Az olasz és az egyetemes irodalomtörténet fontos évfordulója érkezett el: szeptember 21-én lesz 700. évfordulója Dante Alighieri, a legnagyobb olasz költő halálának. E rövid írásban kitekintünk egy közel 700 évvel ezelőtti sorsra, egyéniségre, szellemi alkotásaira, költészetére. Művei tartalmaznak irodalmi, emberi nagyságot, filozófiai gondolatokat, iránymutatást.
Tehát a legnagyobb olasz költő, Dante Alighieri 1265-ben Firenzében született, 1321–ben Ravennában halt meg. Firenzei nemesi családból származott, jogot, filozófiát tanult. A Firenzei Köztársaságban vezető tisztségbe került. Tanulmányai során a párizsi Sorbonne egyetemén, de követként az Árpád-kori Magyarországon is megfordult.
Itáliában ekkor ádáz küzdelem folyt a német császárokat támogató ún. ghibellinek, és a pápát támogató guelfek között. Ő az utóbbiak egyik mérsékelt irányzatát támogatta, ezért száműzték a Firenzei Köztársaságból. A későbbi olasz politika azért emelte Itália nagyjai közé, mert egyrészt már a XIII.-XIV. században felvetette az olasz nemzet egységét, másrészt pedig mert a firenzei toszkán dialektusból ő teremtette meg az egységes olasz nyelvet.
1274 májusának egyik sugárzó reggelén pillantotta meg a firenzei Santa Trinita-Szentháromság hídon az akkor 9 éves Beatrice Portinarit, akibe beleszeretett. Ez ihlette a Vita Nuova – Új élet című versciklusa megírására.
Beatrice iránti szerelme azonban nem teljesedhetett be, mert a lányt apja egy Simone Bardi nevű bankárhoz adta, azonban fiatalon, 21 évesen meghalt. Dante Beatrice iránti szerelme egyébként plátói maradt, maximálisan annak örülhetett, ha a lány fogadta köszönését. Dante megházasodott, feleségül vette Gemma Donatit, két fiuk született, leszármazottaik ma is élnek Firenze környékén.
Felnőttként belevetette magát az említett politikai küzdelmekbe, melyek számára szerencsétlen kimenetellel, száműzetéssel végződtek. Fő műve a Divina Commedia – Isteni színjáték, mely kora középkori Itáliája szinte teljes morális enciklopédiáját adja. Három fő része: Pokol, Purgatórium, Paradicsom. Az előző két helyszínen Vergilius vezeti végig, Beatricével csak a Paradicsomban találkozhatott. Dante korai pajzán verseit ”dolce stil nuovo”, vagyis édes új stílus, felváltotta a morális értékek keresése, melyet a kereszténységben talált meg: ”A szeretet, mely mozgat napot, minden csillagot.” A virágzó középkor és a reneszánsz határán élő költő nem esett vissza a korai középkor kereszténysége „siralomvölgy” felfogásába, ugyanakkor elgondolkodtató etikai tanácsokat ad a Paradicsomban:
Nőj hát keresztény lélek súlyosabbra! Ne légy, mint toll a szélben! És ne véljed, hogy szennyed bármely víznek mossa habja!
– e sorok minden szaván érdemes elgondolkodni.
Érdekes Dante viszonyulása kora zsidóságához. A Paradicsomban megkapja Beatrice figyelmeztetését:
Ha életed rossz vágyak vezetnék, ember maradj és ne bamba állat, hogy gyengeséged a zsidók nevessék.
Beatrice szavait a mai hazai silány intellektusú politikusok és a polkorrekt propagandasajtó egy része – szellemi szintjére jellemző módon – kapásból náci megnyilvánulásként minősítené. Azonban egészen másról van szó.
Az emberi gyengeség kinevetése, a gúny a korszak irodalmában bármely oldalról könnyen előfordulhatott. Népszerű volt a szatíra műfaja, mely a riválisok, ellenfelek kigúnyolására koncentrált. Rónai Mihály András, a jelentős irodalomtörténész szerint Dante barátja volt az első olasz zsidó költő, Manoello Giudeo (1262-1322), más irodalomtörténészek ezt cáfolják. Nos, ez a Manoello Giudeo kemény szatírát írt a római zsidókról, akik más okok miatt eretnekké nyilvánították, majd a szatíráért száműzetésre kényszerítették, egzisztenciálisan tönkretették.
Dante örökségében azonban nem ez a lényeg, hanem a szeretet, a kereszténység:
Ott az Ó- és Újszövetség. Elég neked, hogy üdvöd elérd.
(Paradicsom V.)
Dante magyar fordítója, Babits Mihály 1940 márciusában egy román műfordítóval együtt a rangos San Remo-díjat vehették át Alessandro Pavolinitől, a Népi Kultúra miniszterétől.
Károlyfalvi József – Hunhír.info