Minden keserű történelmi kudarc ellenére a magyarság azért maradhatott meg a Kárpát-medencében, mert itt akart gyökeret verni, itt hajtott ágakat, itt nevelt utódnemzedékeket, itt akart élni, felmutatni, integrálódni, közösséget vállalni és mindemellett adakozni.

1100 évvel ezelőtt ragadt először magyar föld őseink talpához, ezer éve váltunk kereszténnyé, ezer éve vagyunk Európa szerves része és ezer éve támasztjuk a kerítést a történelem során, mi, a sokak által lenézett “ázsiai horda”.

Európa pedig ahogy megmenekült tatártól, töröktől, kommunizmustól botor füllel, lenéző mosollyal és becsukott szemmel fütyült minderre. Nos, ez nekem megbocsáthatatlan. Megbocsáthatatlan az is, hogy jobb esetben másodrendű európaiként kezelnek (nem a mi hibánkból), rosszabb esetben és pejoratív értelemben balkáni horda, nacionalista, fasiszta, és a jó ég tudná felsorolni, mik és kik vagyunk még.

És akkor beléptünk ebbe a közösségbe, és voltak közülünk, akik sokat vártak. Voltak, akik boldogok voltak. Ha az lett volna, amit Schumann elképzelt, nagyon is felemelő lett volna és én is boldog lettem volna. Volna, volna, volna….

Egy valódi demokráciában a szabadságnak egyetlen korlátja van: az állam és a társadalom alapjainak védelmet kell élvezniük az erőszakkal és a romboló tényezőkkel szemben.”

Schumann

Márpedig hol itt a védelem? Azt aki védene, támadják. A rombolók támadják. Az 1000 éves Magyarországból az 1000 éve meghonosodott magyar (vagy lengyel, német, brit, francia, stb.) szívekből kitépni történelmi előzményeket és abba beleplántálni néhány éves idegen ideológiájú vadhajtásokat nem lehet. Európa az EU-val gátlástalanul elfajzott. Fattyúhajtást produkált néhány év alatt ez az új, valami Micsurin-féle kontraszelekció. És NINCS új Nemesítő. Borzasztó! Én ez új, fura kontinensen belül azt mondom azért is:

Jó magyarnak lenni, igen, nehéz, de nem lehetetlen!

gróf Széchenyi István

Vállaljuk a lehetetlent. Még ha térdre kényszerítenek, akkor is!

Gundy Sarolta – Hunhír.info