A mai napon megmozdult az ország. Hosszú hónapok bénultsága után. Ahelyett, hogy ma Te vezényelted volna ezt a kimozduló megmozdulást, vidáman pajkosan, tréfásan, ahogy szoktad, most dermedtséget és ürességet érzek a saját mozdulataimban is.
Emlékszem, amikor még fiatalok voltunk és az új esztendőt együtt ünnepeltük, vagy Péter mekkora meglepetésként szervezte a 40. születésnapodat. Amikor vártad Botondot. Amikor a népegészséget szolgáltuk. Amikor az Intézetben találkoztunk és azt mondtad, hogy a betegségről nem beszélünk. Amikor Belőled merítettek fantasztikus erőt a gyenge betegek.
Milyen jó, hogy nem maradtál matematikus-fizikus, amikor próbára tett a Jóisten és Te a Magad és mások mozgatását és a futócipőt választottad, nem a számok és a fizikai törvények egzakt világát. Már nem csak Magadnak, hanem Veled, nekünk, Másoknak, Sokaknak.
Számos mozzanat, ami most nekünk, itt maradottaknak megállt és megfagyott az úton. Te pedig követed a pályát az Örök Hazába menet, mert a Jóisten az angyalai között is biztosan a dobogó legfelső fokára, a földi EMBERSÉG piedesztáljára emel.
Tudom! A Városmajori templomból kifelé jövet…
Vigyázzon Rád a Jóisten! Mosolyogj Odaátról, mint a Lugasban!
Gundy Sarolta – Hunhír.info