahang közötti különbség? Aligha.

Meg kell értened, hogy vannak emberek, akiknek mást jelent a vakság, míg másoknak mást jelent a sötétség. A további érzékekben is, más a süketség, más a meg nem hallás, sőt, más a félrehallás…

És egészen más a némaság és a nem beszélés, vagy a kibeszélés, vagy a félrebeszélés.

Mindez csak néhány példa arra, hogy a félreértéseknek millió lehetséges oka lehet. És hogy visszatérjek Márai sugallatára: amikor ezt itt írom, ebben a pillanatban a világon 7 878 308 356 ember él, de mire befejezem még több lesz. Ennyi vélemény, ennyi visszhang variáció. Meglepődni ezért SOHA nem szabad!

Gundy Sarolta – Hunhír.info